- This event has passed.
Vajda János: Feketén-fehéren, egyszerűen: Tájak
2014, August 29 @ 17:00 - 2014, September 13 @ 17:00 UTC+0
FreeA kiállítást megnyitja: Tarjáni Antal fotóművész
és Dr. Molnár Szabolcs, Újpest önkormányzatának alpolgármestere
A szerző így ír a kiállításról:
Ez a téma az, ami töretlenül öleli fel egész fotós pályafutásomat… Ez is áll hozzám a legközelebb…
A kiállítást megnyitja: Tarjáni Antal fotóművész
és Dr. Molnár Szabolcs, Újpest önkormányzatának alpolgármestere
A szerző így ír a kiállításról:
Ez a téma az, ami töretlenül öleli fel egész fotós pályafutásomat… Ez is áll hozzám a legközelebb…
A ’70-es évek orosz fotóművészeinek tájképei varázsoltak el először. Aztán Ansel Adams, majd Nagygyörgy Sándor fekete-fehér tájkép iskolája. Mellette a nagy öregek, Vadas Ernő, Markovits Ferenc például. És bejött Salgado is, de még véletlenül sem akarok megfeledkezni egy Blinczinger Béla nevezetű egyszerű munkásról az Óbudai Fotóklubból. Az Ő munkáik tették hozzá az enyémhez a látásmód alakulását és a technika tökéletesedését. A mai napig csiszolom ennek a látszólag egyszerű, vagy könnyűnek látszó témának a kifejezés formáit. Hiszen alakul, változik, tökéletesedik a digitális technika, a mai analógozók pedig egész más szemlélettel állnak hozzá.
A szigorú értelemben vett, klasszikus természetfotóból mára szinte csak ez maradt (és a virágok néha) a számomra. Sokan kategorizálják természetfotónak a tájképet, az általános fotóművészetben pedig ez a legelfogadottabb „természetfotó” kategória, sőt, azt gondolom igazában csak ez. Mert nem is akként kezelik, hanem önálló fotóművészeti ágként. És én sem tartom magam természetfotósnak, de tájfényképésznek igen! Nem a tájat akarom bemutatni, arról szeretnék vallani, milyen hatással volt rám, vagy mit láttam benne. Ezért bizony sok esetben manipulálom. Egy fekete-fehér kép már önmagában manipuláció, hiszen a legtöbbünk színeket lát. Belenyúlok a tónusokba, elveszek a képből, vagy hozzá teszek. Megteremtem az adott látványon belül a saját világomat.
Számomra a fekete-fehér táj ott különül el a színestől, hogy tudok végleteket ábrázolni. Általában inkább a sötét tónusok felé hajlok. A kontraszt, a szinte fekete ég a vakító felhőkkel és az alatta hangsúlyosan vagy hangsúlytalanul ábrázolt előtér, néha eltúlzott tónus- és méretarányaival igyekszem a drámában keresni a harmóniát. A high-key jellegű témák ritkábbak nálam. Úgy gondolom, ez a kifejezésforma ritkán is alkalmazható a tájra. Sok mindennek kell ehhez összejönnie, de ha igen, sosem habozok.
2006-os, Természet feketén-fehéren kiállításomon jobbára az azt megelőző analóg korszak tájképeivel szerepeltem. 2009-ben, 55. születésnapom alkalmából rendezett, összefoglaló kiállításomon az abból kimaradt analógok és a korai digitális munkák voltak láthatók. Most tisztán digitális képeket mutatok be, jobbára a 2010-es évek válogatásából. Úgy érzem, ezekkel tudok egy egységes, kiforrott képet adni arról, hogyan gondolkodom ma a tájról. Stílszerű lenne, ha 60 képet állíthatnék ki, de a galéria helyszíne adott és ez esetben csak a szokványos, vagy az átlagos méretekben állíthatnék ki. Most azonban a helyszínek atmoszféráját is ide szeretném varázsolni, ezért döntöttem a nagy méretek mellett.
És végül is, a 25 is egy jubileumi szám…