1. Események
  2. Csortos Szabó Sándor

Csortos Szabó Sándor

Fotográfus, a Los Angeles-i International Photography Awards, a Px3 Prix de la Photographie Paris és a londoni Potography Masters Cup díjazottja. Csortos Szabó 1962-ben született Karcagon. 1980-ban érettségizett a Képző és Iparművészeti Szakközépiskolában, majd 1985-ben diplomázott az Iparművészeti Főiskola Belsőépítészeti Karán. 1986-tól a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, 1992-től a Magyar Újságírók Országos Szövetségének tagja. Kezdetben, mint belsőépítész dolgozott, de a sors szeszélye már ekkor is a fotográfiához kötötte. Diplomamunkája a Szigetbecsére tervezett André Kertész Múzeum volt, majd 1991-ben ő tervezte a Kecskeméten lévő Magyar Fotográfiai Múzeum kiállítóterének installációját. Egy évvel később már fotográfusként működött, az ELITE és a Hamu és Gyémánt című magazinoknak dolgozott. Ezt követően reklámügynökségeknél vállalt munkát, volt copywriter, art director és kreatív igazgató. Itt ismerkedett meg a televíziózással, szórakoztató műsorok producereként. Később dokumentum-, és portréfilmeket készített a Magyar Televízió számára. Hankiss Elemér professzorról szóló filmjét (2005) "Idegen világban" címmel a budapesti mozik is bemutatták. 2000. januárjában hosszabb időre Dél-kelet Ázsiába utazott. Ott készített fotóiból született első önálló kiállítása, Angkor - romváros az őserdőben címmel. A kiállítást 3 hét alatt több mint 12 ezer ember tekintette meg, köztük Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság volt elnöke és őszentsége a XIV. Dalai Láma. Egy évvel később, az indiai Turisztikai Hivatal meghívására Indiában járt, azzal a feladattal, hogy Khadzsuráhó templomairól készítsen felvételeket. Ezek a fotók a budapesti Iparművészeti Múzeum Kadzsuráhó - Misztikum és erotika című kiállításának voltak az illusztrációi. Első könyve, melyet Tóth Krisztina költővel közösen készített, 2004-ben jelent meg, "Fény, viszony" címmel. Ezt a könyvet, valamint két másik fotósorozatot 2005-ben, a Los Angeles-i International Photography Awards-on Honorable Mention-t ("Külön elismerés") nyert. 2006-ban és 2007-ben Csortos Szabó több fotója is Honorable Mention-t díjat kapott az International Photography Awards-on, a Px3 Prix de la Photographie Paris-n, valamint a londoni Photography Masters Cup-on.
Ma