Bemutatkozott a Magyar Fotográfusok Házában a svájci Pictet&Cie bankhálózat. 2008-ban alapított fotódíjukat a világ legnagyobbjaként aposztrofálja a sajtó.
A Pictet Díj igazgatójának jelenlétében (aki maga is rágódott keveset fenntartható fejlődésre nagy figyelmet áldozó missziójuk fontossága fölött :-), egyenesen az Emberi Erőforrás Minisztériumának helyettes államtitkára (!) nyitotta meg a kiállítást, melynek pályázati tematikája ezúttal az ERŐ volt (maga az eredeti POWER szó többet jelent, én hagytam volna úgy, illetve, amilyen bátor vagyok, ERŐ s HATALOM-ként vagy ERŐ mint HATALOM-ként fordítottam volna.
A tizenkét díjazásra kiválasztott fotográfus portfólióit a díjadományozó 2-2 – kevés kivétellel – igen nagy méretű fotóval reprezentálja Budapesten, mintegy ezzel is hangsúlyt fektetve politikai aspektusukra, mely a POVERt mindenképpen valami nagy és a civilizációs rend s biztonság határait és lehetőségeit reprezentáló megmutatkozásban keresi. A tizenkét kiválasztott fotográfus pályázati anyagáról mélyebb érdemi benyomást szerezhettünk volna, ha szerényebb – és bizonyára még így is átlagon felüli – méretben valamennyi beküldött fotót falon láthattuk volna.
Az első díjat francia fotográfus nyerte. Az utcai zavargásokat kihasználó fosztogatókról készült pillanatképe egyedül uralta azt a falat, amit nem rég Stalter György csak több, igen nagy méretre felhúzott képével tudott betölteni!
Visszás érzéseim támadtak a kiállítás láttán, persze ezeket olyasféle autonóm művésznyavalygások motiválhatják, amik jócskán kimentek a divatból. Ma a világunk sorsárol folytatott média-purparlék nyomulnak a magát művésznek szánó és képzelő új generáció hivatástudatába.
Mondhatjuk, hogy az ERŐ megkérdőjelezhetetlen hatalomként jelenik meg az ember életterében, a borulékony államrend mögött, vagy amikor a hatalom intézményei nyomulnak a maguk apparátusaival. A társadalmakat irányító politikai hatalomnak egyik legnagyobb aduja a nyers emberi erőből akkumulált erőszak-erő, aminek nagyságát akkor fogjuk fel igazán, mikor zabolázhatatlanul kilép nyugalmas medriből. Hatalmas erő potenciál rejlik a tudományos munkálkodásban is. Ám a civilizációnkat érő kataklizmák idején – cunamik, hurrikánok nyomában – hamar belátjuk, mennyire nevetséges semmiség minden emberi erő az univerzum természeti erőkészleteihez képest. (Ráadásul: a leginkább tisztelendő tény és maximális nosztalgiával eltöltő dolog számomra, hogy mindez kezdetben egy pontban volt! – Na és, hogy ilyen az én életemben már aligha lesz – megint! 🙂
A hatalmasok – és közéjük soroljuk mind nyilvánvalóbban a pénzvilág intézményeinek irányítóit is – szeretnek fürdőzni abban a gondolatban, hogy kezükben van a Föld sorsa, és fejükben mind ama felelősségtudat, ami kezükbe adta a fejlődés gyeplőjét is, ami nélkülük a lovak közé lenne dobva.
