◖Ábrahám Lili Lea: Árnyék és Napkelte

Hány állomásnál szállsz le, mire megtalálod önmagad?

2021 nyara volt, a következő állomás egy ideiglenes visszatérés Londonból Magyarországra 12 év után.
A megérkezés helyett azonban a szerelvény hosszas időre az alagútban ragadt.
Úgy éreztem, mintha sosem érkeztem volna haza, és sosem indultam volna el, két hely között stagnálva kerestem a helyem. Egy este, amikor végre kimozdultam otthonról egy idegen megkérdezte tőlem, hogy szeretnék e útra kelni vele a budapesti éjszakába? ‘Igen’.
Így lettem egy eltűnő karaktere a budapesti underground techno világnak.

Az áttáncolt éjszakák segítettek, hogy újra magamhoz térjek. Annak ellenére, hogy talán mások számára ez a hely az elveszésről szól.
A kapcsolódásunk a zene volt az éjszakában és az egymásba vetett feltétlen bizalom.
Szemet hunytunk a következmények felett, a hétfő felett, a kellene és a nem kellene felett. Reggel egymás karjaiban összefolyva, a hely előtt a betonon vártunk amíg véget ért a zene…és indult a taxi az afterbe.
Bár a kamerám a táskámban van mindig, nagyon ritkán készítek vele képeket. Az egyetlen hobbi számomra, amely érintetlen a bizonyítási vágytól. A legtisztább, legőszintébb médium számomra.

Ezek a fotók lenyomatai az utamnak, s rajtuk az útitársaim…

◖Csaba Kondor: The underground mass shooter

Mi emberek folyamatosan úton vagyunk, a civilizációnk a közlekedésen alapszik.
Legyen szó fizikai vagy belső útról állandóan mozgásban vagyunk.
Ez a sorozat az utazás ellentmondásosságát próbálja megragadni miközben a mindennapi utazásainkara fókuszál. Ezek az ingázások, utak és a közben átélt érzések elengedhetetlenek a létezésünkhöz.
A célom az hogy elkapjam azokat az intim pillanatokat amikor a körülöttünk lévő érdektelen világot kizárva belemélyedünk a saját gondolatainkba, ahogyan interakcióba lépünk a környezetünkkel és utastársainkal miközben fogalmunk sincs arról, hogy meg vagyunk figyelve.
Ezek a pillanatok ugyan első pillantásra érdektelennek tűnhetnek, de a negatív ezüstjébe zárva átalakulnak és olyan igazságot tárnak elénk amivel mindnyájan tudunk azonosulni.

Arra szeretném invitálom a kedves nézőt, hogy legyen egy rövid időre útitársa az itt megjelent utasoknak. Ezek a képek vágatlanok, úgy tárulnak a néző elé ahogyan a celluloidon megjelentek, olyan őszintén amennyire csak lehetséges.
Ezek ellopott pillanatok, emberek darabkái melyet sosem kaphatnak vissza.

/// ENG ///

◖Ábrahám Lili Lea: Shadow and Sunrise

How many stops do you need to get off at until you find yourself?

It was the summer of 2021, my next stop was to temporarily return to Hungary from London after 12 years.
But instead of arriving, for a long time, the carriage was stuck in the tunnel.
It felt like I never returned home and I had never left – I was in between, looking for my place.
Then one night I was asked by a stranger if I wanted to take a ride, if I wanted to go out. And I said yes.
This is how I became one of many disappearing characters in the Budapest underground techno scene.
The nights I danced through inspired me to regain myself again. For others, this scene might be the place to be lost …
Our connection was the love for the music, a reckless trust in the night and in each other.
We shut our eyes to the consequences, on Mondays, on shoulds and shouldn’ts. In the mornings we curled up in each others’ arms on the concrete outside the venue, and waited until the music stopped…Then caught a taxi to the after party.

My camera rarely clicks, yet it is always in my bag. It is the only hobby for me that is untouched by any need of proving to anyone, including myself. It is the purest medium for me.

These photos are the snippets of my journey, and on them are my travel companions.

◖Csaba Kondor: The underground mass shooter

As human beings we are constantly on the move, our civilization is based on transportation. Whether that’s physical or in our own heads we are always in motion. This series is trying to capture the ambiguity of travelling whilst focusing on the journey that we all take on a daily basis. These commutes, trips and the emotions that we’re experiencing in the meanwhile are fundamental to our existence.
My goal is to capture those intimate moments when we sink into our own world, suspending the generally uninteresting mundane world, interacting with the environment or the fellow passengers whilst unaware of being observed.
These delicate movements may appear to be insignificant at first glance but when frozen in the silver of the negative they transcend and become a type of truth that we can relate to.
I would like to invite you to accompany these people throughout the stages of their journey.
These photographs are unedited, they are shown as they appeared on the celluloid, as honest as possible. These are stolen moments, fragments of people that they’ll never get back.

https://www.facebook.com/events/558397906900584/