[Sandor Aldott, Sandor A. Aldott] (1925. k. - ) táncművész, vitorlázórepülő, fotóművész
1945 után akrobatikus tánccal kereste feleségével Dita Aldott-tal a kenyerüket. Bécsbe, majd onnan Angliába költöztek, aztán 1960-ban az USA-ba. A táncot az 1960-as évek elején már abba kellett hagyniuk, ekkor nyitottak fotóstúdiót Odessában, az USA-ban, mely Áldott szerint a világ legjobb helye a vitorlázórepüléshez. Képeiket pályázatokra, kiállításokra küldték, több díjat nyertek, cikkek jelentek meg róluk szaklapokban.
Portré- balett- és a vitorlázórepülés témaköréből vett képeiért kapta meg a Hivatásos Fényképészek Master of Photography kitüntetését. Képei a Photography Hall of Fame Museum állandó kiállításában láthatók. 1971-1986 között 300 elismerést, díjat nyert képeivel, többek között az Aurora Awardot és a Past Presidents Trophyt. „Élt Amerikában egy világhírű magyar fotóművész, akinek nem adatott meg az, amire a legjobban vágyott: a hazai kiállítás. Egy szűk baráti társaság ismerte, számon tartotta munkáit és sikereit. Néhány szerencsés egy-két Áldott fotó tulajdonosának is mondhatja magát, mert ha ritkán hazajött: ez volt az ajándék. Különös kincs ma már egy-egy felvétele, főleg repülők, pilóták körében, hiszen különös attrakciónak számító hegyek, felhőkarcolók között suhanó vitorlázókat örökített meg, sok esetben viszont róla készült felvétel, mivel maga is aktív repülő volt. (....) Táncosként járták a világot és szabad idejükben repültek, fotóztak. A Texas állambéli Odesában fényképész stúdiót nyitottak és fotóművészünkre az első pillanatban felfigyelt a szakma. Áldott Sándort a világ legjobb fotósai között tartották számon. De mint vitorlázórepülő is eredményesnek bizonyult, hiszen több rekord fűződik nevéhez. Ezt szülőhazájában is elismerték, így Magyarországon gyémántkoszorús pilóta lett.(...)” (Kiss Pál: i.m.)
Az 1950-es években kezdett el repülni. Egy idő után saját gépet vásárolt, amit újabb, nagyobb teljesítményű gépekre cserélt az évek alatt. Legújabb, nyugatnémet tervezésű, műanyag gépének fesztávolsága 24,5 méter. Ebben fényképezte le egy vontatógépből felesége Dita az Alamagordo mellett. 1963-ban a 100 km-es háromszögrepülésben nyert babérkoszorút, 1964-ben az együlésesek távolsági versenyét nyerte meg (738 km).