Loading Events

« All Events

  • This event has passed.

Utcáim – Jakobovits Lili fotókiállítása – megnyitó

November 2 @ 19:30 - 22:30 CET

Szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt Jakobovits Lili “Utcáim” című fotókiállítására.

📆 A megnyitó időpontja: 2022. november 2. 18:30

🗨 A kiállítást megnyitja: Kőváry Zoltán

➡️ A kiállítás megtekinthető a programok függvényében december 2-ig.

Jakobovits Lili fotográfus és pszichológus. Gyermekkorában kerítette hatalmába a fotográfia világa, és azóta is kitart mellette, ami már számos kiállított fényképet és – a jelenlegivel együtt három – önálló kiállítást eredményezett.

Már hetedik éve vesz részt a Művészek a Heti Betevőért jótékonysági aukción és kiállításon, ahol felajánlott fotóival a Heti Betevő munkáját és vendégeit támogatja. „Transzcendens” című fényképe a Mai Manó Házban (Magyar Fotográfusok Háza) is kiállításra került.

Első kiállítása 2015-ben került megrendezésre Budakeszin, az Erkel Ferenc Művelődési Központban, majd 2017-ben pályázatával elnyerte az Eötvös Loránd Tudományegyetem művészeti ösztöndíját, amelynek segítségével 2018-ban újabb kiállítást rendezett az ELTE PPK Kazinczy utcai épületének aulájában.

Több műfajjal is kísérletezik, de az utcai fotózásban leli leginkább örömét. Képei sosem megrendezettek, mindig törekszik a spontaneitásra, és arra, hogy hétköznapi helyszíneken kapjon el olyan különleges pillanatokat, amelyek a dolgok véletlen találkozásának eredményei.

https://www.facebook.com/events/850634729633480/

Details

Date:
November 2
Time:
19:30 - 22:30 CET
Event Categories:
,
Event Tags:
Website:
https://www.facebook.com/events/850634729633480/

Organizer

Lili Jakobovits
Email:
noreply@facebookmail.com