Apja Urbán Tamás Balázs Béla-díjas fotóművész. Fia Ádám már a gimnáziumi évek alatt - 1991-1995 - kezdett el fotózással foglalkozni. Először Záray Péter fotóműtermében, mint asszisztens dolgozott. Az ott szerzett szakmai gyakorlattal az érettségi után a Fitness Magazinnál helyezkedett el. 1995-ben egy zenész és újságíró barátjával megalapították a Freee magazint, ami akkoriban misszió jelleget töltött be, mivel a techno kultúra ebben az időben tört be Magyarországra. Ide nemcsak címlapfotókat és divatanyagokat készített, hanem magyarországi és külföldi techno-partykról tudósított. Az újságon keresztül több lemezkiadóval, divatcéggel, reklámügynökséggel került kapcsolatba, és fotózta zenészek CD-borítóját, sajtóanyagát, divatkatalógusokat, reklámokat. Ez idő alatt készültek el azok a divatfotók, amelyek az 1996. évi Sajtófotó kiállításon, és az Év fotói című könyvben is szerepeltek. Mostanság dokumentarista fotósorozatok felé fordult és továbbra is foglalkozik reklámfotózással is. Egyéb elismerések mellett számos díjat nyert a Magyar Sajtófotó Pályázaton, több egyéni és csoportos kiállításon és szakmai publikációkban mutatta be műveit. Tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének, a RANDOM és PICTORIAL COLLECTIVE művészeti szervezetnek. A közelmúltban a Fővárosi Nagycirkuszban és az Aszódi Javítóintézetben készített dokumentarista munkáival szerzett elismeréseket. Gyerekkorában rajongott a cirkuszért, felnőttként kötődése csak erősödött, régóta szerette volna láthatóvá tenni a függöny mögötti életet. Tíz éve már, hogy a Fővárosi Nagycirkusz művészei maguk közé fogadták őt magát és a művészetét, annak saját jogán. Légtornászok, artisták, zsonglőrök, a porond legfényesebb sztárjai tették lehetővé, hogy megmutassa azt a világot, amely a közönség számára láthatatlan – és ez a bizalomnak a legmagasabb foka, amit fotós elérhet. A bizalom egy folytonosan visszatérő elem karrierjében. Aszódon jelentős időt töltött az elitéltek között, akik lopás, rablás és más bűnök miatt kerültek az intézetbe. Így nyert betekintést annak a rendkívül zárt közösségnek az életébe, ahol a kívülállóknak mély, zsigeri elutasítás és kirekesztés jut. A kialakított bizalom eredményei szólalnak meg a fotósorozatain, és ez visszhangzik a fotós szakma elismeréseiben.