Akár ezt is olvashatnánk a magyar fotográfia álmoskönyvében, ami persze nincs és talán sose is lesz, de ha mégis, kössük már az ebet a karóhoz, szóval ha lenne, akkor Hemzőt, Hemző képet látni az szerencsét hozna bárkire is, annyi biztos.
Miért? Mert van egy volt nyomdai fényképész és retusőr, aki ismertté ennek ellenére remek sportfotóival lett. Élvezet látni a Puskás Öcsiről, Albert Flóriánról a Császárról,, Faházi Janikáról, Földi Imréről készült fotóit. Életműve őt magát feltétlenül túlélő darabjai viszont leginkább a lovakról, budapesti emberekről, helyekről, dolgokról alkotott riportképei. Jómódúvá meg mindezekkel ellentétben, mintha nem is lettek volna, ételfotói által lett. Hogy is van ez? Ki-ki döntse el, számára mi a fontos ebből a hármasságból, egy közismert Hemző képre utalva, ebből a triptichonból. A jobbára csak napi eseményekre vevő képfogyasztókat, a világ dolgaiból leginkább a különféle testmozgások által létrehozott versenyhelyzetek iránt érdeklődőket, a sztárokat ájult bámulattal bámulókat valószínűleg a Képes Sportban és egyebütt megjelent sportfotói kötik le. Jól van ez így. Legalább valami. Akiket még e mellett, vagy mondjuk kizárólagosan csak a hasuk érdekel, azok nem fognak másra emlékezni, mint a 99 ételrecept 33 fotóval sorozataira, ahol az ember kellően élvezkedhet Lajos Mari főztjén, válogatott receptjein, meg Karcsi színes ételfotóin, melyeknek csak egyetlen hibáját fedeztem fel az évek során, azt, hogy nincs jó fokhagymás rántás illatuk. De különben tökéletesek. Osztozzunk hát. Legyen az övék Hemző sportfotói, a másikaké gasztronómiai remeklései, de a többire igényt tart a Magyar Fotográfiai Múzeum és rajta keresztül az öröklét. Ha van ilyen egyáltalán.
Hemzőékhez 1928. jún. 11-én kopogtatott a gólya Eltelt néhány év, hogy mi minden történt ez alatt, rejtse sűrű homály. Annyi viszont bizonyos, hogy fényképészi pályája a Hunnia Filmstúdióban kezdődött 1942-ben. Fotólaboráns volt, együtt dolgozott Inkey Tiborral, Ráth Károllyal, meg még kikkel is?. Ezután 1946-tól három évig egy tbc szanatórium kényszerű lakója, mert az ostrom alatt a pincében súlyos tüdőbajt kapott. 1949-ben sikertelenül felvételizett a Filmművészeti Főiskolára az operatőri szakra, ezért lett belőle nyomdai fényképész és retusör az Atheneum Nyomdában. Szép, nyugdíjas állás, ha ott marad, mára már büszkén mutaogatná kis hétvégi telkét Biatorbágy mellett, s húszéves Skodájával ő lenne a, Mi is lenne? Ne gondolkozzunk erről, mert három év múlva dobbantott egyet, s fotóriporter lett a Honvéd Sport Egyesületnél. Amikor a legfőbb főnöküket Farkas Mihálnyak hívták még. Néhány képe még a Béke és Szabadság című lapban is megjelent, majd 1956-ban megszűnt a státusza. De ezzel csak jót tettek neki, mert következett 1957-től jó egy évtizeden át a Képes Sport. Ekkoriban sportfotós ennél többet, jobbat aligha kívánhatott errefelé. Megúnta, vagy a főszerkesztővel való rendszeres vitákat tűrte nehezen, ki tudja, de tény ami tény, átment a külügyminisztérium lapjához, s 1967-1989 között a Magyar Szemlénél dolgozott, mint fotóriporter, később képszerkesztő. 1990-től nyugdíjas. Még ebben az évben feleségével Lajos Marival Gust-Art néven gasztronómiai fotóstúdiót alapít, harmadszor is nagyot váltva fotósi tevékenységében. 1996-ban kortárs fotósok, jórészt barátai munkáiból megnyitotta házában a Lépcsőházi Galériát. Jó hely, elhihetik nekem. Aki nem jut el oda, de mégis szeretné, hogy aznapja jó csillagzat alatt telljen, menjen be valamelyik jobb könyvesboltba, s kérjen egy Hemző albumot. Jól jár, ezt már az álmoskönyv is megmondta.
