Mint minden képfajtánál, úgy a fotó esetében is többnyire idegenszerűen hat mikor történetet próbál elmesélni. Minden kép – természeténél fogva – metaforikus karakterű, így irodalmi analógiával élve: a költészethez áll közelebb mint a prózához. Ennélfogva a kép által létrehozott jelentések sem egyértelműek; inkább poétikus hangulatok, érzelmek megjelenítésére alkalmas.

Mint minden képfajtánál, úgy a fotó esetében is többnyire idegenszerűen hat mikor történetet próbál elmesélni. Minden kép – természeténél fogva – metaforikus karakterű, így irodalmi analógiával élve: a költészethez áll közelebb mint a prózához. Ennélfogva a kép által létrehozott jelentések sem egyértelműek; inkább poétikus hangulatok, érzelmek megjelenítésére alkalmas.
Vancsó Zoltán fotóin azonban olyan jeleneteket látunk, melyek szinte követelik, hogy titokzatos történeteket gondoljunk el róluk. Hétköznapi, megrendezetlen pillanatokat ábrázol szigorú és tisztán fotószerű kompozíciókban. Ez a hangsúlyosan artisztikus fotós tekintet a valóság ártatlan és jelentés nélküli helyzeteit különös, misztikus dimenziókba emeli.
Összefüggéseket teremt ott ahol eredetileg nem voltak ilyenek. Jelentéssel teli lesz a véletlen is, de ez a jelentés nem egyértelműen megfejthető. Ettől olyan bonyolult és kimeríthetetlen a képei által felépített világ. Valószínűtlen tájakon járunk, különös és érthetetlen dolgok történnek velünk. Szubjektív tájak ezek, melyek csak akkor nyílnak meg, ha odafigyelünk önmagunkra és a világra.

Miltényi Tibor
fotóesztéta