szombat, szeptember 18, 2021

pigmentnyomat

Pozitív eljárások (világosság által árnyék) – Nemeseljárások:

Névvariánsok:

Pigmentnyomás, pigmenteljárás; pigment process, pigment print, carbon print (ang.); Pigmentdruck, Kohledruck (ném.)

Nyilvánosságra hozás időpontja:

1855

Használata:

1866-tól árusítottak pigmentpapírt. Az 1860-as évek közepétől az 1940-es évekig általánosan használták. Művészi fotográfiák készítésére az 1900-1920 közti időszakban volt a legnépszerűbb.

Felfedezője:

Mungo Ponton 1839-ben fedezte fel a káliumbikromáttal bevont papír fényérzékenységét. W.H. Fox Talbot jött rá, hogy a káliumbikromáttal kezelt szerves anyagok (keményítő, enyv, zselatin, gumi) a fény hatására oldhatatlanná válnak. Az eljárás felfedezőjének Alphonse-Louis Poitevint tartják, tökéletesítői: Adolphe Forgier, Joseph W. Swan, aki 1864-ben dolgozta ki az egyszeres és kétszeres átvitel technikáját.

Anyaga:

Bikromáttal érzékenyített zselatinban oldott vagy elkevert porfesték, papíron, de az eljárás során bármely anyagra átvihető. Nevét a festett (színezett) zselatinról (pigmentum – lat.) kapta. Az érzékenyítő oldat: 1000 ccm desztillált víz, 40 gr káliumbikromát, 2 ccm szalmiákszesz (ammónium-hidroxid), 125 ccm alkohol. Az ammóniák némileg csökkenti az érzékenységet, de a keletkező kép tartósabb és könnyebben átvihető lesz. Alkoholra azért van szükség, hogy gyorsabban száradjon. Vigyázat, a káliumbichromát mérgező!

Jellegzetességei:

Kromátkolloidos nemeseljárás, a zselatinba kevert festék színétől függően bármilyen színű lehet. A legdivatosabb színek a melegfekete, a barna, a szépia, a krétavörös, a tengerzöld és a kék, de a legszebbek a fekete különböző változatai. A legfinomabb színárnyalatú képeket adja. Nevezték a technikák hercegnőjének is. Felismerni egyenes vonalú gradációs skálájukról lehet őket, aminek következtében a világos és sötét részek ideálisan átrajzoltak.
Nyomdai mélynyomáshoz mind a mai napig használatos. (Magyarországon erre a célra általában vasoxiddal téglavörösre színezett pigmentpapírt alkalmaznak. 5-20 méteres tekercsekben szerelik ki, hordozójuk általában 130-200 g/m-es fényképészeti papír, töltőanyaga báriumszulfát).
Tartós képet ad, nem fakul. Néha hasonlít a zselatinos ezüstképhez, de soha nincs rajta olyanfajta kémiai károsodás, ami a zselatinos ezüst képeken előfordul. Ha súrlófényben nézzük, láthatjuk, hogy az amúgy félfényes felületű kép az erősen fedett részeken még fényesebb. Ahol a fehér és sötét részek találkoznak, az utóbbiak reliefként kiemelkednek, mivel a világos és a sötét részeken eltérő a zselatin vastagsága.
Ha festékanyagul szenet használunk, szénnyomatról vagy carbon-nyomatról beszélünk.
A pigmenteljárás az 1900-as évek elején, különösen az amatőrfotográfusok között örvendett nagy népszerűségnek, ekkor élte virágkorát, több hazai és külföldi kiállításon szerepeltek pigment képek. Különösen a fényekben nyújtott finom tónusok gazdagságával tűntek ki. Diapozitívek, fotóporcelánok, egyéb transzfer képek is készültek az eljárás segítségével. Az I. világháborúig használták általánosan, ekkor a növekvő drágaság miatt a fotográfia fő trendje a kis negatívról nagyított pozitív lett. Ennek következtében a pigment, amely a kész képpel megegyező méretű negatívot igényel, kiment a divatból. Főleg könyvillusztrációkhoz, nagyméretű tájképekhez, múzeumi műtárgyak reprodukálásához, üvegdiaként ablakképekhez használták, a sírkőfotók nagy része is ezzel az eljárással készült.

A készítés módja:

Zselatinban oldott vagy elkevert festékkel bevont papírt bikromátos oldatban (100 ccm víz, 2-6 gr káliumbikromát és annyi szalmiákszesz (ammóniák), hogy az oldat szalmasárga legyen) úsztatunk 2-3 percig, majd sötétben megszárítjuk. (Minél hamarabb szárad, annál tisztábban másol.) Az érzékenyített pigmentpapír csak néhány napig tartható el. Negatívon át, kontakt módszerrel másolókeretben exponáljuk napfényen vagy szórt fényben, de nem lehet figyelemmel kísérni a másolódás mértékét. Pedig a helyes expozíció nagyon fontos, mert ha túlexponáljuk, a zselatin mindenhol megcserződik, s nem tudjuk leválasztani, alulexponálás esetén viszont mindenhol leválik. (Célszerű a negatív széleire 3-4 mm széles fekete papírszegélyt ragasztani, mert így híváskor könnyebben válik le a réteg.) Langyos vízben előhívjuk, leválasztjuk az eredeti papírról, s a pigmenthártyát vagy egy átviteli papírra, vagy egy másik anyagra (üveg, porcelán, fém) visszük át. A legfelső felület oldhatatlanná válik, de mivel alatta oldható marad a zselatin, könnyen elválik eredeti hordozójától.
Egyszerű átvitelnél a kép fordított állású! Az átviteli papír albuminnal, cserzett zselatinnal vagy alkoholos sellak oldattal van bevonva. Réteges felükkel egymásnak fordítva, hideg vízben áztatjuk, majd egy üveglapon összehengereljük őket. 5-10 perces szikkadás után meleg vízben hívjuk elő. Néhány perces áztatás után a két réteg közül szivárogni kezd a pigmentum, ekkor az eredeti papír egyik sarkát megemeljük és óvatosan lehúzzuk. Az áttapadt képet óvatosan öblítjük, ameddig a felesleges festék és zselatin kioldódik. Ha elkészült, 5 percig timsóoldatban cserezzük, szárítjuk.
Kettős átvitelt alkalmazunk, ha helyes állású képre van szükségünk. Ilyenkor először egy ideiglenes papírra visszük át a képet, ami olaj, viasz, gyanta keverékével van simítva, utána ugyanúgy járunk el vele, mint az egyszeres átvitel esetén.
Az 1900-as évektől kezdve gyárban készítették a pigmentpapírt, mindenféle színben (terakotta, csokoládébarna, szépia, fekete, vörös, sötétkék, tengerzöld, sárga). A Bühler-cég 84 színben forgalmazta pigmentpapírjait! A világ legjelentősebb pigmentpapír-gyártója az Autotype Company (London) volt, több mint ötvenfélét árultak, harmincféle színben. A felhasználónak otthon csak a bikromátos érzékenyítést kellett elvégeznie. A berlini Neue Photographische Gesellschaft papír helyett kollódium alapra tette levonható pigmentképeit. Előnye, hogy fordított negatív nélkül is helyes állású képet eredményez. Diapozitív gyártásához a kész képet csak megszárították, homályos üvegre tették, négy sarkát egy csepp gumioldattal leragasztották, majd egy sima üveggel lefedték, széleit fekete papírral körberagasztották.

Méretei:

50×82 cm-es ívekben vagy lapokra vágva árusították.

Magyarországi használata:

Veress Ferenc készített pigmentképeket is és annak anilinfestékkel és tussal színezett változatait is. Többek között az Erzsébet királynénak ajándékozott albumában szerepelnek ilyenek Kolozsvárról és Erdély jeles vidékeiről (1869). Benedek Béla pigmentképeket állított ki a Photo Club 1900. évi házi kiállításán. Ugyancsak itt szerepelt az alelnök, Hatvani Gaál Adorján “művészi felfogással és tökéletes technikával készült képsorozata – ezüst, gummi- és pigmentképek”, valamint Stuhán Gyula pigment diapozitívjei is. Pejtsik Károly Budapest, Városház u. 1. alatti boltjában már 1903-ban hirdette az anyagokat és a kellékeket a pigment, gumi, ozotípia eljárásokhoz. Weisz Hugó aradi műtermének kirakatában pigment, guminyomatú és platin képeket tett ki közönségcsalogatóul 1907-ben. Robicsek Lajos hirdette az eljárást A Fény 1908-1909-es számaiban. József főherceg az 1908-as Országos Kiállításon világ körüli útján készített felvételeit pigmentképként állította ki. Ugyanitt került a falra Egger Géza Őszutó című pigmentnyomata is. Romeiser Ferenc az Országos Művészi Fényképkiállításon állította ki pigmentképeit. Ugyanitt Piller Géza 50×60 cm nagyságú brómpigmentképeivel aratott sikert. Az Aradi Fotóklubban Faix Jacques 1909 márciusában tartott előadást Pigment pozitív és diapozitív eljárása, művészi pigment nagyítások készítése címmel. Ugyanitt ismételte meg egy évvel később Matusik Márton a pigmenteljárást bemutató előadást.
Dolgozott még az eljárással Auer fivérek, Boronkay B. Béla, Diskay Sándor, Frecskay István (1908), Kalmár Péter (1918), Kankowszky Ervin, Keglovich Emil (1896), Kerny István (1914), Kiss Károly, Kiss Zoltán, Koller Károly, Letzter József, Pabar Dezső, Pete Gyula, Rottmann Farkas (1882), Székely és Társa (Excelsior).
Az Iparcsarnokban 1921-ben rendezett kiállításon a belvárosi fényképész, Magyar Erzsi 18 pigmentnyomású portréval keltett általános feltűnést. Szintén a húszas években használta az eljárást Csillag Erzsi (1924), Kranyecz György (1924), Navratilné Hegedűs Rózsi (1924), Wornitzer József.
Pécsi József az 1920-as években feltalált és PEJO néven szabadalmaztatott egy duplex pigmentnyomási eljárást. Alapjául a carbro eljárás szolgált, a kész nyomat tetszőleges színű lehetett. Ezzel az eljárással készült hat képét (Akt, Akt-tanulmány, Bartók Béla, Velence, Akt macskával, Pontyok) az 1937-ben Budapesten, Daguerre emlékére rendezett nemzetközi kiállításon állította ki.
A nemeseljárások hosszú ideig nem foglalták el az őket megillető helyet a magyar fotográfia történetében. Ebben nem kis szerepet játszott Hevesy Iván, aki az egyetlen érvényes magyar fotótörténeti munkát írta, s ádáz ellensége volt a “nem fotószerű” képeknek. “Az Amatőr azonban 1904-1910 között már úgyszólván valamennyi illusztrációját vörös, zöld, kék vagy lila színben nyomva közölte. A színes nyomdai reprodukálás mániájához az általános ízléstelenségen kívül az is hozzájárult, hogy a fotóamatőrök sokasága maga is tarkabarka színekben állította elő másolatait a brómolajnyomás, guminyomás és mindenekelőtt a pigmentnyomás segítségével. Sőt elsősorban azok, akik magukat fotóművészeknek tartották.” (Hevesy Iván: A magyar fotóművészet története. Budapest, 1959. 57. o.)

Gyakorisága, értéke:

Számos fotótechnikai eljárás alapja. Művészi (kiállítási) képként a szerző és a kép kvalitásai döntik el értékét. A papírra készült szép pigmentképek értéke meghaladja a brómezüst képekét.

Konzerválási feladatok:

Elsősorban mechanikai sérülések érhetik, károsodhat a papír vagy üveg hordozó. A képalkotó elemek a fényre nem különösebben érzékenyek. Ha a papírhordozón lévő pigmentpapír nincs felkasírozva, könnyen pöndörödik.

Irodalom:

D-ó Dádé: Az igenleges (positív) kép jelentősége és készítése fényképészetünkben (Stürenburg dr. után). Fényképészeti Lapok, 1885. 9. 174-176. o.;
Veress Ferenc: A gelatine-emulsio eljárás műkedvelők részére. Fényképészeti Lapok, 1888. 5. 95-98. 6. 113-115. o.;
[-]: A pigment (szén) nyomásról. Fényképészeti Szemle, 1903. május, 33-38. o.;
[-]: Papírnegatívokról pigment és guminyomáshoz. Fényképészeti Szemle, 1903. május, 50. o.;
[-]: Ĺtlátszó pigment fólia. Fényképészeti Szemle, 1903. augusztus, 136-138. o.;
[-]: A pigment eljárás. Fényképészeti Szemle, 1904. január, 20-23, 47-49. o.;
Szeghalmi Gyula: Amatőr fényképészek könyve. Gyoma, 1906. 222-233. o.;
[-]: Pigment nyomás. In: Az Amatőr foto almanachja, 1908. 113-115. o.;
[-]: Pigmentképek kaseinnal. A Fény, 1908. 11. 313-314. o.;
Kiss Zoltán: A fényképezés kézikönyve. Budapest, 1908.;
Askau eljárás néven a pigment egy új fajtájáról ad hírt A Fény 1909. 2. száma (52-55. o.).;
Grabowsky Arthur: Művészi fényképezés. Budapest, 1917. 108-111. o.;
[vey]: Carbro-eljárás. Fotóművészeti Hírek, 1928. július, 5-6. o.;
Vass Sándor: Mélynyomó-forma készítés. Műszaki Kiadó Bp. 1979.

Előző cikkkálium
Következő cikkOlympus OM-88 – angol
NoGun
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

További friss hírek