- This event has passed.
ZELLEI Boglárka Éva: Örökléspróba | Attempts at inheriting
2023, October 11 - 2023, November 10
Az INDA Galéria szeretettel meghívja
Zellei Boglárka Éva: Örökléspróba
című kiállításának megnyitójára 2023. október 10-én, kedden 18 órára az INDA Project Roomba.
Megnyitja: Kozma Zsolt, a kiállítás kurátora
„Fiatal közép-kelet európai keresztény alkotó nő vagyok.” Zellei Boglárka Éva önmeghatározásának minden pontja egyenként és az összes permutációban együtt is kibontásra, értelmezésre érdemes. Sőt, valójában az értelmezés nem pusztán lehetőség, hanem saját magára vonatkoztatott tétje mellett messze a művész személyes történetén túl is létkérdés.
Zellei munkái, fotói, performatív akciói, installációi évek óta ennek az értelem-keresésnek, önelhelyezésnek a folyamatát követik. Mostani, Örökléspróba című kiállításán ezek a kísérletek a kulturális örökség, pontosabban az öröklés kérdését, annak a személyes és a közösségi jelenhez való viszonyát, spirituális, szociális, közösségi, történeti, etikai vonatkozásait kutatják. Zellei gyakorlatában a performansz és a képkészítés lehetőség: aktusaikban ezúttal az elhasználódott, korábbi kontextualitásában elöregedett hagyomány értelmeződhet újra és nyerhet mai jelentést.
Kiállítás: 2023. október 11. – november 10.
Nyitvatartás: kedd-péntek: 14-18 óra (vagy előzetes bejelentkezéssel)
Ezzel a kiállítással párhuzamosan nyitjuk az
Idézetek – 1.
Visszatekintés a 90-es évekre című kiállításunkat is, 18:30-tól az INDA Galéria nagy terében.
www.indagaleria.hu
///////////////////////////////////////////////
Éva Boglárka ZELLEI: Attempts at inheriting
Opening: October 10, 6 pm
INDA PROJECT ROOM
Opening: Zsolt Kozma, curator of the exhibition
“I am a young Christian woman artist from Central Eastern Europe.” Each point in Éva Boglárka Zellei’s self-definition deserves to be elaborated on and interpreted, one by one as well as together in all of their possible permutations. In fact, this interpretation is more than just a possibility: beside its stakes for the artist, it is vitally relevant far beyond her personal story.
Zellei’s works, photographs, performative actions and installations have been presenting this process of searching for meaning and self-placement for years now. In the present exhibition, titled Attempts at inheriting, these experiments explore the question of cultural heritage, or more precisely, the notion of inheriting in its relation to the present of the individual and of the community, its spiritual, social, community, historical and ethical aspects. In Zellei’s practice, the acts of performance and image making appear as possibilities: through them, tradition which has outlived its old context can be reinterpreted to acquire a contemporary meaning.
On view: 11 October – 10 November, 2023
Opening hours: Tuesday-Friday: 2-6 pm
www.indagaleria.hu
https://www.facebook.com/events/3430310220519224/