Balla Demeter nehéz ember. Ezzel persze nincs egyedül. De Balla Demeter – a sok, csak nehéz emberrel szemben – néhány dolgában párját ritkítóan jó. Például remekül főz. Vacsoráinak hírértéke van bizonyos fotós körökben.
Ezen kívül, betegsége korlátait legyűrve, rendkívül kommunikatív lény. Amit gondol, jobbára ki is mondja, azonnal és annak, akinek szól. Nem később és nem másnak, ezzel viszont már sok éveknek ezelőtt kivívta a cikkíró rokonszenvét, és sok pályatárs haragját. De mindezeken felül van még egy rendkívüli tulajdonsága: kiváló fotográfus. Volt. Van és minden okunk megvan azt hinni, hogy lesz, hiszen csak jövőre tölti a hetvenet, és még alig fél évszázada fotózik.
Akinek módja volt betekintenie több százezres archivumába, az tudja, mekkora kincs rejtezik ott a Búsuló Juhász alatti kis utcában. Ötven év történelme, ismert, híres és hírhedt figurái, táj- és városképek, gyönyörű csendéletek. Akinek viszont nem adatott meg ez a kivételes kegy, az vegye meg életműalbumát, hogy ily módon is kontrolálja az itt leírtak valóságtartalmát.
Apja kunszentmártoni, s 1931. május negyedike óta a Szentes környéki tanyavilágban gyermekeskedett Demeter. A tanya, ahol született, még áll, mint ahogy élnek még a születése után anyja által ültetett vadgesztenyefák is. A tanyától légvonalban alig 2-3 kilométernyire élt Koszta József,. Az ő tanyáját már szétverték.
1950-ben feljött a fővárosba. Előbb ipari munkás, majd elektroműszerész az Ikarusban. 1952. március 2-án vonultatták be a Magyar Néphadseregbe. A Tito elleni védvonalat kellett építsék. A századot kulákgyerekekből, osztályidegenekből töltötték fel, a parancsnokság egy kilakoltatott sváb házában volt. Már ekkor fényképezett, s ez elegendő volt arra, hogy megvádolják a jugoszlávok részére végzett kémkedéssel. Ezért könnyen fűbe haraphattak akkoriben az emberek. Szerencséjére 1953 márciusában meghalt Sztálin, s a dolog kis büntetéssel elsimult. 1957 márciusában kirúgták addigi munkahelyéről az Ikarusból, azóta fotográfusként dolgozik a legkülönfélébb lapoknak. Bevonult a politikai élet fényképezésébe. Nagy tehetséggel sikerült a parlamenti politikusokat szalonképesnek fotografálnia. Közben a Cigánycsalád című képe megjelent a svájci Camerában. A hazai fotós élet egyik korifeusa ezért feljelentette, mondván: lejáratja a szocializmust. A szakma perifériáján éltem a legaktívabb korszakomban – mondta nekem egy beszélgetésünk során. Élete, mindennapjai mindennek nevezhetők, csak nyugodalmasnak nem. Nagy elkeseredései, nagy nekibuzdulásai viszont azóta is remek fotók sorával gazdagítja a magyar fotótörténetet.
