
Zoya Shu ukrán fotóművész kiállítása: Integrity – Teljesség / KULT7Labor / Megnyitó
May 20 @ 18:00 - 21:00 CEST

Zoya Shu – ukrán fotóművész kiállítása a KULT7Laborban.
Zoya Shu ukrán, dokumentarista fotóművész. Az Észak-Ukrajnai Csernyihiv szülötte, maga is menekült. De egy szintén háborús övezet felé vette az irányt, egy másik ukrán városba, ahol édesanyja lakott. Szeretett volna vele lenni ebben a borzalmas időszakban, együtt akarták átvészelni ezt a szörnyűséget. Később Zoya visszatért Kijevbe, hogy megörökítse a háború borzalmait és önkéntesként segítsen mindenben, amiben tud. 2024-ben a Kelet-Ukrajnai Chasiv Jar város közelében a frontvonalhoz utazott, ahol egykori ukrán civileket, a 24. roham zászlóalj gyalogos katonáit fényképezte. Volt köztük levendulamező-tulajdonos, művész, kereskedő, színházigazgató, hatgyerekes édesapa. Most ők mind katonák, akik utolsó vérükig védik a hazájukat.
A művész három háborús fotógyűjteményéből válogatott most képeket a KULT7 számára. A képeken nem hivatásos katonák portréit látni, illetve a háborúban megsérült védtelen civilek sérült végtagjait.
Zoya üzenete:
„Egyszerű az üzenetem: az élet értékes, meg kell védenünk. És ez nemcsak Ukrajnára vonatkozik, hanem az egész világra. Az emberi civilizáció az emberi élet értékére épül. Ezek a képek egy sebzett nemzet allegóriái, amely épségének helyreállítására törekszik. Az élet törékenységéről szólnak, amely, ha összetört, irgalmatlan nehéz helyreállítani. De bármennyire nehéz feladat ez, közösen meg kell próbálnunk! A Tizenegyedik parancsolat: Ne légy közönyös!”
Zoya háborús kiállításai több nemzetközi díjjal elismert tárlatok. A KULT7Laborban, a Király utca 11-ben május 20 – június 18-ig díjtalanul megtekinthető.
https://www.facebook.com/events/4129761714015614/