Budapest, - 1116 Magyarország
Budapest, - 1116 Magyarország
Budapest, Pest 1065 Magyarország
Budapest, Pest 1065 Magyarország
Budapest, nincs 1065 Magyarország
Korniss Péter (Kolozsvár, Románia, 1937. augusztus 4. –) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas magyar fotográfus, fotóriporter. Több évtizedig a Nők Lapja fotóriportere és képszerkesztője. Munkásságának fő fókusza az eltűnőben lévő erdélyi és magyarországi paraszti életmód dokumentarista ábrázolása.
A FotoKlikk Életút oldalak az 1998 óta töltött FotoKlikk adatbázis metszeteit mutatják be egyedülálló módon, az adott személyre, szervezetre vagy eseményre vonatkoztatva. Az életút oldalakat közösségi szerkesztők (akár te magad is) készítik, ezért lehetőséget adunk mindenki számára, hogy ebben a látványos megjelenítésben részesüljön, szinte önálló szakmai honlapot biztosítva. Bázisát cikkek, írások és események adják, akár utólag is feltöltve. Egészítsd ki az életút főbb mérföldköveit, kiállításokat, beszámolókat akár most!
Szeretettel várunk mindenkit a Halmos Béla Programiroda és a Barátság Kulturális Központ szervezésében megvalósuló „TÁNCRA ÍTÉLEM MAGAMAT” című Foltin Jolán emlékére rendezett fotókiállítás megnyitójára. Foltin Jolán idén lenne 80 éves. […]
Find out more »„TÁNCRA ÍTÉLEM MAGAMAT” – Foltin Jolán emlékére rendezett fotókiállítás Szeptember 13-án lenne Foltin Jolán 80 éves. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth– és Erkel Ferenc-díjas magyar koreográfus-rendező, táncművész, táncpedagógus életművére […]
Find out more »„TÁNCRA ÍTÉLEM MAGAMAT” – Foltin Jolán emlékére rendezett fotókiállítás Szeptember 13-án lenne Foltin Jolán 80 éves. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth– és Erkel Ferenc-díjas magyar koreográfus-rendező, táncművész, táncpedagógus életművére […]
Find out more »Hemző maraton ↴ https://capacenter.hu/esemenyek/hemzo-maraton/ Díjátadó, kiállítás megnyitó, fotózkodás, filmpremier 15.00 A 2023-as Hemző-díj ünnepélyes átadása. A finalistákat Bácsi Róbert László és Bánkuti András, a díjazottat pedig Korniss Péter méltatja. 16.00 […]
Find out more »Verses tárlatvezetés Simon Mártonnal Korniss Péter kiállításán Szeretettel várunk mindenkit 2023. április 28-án (pénteken) 17 órára a Várfok Galériába Korniss Péter HOSSZÚ ÚTON - Szék 1967-2022 című kiállítására, ahol Kovács […]
Find out more »"𝗔 𝗹𝗲𝗹𝗸𝗲𝗺 𝗺𝗲́𝗴 𝗽𝗿𝗼́𝗯𝗮́𝗹 𝗺𝗮𝗴𝗮́𝗵𝗼𝘇 𝘁𝗲́𝗿𝗻𝗶 𝗮 𝗸𝗶𝗻𝘁 𝗹𝗮́𝘁𝗼𝘁𝘁𝗮𝗸𝘁𝗼́𝗹” 🌍 Egyedülálló kiállítás és kerekasztal beszélgetés a törökországi földrengésről és a krízishelyzetben való fotográfiai munkáról 👉 https://bit.ly/3KH8aeJ ⏰ 𝗜𝗱𝗼̋𝗽𝗼𝗻𝘁: 2023. március […]
Find out more »Miért kezdett el fényképezni és hol húzódnak a megörökítés határai? Mi az, amire a fénykép készítésekor a legjobban figyel? Mi a titka a tánc fotózásának és mitől lesz igazán remek […]
Find out more »A Hemző Károly Alapítvány 35 év alatti magyar fotográfusoknak hirdeti meg kurátori pályázatát minden évben. A díjra jelölő rangos grémium tagjai nyilvános prezentáción mutatják be jelöltjeiket. Akik a nyilvános prezentáción […]
Find out more »Korniss Péter tárlatvezetése Nicholas Nixon: Brown nővérek című kiállításán 2022.03.30. 18.00 Korniss Péter 1937. augusztus 4-én született Kolozsvárott. Eleinte Henri Cartier-Bresson és André Kertész inspirálta, majd később Leonard Freed, August […]
Find out more »Exposition à l'Institut Liszt 4 novembre - 18 décembre 2021 👉 Vernissage à l'Institut Liszt le 3 novembre à 19h. L’oeuvre photographique de Péter Korniss est l’une des plus riches […]
Find out more »***Please scroll down for the English version*** Pictorial 10 – Válogatás a Pictorial Collective első tíz évéből https://capacenter.hu/kiallitasok/pictorial-10-valogatas-a-pictorial-collective-elso-tiz-evebol/ A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ és a Pictorial Collective tisztelettel meghívja […]
Find out more »Exkluzív online tárlatvezetés Korniss Péter Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas magyar fotográfus, fotóriporterrel a FOTÓIKONOK - Archívumból történelem | Howard Greenberg Gallery, New York c. tárlaton. A június […]
Find out more »Exkluzív online tárlatvezetés Korniss Péter Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas magyar fotográfus, fotóriporterrel a FOTÓIKONOK - Archívumból történelem | Howard Greenberg Gallery, New York c. tárlaton. A június 3-i […]
Find out more »2021. június 2-án, szerdán, 18 órától a Capa Központ és a Park Kiadó bemutatja Robert Capa A tetten ért halál című könyvét. A kötetet bemutatják: Korniss Péter fotográfus és Rochlitz […]
Find out more »A FotoKlikk Filmklub következő filmjén Korniss Péterrel beszélget Dékán István, 2009-ben. A beszélgetés vágott felvétele 60 perc. https://www.facebook.com/events/172173741110192/ Korniss Péter életút oldala itt látható!
Find out more »Budapest Fotográfiai Ösztöndíj 2021 – jelentkezés https://capacenter.hu/budapest-fotografiai-osztondij-2021/ A Capa Központ ismét meghirdeti a Budapest Fotográfiai Ösztöndíjat! A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ – ráirányítva a figyelmet kiemelkedő művészeti műfajunkra, a […]
Find out more »Hemző-díj 2020 – ünnepélyes díjátadó https://capacenter.hu/esemenyek/hemzo-dij-2020-unnepelyes-dijatado/ Az ünnepélyes díjátadáson jelenti be a Hemző Károly Alapítvány kuratóriuma az idei nyertest és a finalistákat. A díj oklevél és a Kuratórium által meghatározott […]
Find out more »Hemző-díj 2020 – prezentáció https://capacenter.hu/esemenyek/hemzo-dij-2020-prezentacio/ A Hemző Károly Alapítvány 35 év alatti magyar fotográfusoknak hirdeti meg kurátori pályázatát minden évben. A díjra jelölő rangos grémium tagjai nyilvános prezentáción mutatják be […]
Find out more »***Please scroll down for the English version*** Review of Hungarian Photography – Kiadványbemutató beszélgetés https://capacenter.hu/esemenyek/hungarian-photo-review-kiadvanybemutato-beszelgetes/ A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ és a Fotóművészet magazin Review of Hungarian Photography című […]
Find out more »Vendég: Korniss Péter fotográfus. Kolozsvárról érkezett a magyar fővárosba, hogy ide varázsoljon egy otthonról hozott titokzatos világot. 1956-ban jogi hallgatóként az egyetem forradalmi bizottságának tagja volt, s bizony emiatt ki […]
Find out more »Tematika: - a nagyítás eszközei, - az előhívás alapjai, vegyszerei - a multigrade rendszer sajátosságai - nagyítás, kontraszt és fedettség korrekció, egyszerűbb módosítások Elsősorban a gyakorlat lesz a fókuszban. Olyan […]
Find out more »Hemző-díj 2019 – prezentáció https://capacenter.hu/esemenyek/hemzo-dij-2019-prezentacio/ A Hemző Károly Alapítvány 35 év alatti magyar fotográfusoknak hirdeti meg kurátori pályázatát minden évben. A díjra jelölő rangos grémium tagjai nyilvános prezentáción mutatják be […]
Find out more »MInt mindig, dióhéjban szó lesz a fényképezés, a nagyítás eszközeiről és az előhívás alapjairól, vegyszereiről, érintjük a multigrade rendszer sajátosságait, de elsősorban a gyakorlat lesz a fókuszban. Olyan laboránstoktól sajátíthatjátok […]
Find out more »Péter Korniss: Transizione Museo di Roma in Trastevere 10.04.2019 – 02.06.2019. Péter Korniss è una delle figure più significative della fotografia contemporanea ungherese. Nel 2017, il suo 80. compleanno è […]
Find out more »ANALÓG SZOMBAT 19/1.3 - Fekete fehér kézinagyítás MInt mindig, dióhéjban szó lesz a fényképezés, a nagyítás eszközeiről és az előhívás alapjairól, vegyszereiről, érintjük a multigrade rendszer sajátosságait, de elsősorban a […]
Find out more »Asztali beszélgetések… – vendég: KORNISS PÉTER Petőfi Irodalmi Múzeum /Budapest, V. Károlyi u. 16/ + élő internetes közvetítés 2019. január 31. (csütörtök) 18:00 Beszélgetőtársak: KORNISS PÉTER – Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas […]
Find out more »Az UNICEF Magyarország „Életrevaló Képeink” címmel kiállítást rendez a gyerekek önkifejezésének fejlesztése céljából indult „Photo Voice” projekt képeiből a Magvető Caféban. A szátoki Margaréta gyermekotthon általános iskolás korú fiatal lakói […]
Find out more »MInt mindig, dióhéjban szó lesz a fényképezés, a nagyítás eszközeiről és az előhívás alapjairól, vegyszereiről, érintjük a multigrade rendszer sajátosságait, de elsősorban a gyakorlat lesz a fókuszban. Olyan laboránstoktól sajátíthatjátok […]
Find out more »A workshopot Felicides Ildikó vezeti MInt mindig, dióhéjban szó lesz a fényképezés, a nagyítás eszközeiről és az előhívás alapjairól, vegyszereiről, érintjük a multigrade rendszer sajátosságait, de elsősorban a gyakorlat lesz […]
Find out more »Korniss Péter Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas magyar fotográfus, fotóriporter tárlatvezetése a World Press Photo Kiállításban. A World Press Photo kiállítás a világra figyelést, a világ felé nyitást, életünk több féle relációban […]
Find out more »2017. szeptember 29. óta látható a Magyar Nemzeti Galériában Korniss Péter fotográfus életmű-kiállítása. A Folyamatos emlékezet című tárlat azokra a sorozatokra koncentrál, amelyek az életmű legfontosabb szellemi ívét adják. A […]
Find out more »Az idei Hemző-díj jelöltjeinek nyilvános prezentációján a Hemző Károly Alapítvány Tanácsadó testületének tagjai mutatják be jelöltjeik portfolióját. Jelölők: dr. Lengyel Beatrix, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának vezetője, Sándor Tibor […]
Find out more »Az idén már második alkalommal pályázhatnak a 35 év alatti magyar (határon túli és anyaországi) fiatal alkotók a Hemző-díjra. Lajos Mari, Hemző Károly özvegye alapítványt hozott létre és díjat alapított […]
Find out more »Ádám Gyula "A megkerült Paradicsom" című tárlatát március 5-től április 3-ig láthatja a közönség a Kolta Galériában. A kiállítást megnyitja Korniss Péter fotóművész, közreműködik Dresch Mihály. Ádám Gyula "A megkerült […]
Find out more »A Művészetek Palotája fotó- és videopályázatot hirdet az ország valamennyi középiskolai diákja, valamint egyetemi, főiskolai hallgatója számára 10 címmel. A 2014/2015-ös évadban 10. születésnapját ünneplő Művészetek Palotája pályázatának célja a […]
Find out more »A pályázat céljaAz évente kiadott díj által összekapcsolni Hemző Károly személyét és fotográfiai örökségét az újabb generációkkal. A pályázat díjazása A zsűri egyetlen díjat ad ki 150.000 Ft értékben. A […]
Find out more »A kiállítást megnyitja: Korniss Péter, Kossuth-díjas fotográfus A kiállítást megnyitja: Korniss Péter, Kossuth-díjas fotográfus
Find out more »A SZELLEMKép 2014-ben ünnepli működésének 20. évfordulóját. Az alkalomhoz illően, iskolánk jubileumi rendezvénysorozatot, kiállítássorozatokat, filmvetítéseket, felolvasóestet, ünnepi rendezvényeket, jubileumi alkotótábort szervez, és az ezekhez kapcsolódó összegző évkönyv jellegű katalógust tervez […]
Find out more »A Művészetek Palotája fotó- és videopályázatot hirdet az ország valamennyi középiskolai diákja, valamint egyetemi, főiskolai hallgatója számára ÉlményKép címmel. A Művészetek Palotája egyedülálló módon fogja össze a különböző művészeti ágakat: […]
Find out more »A kiállítást megnyitja: Korniss Péter, Kossuth-díjas fotográfus A kiállítás kurátora: Albertini Béla fotótörténész A kiállítás megtekinthető: 2014. január 26-ig, vasárnap és hétfő kivételével naponta 12-17 óráig A kiállítást megnyitja: Korniss […]
Find out more »A Margitszigeti Víztorony kilátóként és kiállítótérként is működik, idén nyáron két kiállítást is láthatunk a Víztorony Visual Art galériájában. I. Margitsziget történeti fotográfiák tükrében A képek 1870 és 2010 között […]
Find out more »Az ezredforduló óta a fotográfia elmélete és gyakorlata is jelentősen megváltozott. Szinte minden képzőművészeti ág használ fotót, s éppen ezért különösen képlékenyek azok a határok, amelyek a fotóművészt, a fotót […]
Find out more »A 10-i kiállításmegnyitó nem nyilvános, de követhető itt aFotoKlikk.euoldalon. Az ezredforduló óta a fotográfia elmélete és gyakorlata is jelentősen megváltozott. Szinte minden képzőművészeti ág használ fotót, s éppen ezért különösen […]
Find out more »Köszöntőt mond: Fertőszögi Péter, művészettörténész, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány kuratóriumának elnöke A kiállítást megnyitja: Colin Ford CBE, fotótörténész, a Brit Nemzeti Média Múzeum alapító igazgatója A kiállítást bevezeti: Csák […]
Find out more »A Művészetek Palotája fotó- és videopályázatot hirdet az ország valamennyi egyetemi, főiskolai hallgatója számára „Ki vagyok én?” címmel. A művészettel való kapcsolatunk elválaszthatatlan az életünktől. Az, hogy milyen műalkotásokat, hol, […]
Find out more »A fotós újságírás mint az események bizonyításának és a történetek elmesélésének művészete Robert Pledge Párizson át Sanghajból jön, New York-ba megy, s közben megáll néhány napra Budapesten. A világ minden […]
Find out more »Megnyitja: Sallai János, Szék polgármestere Magdó János, Magyarország Főkonzulja Novák Ferenc Tata, néprajzos, koreográfus Megnyitja: Sallai János, Szék polgármestere Magdó János, Magyarország Főkonzulja Novák Ferenc Tata, néprajzos, koreográfus A kiállítás […]
Find out more »Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus kiállítását a révfülöpi Tóparti Galériában láthatják az érdeklődők 2012. július 21-től augusztus 12-ig. A kiállítást megnyitja: Novák Ferenc néprajzkutató, koreográfus 2012. július 21-én 19 órakor. A […]
Find out more »A kiállítást megnyitja: Korniss Péter, fotográfusKurátor: Csizek Gabriella Megtekinthetõ: 2012. június 29. – augusztus 5. minden hétköznap 14-19 óra között, hétvégén 11-19 óra között. A 90-es évek közepén ismerkedtem meg […]
Find out more »A magyar fotográfia egy-egy évtizedének meghatározó ikonjai az első világháborútól a társadalmi rendszerváltásig (1914-1989) A kiállítást Tóth Balázs Zoltán, a Magyar Fotográfiai Múzeum tudományos segédmunkatársa nyitja meg. A kiállítás kurátora: […]
Find out more »Nézd velünk a zsűrizést! A zsűri elnöke: Korniss Péter - Kossuth- és Pulitzer-díjas fotográfus, fotóriporter A zsűri tagjai: Lajos Tamás - operatőr, a budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem oktatója Réz […]
Find out more »A Várfok Galériabéli Folytatás című kiállítás, mely 1967 és 2011 között készült Korniss Péter fotográfiákból mutat be egy válogatást már csak egy hétig látható. A 2012. február 25-én, szombaton 18 […]
Find out more »A Magyar Újságírók Országos Szövetsége kiírja a XXX. Magyar Sajtófotó Pályázatot. A pályázat nyílt, arra 2011. január 01. és 2011. december 31. között készült képek küldhetők be. Beadható olyan pályamű […]
Find out more »A Nemzeti Táncszínház fennállásának 10. évfordulója alkalmából a Kerengő Galériában 10 fotóművész táncfotóiból nyílik kiállítás december 6-án, 18 órakor. A kiállítást megnyitja Eifert János fotóművész, a Kerengő Galéria művészeti vezetője. […]
Find out more »Milyen üzeneteket hordoznak Kertész alkotásai? Milyen motívumokat használt és milyen technikával dolgozott? Mit jelent a Kertész-örökség a ma fotográfusa, művészettörténésze számára? Kiderül az eMeNeM Szabadegyetem októbertől induló, André Kertész életmű-kiállításhoz […]
Find out more »Korniss Péter fotográfus képeiből nyílik kiállítás a IV. Ördögkatlan fesztiválon, a Vylyan Szőlőbirtokon (Kisharsány, Fekete hegy) Megtekinthető: naponta 7.30-20.00 Korniss Péter fotográfus képeiből nyílik kiállítás a IV. Ördögkatlan fesztiválon, a […]
Find out more »Budapest Pozitív - Fotópályázat a Mai Manó Ház és az Indafotó szervezésében. Beadási határidő: 2011. augusztus 20. Jelen pályázat meghirdetésével lehetőséget kívánunk nyújtani mindazoknak a fényképezőgépet használóknak - legyenek profik […]
Find out more »Vecsernyés János és Máthé Tibor irányításával a Színház és Filmmûvészeti Egyetem elsõéves operatõr és Enyedi Ildikó illetve Máthé Tibor ötödéves rendezõ és operatõr szakos hallgatóinak fotókiállítása Kurátor: Csizek Gabriella A […]
Find out more »A Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház és a Pro Cultura Urbis Közalapítvány bemutatja BUDAPEST POZITÍV Tíz éves a Budapest Fotográfia Ösztöndíj Benkő Imre, Dezső Tamás, Gárdi Balázs, Hartyányi […]
Find out more »Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus előadását 2011 április 21-én hallgathatjuk meg a Tripont Stúdióban. Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus előadását 2011 április 21-én hallgathatjuk meg a Tripont Stúdióban. Korniss Péter Tagja a […]
Find out more »A programsorozatot (az előadó hozzájárulása szerint) közvetítjük a konferenciaszobánkban.A nagy érdeklődés miatt regisztráció szükséges. Regisztrálj itt és válaszul elküldjük a belépéshez szükséges részleteket 3 hét, ami csak a fotózásról és […]
Find out more »Dráma, szépség, hangulat, küzdelem, humor 2010-ben. Mi voltunk a szereplői, a szurkolói, a nyertesei, a vesztesei. Száz és száz fotó, amit érdemes megnézni. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége 2011. március […]
Find out more »Kurátor: Nagy Szilvia, a Miskolci Galéria kurátoraA kiállítást megnyitja: Korniss Péter, fotográfus Megtekinthető: 2011. március 25 - május 8. Kurátor: Nagy Szilvia, a Miskolci Galéria kurátora A kiállítást megnyitja: Korniss […]
Find out more »Különleges fotókiállítás fogadja a Kossuth térre érkezőket 2011 augusztus 1-ig. Az egyedi tervezésű állványokon elhelyezett képek éjszakai megvilágítását napelemes rendszer biztosítja, így sötétedés után is megcsodálhatjuk a Parlament bejáratával szemközt […]
Find out more »A pályázat célja:Tótkomlós felfedezése, fénnyel írott szellemtárának megalkotása A pályázat célja:Tótkomlós felfedezése, fénnyel írott szellemtárának megalkotása A pályázat témája:Minden megörökíthető, ami “a Kárpát-medence kellős közepén” fekvő kisváros örökségét, értékeit jeleníti […]
Find out more »A Magyar Fotográfiai Múzeumot 1990-ben, az akkor meghatározó fényképészvállalatok segítségével a Magyar Fotóművészek Szövetsége alapította, azzal a céllal, hogy a tagság munkáiból létrehozott gyűjteménynek méltó, szakszerű és a múzeumi követelményeknek […]
Find out more »Október 21-én lesz ESCHER KÁROLY fotóriporter, fotóművész születésének 120 éves jubileuma. A Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház AZ ISMERETLEN ISMERŐS címmel életmű kiállítást rendez a fotográfus tiszteletére. A […]
Find out more »2010. október 15-én, a szakkönyvtár 11. születésnapján meghosszabbított nyitva tartással várjuk Olvasóinkat. Az épület második emeletén található vitrinekben bemutatjuk a szakkönyvtár zárt anyagának egy részét. Ez alkalommal a kiállítóterek belépőjegyei […]
Find out more »Helyszín: Skotia Gallery (150 West Marcy Street, Santa Fe) Megnyitó 2010. október 1-jén 17,00 órakor Megtekinthető 2010. október 31-ig Helyszín: Skotia Gallery (150 West Marcy Street, Santa Fe) Megnyitó 2010. […]
Find out more »Gábos Kálmán (1953-2010) és Szabóky Zsolt (1941-2009) fotográfiáiból "Örökül hagyom rátok" címen rendez emlékkiállítást a Háló Egyesület. A kiállítás 2010 szeptember 3 és november 5 között látható a Kolta Galériában. […]
Find out more »Korniss Péter fotóművész "KÖTŐDÉS 1967-2008" című kiállítását augusztus 24-től tekinthetik meg az érdeklődők a Tihanyi Bencés Apátság galériájában. A megnyitóra 2010. augusztus 28-án, szombaton 16:00 órakor kerül sor. A kiállítást […]
Find out more »Helye: MÚOSZ, Magyar Újságírók Országos Szövetsége új székházaVI. ker.Budapest, Budapest, Vörösmarty u. 47/A A kiállítást megnyitja Szamódy Zsolt a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke és Kocsis András Sándor a Kossuth Kiadó […]
Find out more »Sárközi János Lányok paripákkal című fotókiállítását tekinthetik meg az érdeklődők Jászberényben az egykori Jászkürt fogadóban (Jászberény, Déryné utca 6.)A fotókiállítás modelljei a Jászjákóhalmi Hagyományőrző Íjász Egyesület lányai és lovai közül […]
Find out more »Helyszín: Mai Manó HázBudapest A sajtótájékoztatón részt vesznek: Baki Péter, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója, a kiállítás kurátora Kőrösi Orsolya, a Mai Manó Ház igazgatója és L. Simon László, a […]
Find out more »Kolta Szabadegyetem következő eseményeként Korniss Péter: Változások – Erdély és Moldva a fotográfia tükrében című előadását hallgathatják meg az érdeklődők 2010. május 5-én 18,00 órakor a Kolta Galériában (Budapest V., […]
Find out more »Helyszín: Mai Manó Ház – NapfényműteremBudapest, Nagymező utca A Művészetek Palotája az ötéves születésnapja alkalmából fotópályázatot hirdetett Élmény! Minden tekintetben címmel a Magyar Fotográfusok Haza szakmai közreműködésével. A fotópályázat minden […]
Find out more »Ingyenes oktatás indul neves előadókkal! Kép, fénykép, mozgókép. Miről mesél a kép? Mit közvetítenek a vizuális jelekkel ellátott felületek? Tanácstalanok vagyunk a múlt és védtelenek a jelenkor vizuális üzeneteivel szemben? […]
Find out more »A Művészetek Palotája fotópályázatot hirdet Élmény! Minden tekintetben. címmel. A pályázat célja, hogy a résztvevők a művészi alkotás és befogadás élményét a fotográfia eszközeivel megörökítsék és megosszák a képek nézőivel. […]
Find out more »Helyszín: Műcsarnok, ElőadóteremA Magyar Fotográfusok Háza–Mai Manó Ház intézményi szervezésében 2009. november 27–28-án kerül megrendezésre a „Fotográfia itt és most, Fotográfia a kép korszakában” című konferencia. A „Fotográfia itt és […]
Find out more »A Nemzeti Együvé Tartozás Alapítvány pályázatot hirdet magyar amatőr fotósok részére 6-18 éves korig. A pályázat célja: a Kárpát-medencében élő magyar közösségek életének, hagyományainak, emlékezetes arcainak és pillanatainak, valamint a […]
Find out more »Helyszín: Fészek Művészklub Herman termében (Budapest VII., Kertész u. 36.) A kiállítást megnyitja: Korniss Péter fotográfus A kiállítás megtekinthető: munkanapokon 14-19 óráig Helyszín: Fészek Művészklub Herman termében (Budapest VII., Kertész […]
Find out more »Az elhivatottságról, fotográfusi attitűdjéről Korniss Péter fotóművésszel most megjelent Kötődés című albuma kapcsán Gőbölyös Luca képzőművész beszélget. Helyszín: ArtBázis, 1085 Budapest, Horánszky u. 25. „Dokumentarista fotográfusként mindig tárgyilagos akartam lenni, […]
Find out more »Korniss Péter: Kötődés 1967–2008 című új könyvét 2008. december 6-án szombaton, 11 órakor dedikálja a Helikon Könyvesházban (1065 Bp., Bajcsy-Zsilinszky út 35.). A dedikálás alatt a helyszínen a kötet 30%-os […]
Find out more »Helyszín: VAM Design Center(Budapest VI., Király utca 26.) II. emelet, Marton Éva beszélgetőpartnerei: Baki Péter (Fényképészet) Féner Tamás/MTI (Kor-képek) Gera Mihály (Fényképtár 28. kötet SOLTÉSZ, 29. kötet FAZEKAS, 30. kötet […]
Find out more »Helyszín: Mű-Terem Galéria (Debrecen, Batthyány u. 24.) Megnyitja: dr. Márkus Béla irodalomtörténész Megtekinthető: keddtől péntekig 10-18 óráig, szombaton 9-13 óráig Helyszín: Mű-Terem Galéria (Debrecen, Batthyány u. 24.) Megnyitja: dr. Márkus […]
Find out more »Helyszín: Magyar Fotográfusok Háza (Budapest VI., Nagymező u. 20.) Megnyitja Korniss Péter fotográfus Megtekinthető: hétköznap 14-19 óráig, hétvégén és ünnepnap 11-19 óráig Helyszín: Magyar Fotográfusok Háza (Budapest VI., Nagymező u. […]
Find out more »Művészet és mesterség címmel újra indítja a több éve sikeresen működő, magas színvonalú tanfolyamát az ASA-Fotóstúdió. Párhuzamosan kezdő- haladó és speciális kurzusok Művészet és mesterség címmel újra indítja a több […]
Find out more »Helyszín:Mai manó Ház, George Eastmann TeremBudapest, Nagymező utca 20.A kiállítást megnyitja: Korniss Péter. Helyszín:Mai manó Ház, George Eastmann TeremBudapest, Nagymező utca 20.A kiállítást megnyitja: Korniss Péter.Csak lovak. Csak lovak? Kérem […]
Find out more »Művészet és mesterség címmel újra indítja a több éve sikeresen működő, magas színvonalú tanfolyamát az ASA-Fotóstúdió. Párhuzamosan kezdő- haladó és speciális kurzusok Művészet és mesterség címmel újra indítja a több […]
Find out more »"1967-1998. A két évszám: az első és utolsó képek születésének dátuma - köztük harmincegy év."Helyszín:Skanzen GalériaSzentendre, Sztaravodai útMegnyitja: Novák Ferenc koreográfus, néprajzosMegtekinthető: hétfő kivételével 9-16 óráig "1967-1998. A két évszám: […]
Find out more »Helyszín:Mai Manó Ház,NapfényműteremA Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója szeretettel meghív nyilvános beszélgetésre a Pécsi József ösztöndíj kuratóriumának tagjaival(Bánkuti András, Boros Géza, Haris László, Jokesz Antal, Korniss Péter, Petrányi Zsolt és Vékás Magdolna)Moderátor:Mátyus […]
Find out more »A Magyar Fotóriporterek Társasága és a Raiffeisen Bank 2004-ben immár negyedik alkalommal írja ki közös fotópályázatát, ezúttal Párbeszéd címmel. A Magyar Fotóriporterek Társasága és a Raiffeisen Bank 2004-ben immár negyedik […]
Find out more »Korniss Péter Kolozsvárott született 1937 augusztus 4-én. 1949 óta Budapesten él. 1958-ban a Budapesti Fényképész Szövetkezetben helyezkedett el. Innen került 1961-ben a Nők Lapja szerkesztőségébe, ahol - először mint gyakornok, […]
Find out more »"1967-1998. A két évszám: az első és utolsó képek születésének dátuma - köztük harmincegy év."Korniss Péter 1937-ben született Kolozsváron; 1949 óta Budapesten él. 1958-ban a Budapesti Fényképész Szövetkezetben helyezkedett el, […]
Find out more »Benkő a kompozíció és a tónusok nagymestere, a gyakran szokatlan, néha finom iróniára hajló nézőpontok megtalálója. Egyéni hangú, mélyen humanista meggyőződésű, ugyanakkor éles szemű és élesen kritikus emberábrázoló. Azon kevés […]
Find out more »"1967-1998. A két évszám: az első és utolsó képek születésének dátuma - köztük harmincegy év."Korniss Péter 1937-ben született Kolozsváron; 1949 óta Budapesten él. 1958-ban a Budapesti Fényképész Szövetkezetben helyezkedett el, […]
Find out more »Jura Nanuk: Kína színeiVista Galéria (Budapest VI., Paulay Ede u. 9.)Megnyitó 2003. december 9-én 19,00 órakorMegnyitja Zhu Zoshou, a Kínai Köztársaság budapesti nagyköveteMegtekinthető 2003. december 28-igSherge I. Shevdenko: CsendéletekÚjkerti Fotógaléria […]
Find out more »Baricz Kati: Cicák a Szubjektív napló utánFashion Café (Budapest VI., Andrássy út 36.)Megnyitó 2001. december 16-án 18,00 órakorMegtekinthető 2001. december 31-igFotókiállítás a romániai romákrólBudapesti Európai Ifjúsági Központ (Budapest II., Zivatar […]
Find out more »1997. szeptember 22-én Ilku János kiállítása a németországi Quedlinburg takarékbankjának épületében.1997. október 13-án Ilku János kiállítása Mesém a pusztáról, és más fotómontázsok címmel a budapesti Ofotért Fotóáruház Fal Galériájában.1997. október […]
Find out more »