FFS
Alpern Bernadett USED STONES
A kiállítást megnyitja: Merker Dávid szociológus. A kiállítás megtekinthető: 2014. április 12-ig, vasárnap és hétfő kivételével naponta 12-17 óráig. *** A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója buszos kirándulást szervez Alpern Bernadett Used Stones című kiállítására, mely 2014. február 6-án 17 órakor nyílik a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeumban. A kiállítást megnyitja: Merker Dávid szociológus. A kiállítás megtekinthető: 2014. […]
FFS Szerda: Személyes fotó – Somogyi Zsófia előadása
A személyes fotográfia létrehozásakor a fotós átkerül a kamera egyik oldaláról a másikra: a képet létrehozó szubjektum, és a kép tárgyául szolgáló objektum valamilyen módon egyesülni látszik. Az alkotó én saját magára pillant - arcára, testére, helyére a világban, azaz a világnak arra a szeletére, amely őt magát kijelöli, befogadja és megalkotja. Hogy milyen lehet […]
FFS Szerda: Grúz fotográfusok vetítése
Sok szeretettel várjuk 2014. március 19-én rendhagyó FFS Szerda programunkon, ahol egy V4-es vizitorprogramnak köszönhetően grúz fotográfusok bemutatkozó előadásán vehetnek részt! Az este lehetőséget kínál arra, hogy egy vetítéssel egybefűzött beszélgetésen megismerjük munkáikat, országukat, illetve az őket foglalkoztató aktuális dilemmákat a fotó és a kultúra területén. Sok szeretettel várjuk 2014. március 19-én rendhagyó FFS Szerda […]
megint a fejemben nézelődnek
Neogrády-Kiss Barnabás „megint a fejemben nézelődnek” című kiállításával folytatódik az FFS-szervezésű Átlátás projekt a Faur Zsófi Galériában. A tárlatot Ragó Anett nyitja meg április 2-án 19 órakor. Neogrády-Kiss Barnabás „megint a fejemben nézelődnek” című kiállításával folytatódik az FFS-szervezésű Átlátás projekt a Faur Zsófi Galériában. A tárlatot Ragó Anett nyitja meg április 2-án 19 órakor. "A […]
FFS Szerda: Székely Katalin előadása
A dokumentarizmus újrafelfedezése - Allan Sekula “kritikai realizmusa” –Székely Katalin előadása ***** A tavaly elhunyt Allan Sekula a hetvenes évek elején fordult a fényképészet, azon belül is a dokumentarista fényképészet felé, elsősorban azzal a céllal, hogy a két világháború közötti dokumentum-fotográfia hagyományát folytassa. Sekula számára ugyanis nem korának esztéticizáló új-dokumentarizmusa (Diane Arbus, Lee Friedlander vagy […]
PHOTOBOOK *** Előadás sorozat, workshop és kiállítás
A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója 2014 májusától műhelymunkát indít útjára, amely a photobook/fotókönyv témakörét járja körbe, gyakorlati és elméleti képzési szisztémában.A több hónapon keresztül zajló előadássorozatot és műhelymunkát kiállítás zárja a novemberi Fotóhónap keretein belül. Az elméleti előadások mindenki számára szabadon látogathatóak, és május 8-án és 29-én kerül rájuk sor. TEMATIKA A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója 2014 […]
FFS-Szerda: Előadás és kerekasztalbeszélgetés
TEMATIKA A nemzetközi alkotói és piaci tendenciákat, a kiadók oldalát és szemléletét, a könyvkötés mesterségét, illetve a már sikeresen publikáló fotográfusok tapasztalatait egyaránt lefedő előadássorozatot egy gyakorlati könyvkötési technikákat bemutató és alkalmazó workshop fog követni; melynek eredményeiről egy rendhagyó kiállítás és könyvbemutató ad majd számot. TEMATIKA A nemzetközi alkotói és piaci tendenciákat, a kiadók oldalát […]
FFS Szerda: ARCHÍV. A digitális örökség és a mediamuseum.c3 projekt – Peternák Miklós előadása
ARCHÍV. A digitális örökség és a mediamuseum.c3 projekt - Peternák Miklóselőadása Cusanus írja: „...a jelen vagy a “most”, amely magában foglal minden időt, nem ebben az érzékelhető világban van, hanem az értelem világában, hiszen a jelen érzékekkel fel nem fogható.” Archívnak tekintjük, amire valamiféle múltként gondolunk. Mi ennek az értelme az internet korában? Archív lenne […]
FFS-Szerda: Előadás és kerekasztalbeszélgetés 2.
TEMATIKA A nemzetközi alkotói és piaci tendenciákat, a kiadók oldalát és szemléletét, a könyvkötés mesterségét, illetve a már sikeresen publikáló fotográfusok tapasztalatait egyaránt lefedő előadássorozatot egy gyakorlati könyvkötési technikákat bemutató és alkalmazó workshop fog követni; melynek eredményeiről egy rendhagyó kiállítás és könyvbemutató ad majd számot. Miért épp a fotókönyv? Mi is valójában a fotókönyv dummy? […]
Hat napos RIPORTFOTÓ maraton: MOLNÁR, PÁLYI, SIÓRÉTI, VANCSÓ
6 nap, 4 mester, 4 különböző szemlélet A Szellemkép Alkotótáborban olyan neves riportfotósok 3 napos autonóm riport mesterkurzusai váltakoznak, mint Molnár Zoltán: http://www.molnarzoltan.com/ Pályi Zsófia, az FFS vezetőségi tagja: http://zsofiapalyi.com/ Sióréti Gábor, a Magyar Narancs fotósa és szerkesztője Vancsó Zoltán: http://www.photovancso.com/ Helyszín: Pacsa, Zala megye Időpont: 2014. július 27 - augusztus 31. Bővebb információ a […]
Fotóporta 2014
Megmutatnád a portfóliódat? Építenéd külföldi fotós kapcsolataidat? Téged is várunk szeretettel az idei Fotóportára! A Magyar Fotóművészek Szövetsége a FUGA Budapesti Építészeti Központ és Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója közös szervezésében idén is jelentkezik a Fotóporta nemzetközi portfólió konzultáció. Megmutatnád a portfóliódat? Építenéd külföldi fotós kapcsolataidat? Téged is várunk szeretettel az idei Fotóportára! A Magyar Fotóművészek Szövetsége […]
FFS-Szerda: EPY2014 Maribor
Augusztus végén az FFS 12 tagja egy szlovén és egy lengyel csapattal közösen vett részt a European Photo Youth Exchange workshopon Mariborban (SLO). Az előadás egy beszámoló a workshopon készült munkákról, élményekről és tapasztalatokról. A workshopon részt vett: Básthy Ágnes, Bényi Andrea, Biró Dávid, Dobokay Máté, Fodor Dániel János, Neogrády-Kiss Barnabás, Regős Benedek, Schumann Bianka, […]
FFS Szerda: Szilágyi Lenke fotográfussal Mélyi József beszélget
Szerdán "történelmi" FFS Szerdát írunk, Szilágyi Lenke fotográfussal MélyiJózsef beszélget! Szilágyi Lenke néhány évvel ezelőtt belevágott egy portrékönyv elkészítésébe. A képek készen állnak, az oldalak egy részét is betördelték már, a projekt két éve mégis megakadt. A beszélgetés témája a könyvet alkotó fotóanyag, a hogyan tovább és a mi időnk. Szerdán "történelmi" FFS Szerdát írunk, […]
FFS Szerda: FreeDoc / Fotózás és aktivizmus
Csoszó Gabriella előadása: Hogyan válhat a fotós a társadalmi problémák iránti elkötelezett segítővé, aktivistává? Mi a szerepe a vizuális kommunikációnak, a dokumentációnak, a fotóriportnak a társadalmi kérdések megjelenítésében? Miként fotózzuk a nehéz, mély és érzékeny társadalmi témákat? Hogyan használhatók fel a képek hatékonyan a változtatás reményével? Csoszó Gabriella előadása: Hogyan válhat a fotós a társadalmi […]
FFS Szerda: Hello Mister, foto? Foto! – Gueth Péter előadása
Szerdán folytatódik elméleti programsorozatunk, az FFS Szerda, ezúttal Gueth Péter teológus, író Hello Mister, foto? Foto! című előadását hallgathatjuk. "Indonézia Magyarországról nézve majdnem a világ vége. Esőerdők, vulkánok, pálmafás tengerpartok, ősi hindu és buddhista templomok. Egzotikus álom, amiről a legtöbb nyugati ember tapasztalatok híján a rendelkezésre álló minimális információkból és a Távol-Keletről szőtt sztereotípiákból alkot […]
FFS Szerda: Tihanyi Anna képvetítése, moderátor: Tóth Balázs Zoltán
Tihanyi Anna 2014-ben az American Photographic Artists/ Lucie Alapítvány alkotói ösztöndíjasa lett. A képvetítéssel egybekötött beszélgetésen szeretnénk megmutatni, hogy Anna eddigi munkássága során melyek voltak a főbb állomások, és azt, hogy az egymástól határozottan elkülöníthető sorozatok hogyan jöttek létre, miként állnak egymással párbeszédben, hogyan építkeznek egymásból. Az alkotói metódusokon túl, a sorozatok elkészítésének szervezési, gazdasági […]
Élőben: Helyzetek és gyakorlatok – vitaindító fórum
Meghívott alkotók: Csoszó Gabriella, Eperjesi Ágnes, Erhardt Miklós,Pettendi Szabó Péter Beszélgetőtársak: Básthy Ágnes (FFS) és Pfisztner Gábor Az FFS Szerda elméleti programsorozat részeként, március 4-én vitaindító fórumot kezdeményezünk, hogy körüljárjuk a fotográfia médiumával foglalkozó alkotók társadalmi felelősségvállalásának lehetőségeit. Az eseményt nem szűkítenénk pódiumbeszélgetésre, a hallgatóságot együttgondolkodásra és kérdezésre invitálnánk, amely reményeink szerint formáló erejévé válhatna […]
FFS Szerda: Haladási jogok – Biró Eszter előadása
A Haladási jogok, a Pionír nők a fotográfiában című előadás második része. Az előző előadást Diane Arbus-sal fejeztük be, tehát a feminizmus korszakáig, a 70-es évek elejéig jutottunk el. Olyan női fotósokat ismerhettünk meg, akik megváltoztatták a fotográfiát speciális kémia eljárások segítségével, újfajta témákkal kísérleteztek és a megszokottól eltérő esztétikai stílust teremtettek. A Haladási jogok, […]
FFS – Mapping Photography – presentation by Kelly Cannon
Az előadás angolul zajlik - The presentation will be held in English. Modernist photography has long been the subject of intensive scholarly and artistic interest, but its Hungarian context remains unknown to many researchers outside of the country. Digital tools can inspire new inquiry into this period of photography by facilitating access to archives and […]
FFS Szerda: Helyzetek és Gyakorlatok II.
Meghívott vendégek: Bartha Máté, Hajdú D. András, Tóth Ridovics MátéBeszélgetőtársak: Básthy Ágnes (FFS) és Pfisztner Gábor Az FFS Szerda elméleti programsorozat részeként, március 4-én vitaindító fórumot kezdeményeztünk, hogy körüljárjuk a fotográfia médiumával foglalkozó alkotók társadalmi felelősségvállalásának lehetőségeit. Az első alkalom sikerén felbuzdulva szeretnénk folytatni ezeket a beszélgetéseket, így a második, egyben a nyári 'szünet' előtti […]
[…] 2/5
2/52016.01.11. 18.30-20.00Emlékpont, Hódmezővásárhely, Andrássy utca 34, 6800Stream: Elő közvetítés helyett stúdiómikrofonnal és Full HD kamerával rögzített videó lesz elérhető az esemény után.Első előadás: http://www.ustream.tv/channel/Q6pHdcawjME?utm_campaign=www.facebook.com&utm_source=ustre.am%2F1skZw&utm_medium=social&utm_content=20160111015719 2/52016.01.11. 18.30-20.00Emlékpont, Hódmezővásárhely, Andrássy utca 34, 6800Stream: Elő közvetítés helyett stúdiómikrofonnal és Full HD kamerával rögzített videó lesz elérhető az esemény után.Első előadás: http://www.ustream.tv/channel/Q6pHdcawjME?utm_campaign=www.facebook.com&utm_source=ustre.am%2F1skZw&utm_medium=social&utm_content=20160111015719Előadással egybekötött beszélgetés fotóművészetről, kortárs fotóról, de főleg […]
FFS Szerda – Németh Domonkos beszámolója a Fotopub fesztiválról
Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház Nagymező u. 20, Budapest, Pest, MagyarországFFS Szerda - Alternatív napközi – Németh Domonkos Tamás élménybeszámolója a szlovén FOTOPUB fesztiválról - 2018. 09. 19. 19:00 Mai Manó Ház, Napfényműterem ---------------------------------------------------------- Hogy kerül egy kísérletező művészeknek szóló program egy csendes kisvárosba, miért érdemes elmenni, és finom-e a snapszuk? Németh Domonkos Tamás idén lett az FFS tagja. Augusztusban részt vett a szlovén FOTOPUB […]
FFS Szerda (pénteken) – Agnieszka Rayss
Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház Nagymező u. 20, Budapest, Pest, MagyarországFFS Szerda (pénteken) / FFS Wednesday (on Friday) - Agnieszka Rayss (Sputnik Photos) - artist talk - 2018. 10. 05. 19:00 Mai Manó Ház, Napfényműterem / Mai Mano House ---------------------------------------------------------- Can photography re-enact the past? Photography has become a veritable seedbed for (re)staging, re-playing reenacting for the camera. There are works that use further and […]
We don’t play guitars – az FFS új tagjainak kiállítása
K.A.S. Galéria Bartók Béla út 9., Budapest, -, MagyarországWE DON'T PLAY GUITARS – az Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója új tagjainak bemutatkozó kiállítása A kiállítás a Fotóhónap 2018 rendezvénysorozat része. www.fotohonap.hu — IN ENGLISH BELOW — Művészek: Bolla Szilvia, Kiss Gergely, Kiss Imre, Kiss Richárd, Lázár Dóri, Németh Domonkos Tamás, Pólya Zsombor, Sivák Zsófia Kurátorok: Fodor Dániel János, Sztrehalet Oxána, Ferenczy Bálint A rock and […]
FFS Szerda – Kútvölgyi-Szabó Áron
Mai, zr Mai, zrA képiség és a térbeliség szerepe a posztfaktuális korban - 2018. 10. 31. 19:00 Mai Manó Ház, Napfényműterem ———————————————————————————— Kútvölgyi-Szabó Áron érdeklődésének középpontjában az utóbbi években a képi források megbízhatósága, illetve a térbeliség tudásban betöltött szerepe áll. Ezt a több mint öt éve megkezdett kutatást jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájában, a post-truth jelenségek […]
We don’t play guitars — fiatal írók reakciói / zine bemutató
K.A.S. Galéria Bartók Béla út 9., Budapest, -, MagyarországWE DON'T PLAY GUITARS — fiatal írók reakciói / zine bemutató — A "Fotográfia és irodalom" konferencián felbuzdulva az FFS új tagjai megkértek nyolc fiatal szerzőt, hogy írjanak a bemutatkozó kiállításon látható munkákról. Az együttműködés eredményét szeretnék bemutatni ezen az estén, ahol mindenkit szeretettel várnak! Felkért szerzők: Borda Réka > Kiss Imre munkájáról Ferencz Móni […]
D-terv — a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója kiállítása
Kortárs Művészeti Intézet - Dunaújváros (Institute of Contemporary Art)— IN ENGLISH BELOW — D-terv — a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója kiállítása Kiállító művészek: A. Fehér Vera, Fromm Balázs, Kiss Richárd, Lázár Dóri, Martinkó Márk, Nagy Tibor, Németh Domonkos Tamás, Pólya Zsombor, Regős Benedek Kurátor: Cséka György esztéta Helyszín: Kortárs Művészeti Intézet — Dunaújváros (Vasmű út 12.) Megnyitó: 2019. január 18., péntek 18:00 A kiállítást […]
Women’s studies – Balogh / Bilak / Geibl – Megnyitó
K.A.S. Galéria Bartók Béla út 9., Budapest, -, MagyarországWomen's Studies Balogh / Bilak / Geibl Az FFS tagjainak csoportos kiállítása Kiállító művészek: Balogh Viktória, Krystyna Bilak, Geibl Kata 2019. 02. 15 – 2019. 03. 04. Kurátor: Ferenczy Bálint Megnyitó: 2019. 02. 14. 18:30 A kiállítást megnyitja: Cséka György, esztéta Hiszem, ha látom – tartja a közmondás. Az emberi lét alapvető igénye a bizonyosságra […]
FFS Szerda – Ember Sári
Mai Manó Ház Nagymező u. 20, Budapest, nincs, MagyarországFFS Szerda - Ember Sári Beszélgetőtárs: Fenyvesi Áron - 2019. 03. 27. 18:00 Mai Manó Ház, Napfényműterem ———————————————————————————— Ember Sári (1985, São Paulo) a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia szakán diplomázott 2009-ben. Gyakran foglalkozik a személyes múlttal, a múlt közösségeivel és az egyén helyzetével ezekben a közösségekben. Az otthon fogalmát, az embereknek a tárgyakhoz való viszonyát […]
BPF Screening Nights – FFS
Budapest Projekt GalériaA Budapest FotóFesztivál nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a fotókiállítások mellett izgalmas programokkal is bevonja a fotográfia iránt érdeklődőket. A Screening Nights program is ezért jött létre: a nagyközönség vetítések keretében ismerkedhet meg a médium különböző aspektusaival. ---- Szeretettel ajánljuk tehát figyelmükbe idei második vetítésünket, amelyen a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának (FFS) tagjai mutatják meg legfrissebb, […]
Damage Control – Biró / Hodosy / Riga – Megnyitó/Vernissage
K.A.S. Galéria Bartók Béla út 9., Budapest, -, Magyarország----SEE IN ENGLISH BELOW---- DAMAGE CONTROL Az FFS tagjainak csoportos kiállítása Kiállító művészek: Dávid Biró, Enikő Hodosy, Eszter Riga 2019. 04. 13 – 05. 04. Megnyitó: 2019. 04. 12. 20:00 Kurátorok: Vivienne Gamble (Seen Fifteen Gallery, London), Bálint Ferenczy (Initio Fine Arts, Budapest) Helyszín: K.A.S. Galéria (Budapest, Bartók Béla út 9.) Szervezők: Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója […]
Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója: Tagfelvétel 2019
FFS - Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója / Studio of Young Photographers╳ A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója tagfelvételt hirdet ╳ A Stúdió célja a tehetséges pályakezdő fotográfusok, a fotó médiumát alkalmazó képzőművészek és a fotográfia elméleti, történeti, kritikai kérdéseivel foglalkozó szakemberek (kurátorok, kutatók, szakírók) ismereteinek, felkészültségének fejlesztése, a szakmai közéletbe, pályára történő beilleszkedésük segítése. A Stúdió a tagok alkotómunkájához eszmei, anyagi támogatást nyújt, képviseli őket hazai és […]
Áramlás – az FFS új tagjainak bemutatkozó kiállítása
K.A.S. Galéria Bartók Béla út 9., Budapest, -, MagyarországÁramlás – az Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója új tagjainak bemutatkozó kiállítása 2019. 10. 22 — 11.10. K.A.S. Galéria ——————————————————————————— A kiállítás a Fotóhónap 2019 rendezvénysorozat része. www.fotohonap.hu — READ IN ENGLISH BELOW — Művészek: Belicza László Gábor, Szalay Krisztina, Szécsi Noémi, Varga Domonkos, Varga Viktor, Váczi Lilla Éva Kurátor: Regős Benedek Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója (FFS) új […]
FFS Szerda – Dobokay Máté: Denzitás
Acb AttachmentFFS Szerda - Dobokay Máté: Denzitás - 2019. 10. 23. 19:00 Acb Attachment (VI., Eötvös utca 2., Budapest, 1067) ———————————————————————————— A következő FFS Szerdán Dobokay Máté tart tárlatvezetést aktuális kiállításán. A Denzitás című kiállítás Dobokay Máté három különböző, 2013 és 2019 között kidolgozott sorozatára épül, és absztrakt, a fotópapír szerkezetét vizsgáló képeken keresztül mutat rá […]
FFS – Karácsonyi vásár
K.A.S. Galéria Bartók Béla út 9., Budapest, -, MagyarországFFS – Karácsonyi vásár – a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója karácsonyi műtárgy, poszter és képeslap vására. A karácsonyi vásárt idén első alkalommal rendezi meg a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója, melynek egyik célja a Stúdió alkotóinak lehetőséget biztosítani munkáik bemutatására és eladására, másrészt, hogy elérhető áron kínáljon műtárgyakat a nagyközönség számára. Ennek érdekében idén debütál a Stúdió posztersorozata, […]
Fókusz és Távolság: Szabó Benke Róbert
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországFókusz és Távolság: Szabó Benke Róbert – Beszélgetés képekkel Beszélgetőtárs: Winkler Nóra https://capacenter.hu/esemenyek/fokusz-es-tavolsag-szabo-benke-robert/ 1970-ben született Törökkanizsán, Jugoszláviában. Külkereskedelmi levelezőként és fordítóként diplomázott Karlócán, majd 1991-ben, a rendszerváltozásban új reményre ébredő Magyarországra, Budapestre költözött. A volt Jugoszláviában már foglalkozott fotográfiával, bemutatkozó kiállításai után (1989 Szabadkai Népszínház, 1991 Media-nox Galéria, Maribor, Szlovénia) alkotói tevékenységét 1991 és 2019 […]
Emlékdudor – Asztalos Zsolt előadása
Főfotó Galéria Baross u. 10., Budapest, -, MagyarországFFS SZERDA / EMLÉKDUDOR >>> Asztalos Zsolt előadása 2020. január 22., szerda / 19.00 / Főfotó - 1085, Bp., Baross u. 10. A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója – FFS – szeretettel vár az idei év első FFS szerdájára, melynek előadója Asztalos Zsolt, Munkácsy-díjas képzőművész. Az 'Emlékdudor' címet viselő előadás témája a tudás, nemtudás, emlékezés és felejtés […]
FFS Szerda / Anti-camera – Ősz Gábor előadás
Főfotó Galéria Baross u. 10., Budapest, -, MagyarországFFS SZERDA / Anti-camera >>> Ősz Gábor előadása 2020. február 5., szerda / 19.00 / Főfotó - 1085, Bp., Baross u. 10. (1-es kapucsengő) A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója – FFS – szeretettel vár az idei év második FFS Szerdájára, melynek előadója Ősz Gábor képzőművész. Az 'Anti-camera' címet viselő előadás a képrögzítés filozófiai kérdéskörei mellett a […]
Staré pravdy – Régi igazságok – Old Truths Megnyitó/Vernissage
K.A.S. Galéria Bartók Béla út 9., Budapest, -, Magyarország----FOR ENGLISH VERSION SCROLL DOWN---- Staré pravdy – Régi igazságok 2020/03/13 – 2020/03/31 A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának csoportos kiállítása Kiállító művészek: BILAK Krystyna, NÉMETH Domonkos Tamás, REGŐS Benedek, SZTREHALET Oxana, VARGA Domonkos Megnyitó: 2020/03/12, csütörtök, 19:00 Kurátor: Tereza Rudolf (Fotograf Magazin & Festival, Prága) A nyugati társadalomban élve, ahol már a tömegkultúra szintjén is egyre […]
FFS Tagfelvétel 2020
FFS - Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója / Studio of Young Photographers// A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója tagfelvételt hirdet! // A Stúdió célja a tehetséges pályakezdő fotográfusok, a fotó médiumát alkalmazó képzőművészek és a fotográfia elméleti, történeti, kritikai kérdéseivel foglalkozó szakemberek (kurátorok, kutatók, szakírók) ismereteinek, felkészültségének fejlesztése, a szakmai közéletbe, pályára történő beilleszkedésük segítése. A Stúdió a tagok alkotómunkájához eszmei, anyagi támogatást nyújt, képviseli őket hazai és […]
FFS / Art Market Budapest 2020
Art Market Budapest Fővám tér 11–12., BudapestArt Market Budapest 2020 > International Contemporary Art Fair >>> FFS - Studio of Young Photographers October 22-25, 2020. Millenáris, Budapest, Hungary >>> stand G505 EXHIBITED ARTISTS: Viktória BALOGH, Dániel János FODOR, Enikő HODOSY, Richárd KISS, Eszter LÁZÁR, Tibor NAGY, Marcell PITI, Benedek REGŐS, Liza SZABÓ, Dániel SZALAI, Noémi SZÉCSI, Oxána SZTREHALET, Richárd TÓTH, Domonkos […]
Váczi Lilla: TEREPMINTA / Átlátás #3
FKSE - Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület___ENG below___ Váczi Lilla: TEREPMINTA Kurátor: Zsoldos Anna 2020.10.27 — 11.14. A kiállítás a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója Átlátás #3 kiállítássorozatának és a Fotóhónap 2020 programsorozat része. MEGNYITÓ 2020.10.26. hétfő 19H Megnyitja: Horányi Attila, művészettörténész HELYSZÍN: FKSE Stúdió Galéria (1077 Budapest, Rottenbiller utca 35.) Egy változó, részben a látogató által is alakítható, időleges helyzet megteremtése a […]
Bede Kincső | Három színt ismerek a világon
TOBE Gallery Bródy Sándor u. 36, Budapest, -, Magyarország††† for English please scroll down ††† A TOBE Gallery szeretettel meghívja kedves barátait Bede Kincső Három színt ismerek a világon című kiállítására. A tárlat 2021. április 14-én este 20 óráig látogatható. A jelenleg hatályos járványügyi intézkedéseket figyelmébe véve, a galériában egyszerre csak 3 látogató tartózkodhat. Megértéseteket köszönjük! Bede Kincső fotográfus első egyéni kiállítása a […]
FFS Tagfelvétel 2021
FFS - Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója / Studio of Young Photographers// A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója tagfelvételt hirdet! // A Stúdió célja a tehetséges pályakezdő fotográfusok, a fotó médiumát alkalmazó képzőművészek és a fotográfia elméleti, történeti, kritikai kérdéseivel foglalkozó szakemberek (kurátorok, kutatók, szakírók) ismereteinek, felkészültségének fejlesztése, a szakmai közéletbe, pályára történő beilleszkedésük segítése. A Stúdió a tagok alkotómunkájához eszmei, anyagi támogatást nyújt, képviseli őket hazai és […]
Üveges Mónika: Viscosity finisszázs
Foton Galéria Képíró utca 6., Budapest, -, Magyarország//Please scroll down for English// Az FFS - Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója szeretettel vár Üveges Mónika Viscosity c. kiállításának finisszázsára. A Viscosity sorozat folytatja azt az Üvegesnél meghatározó tendenciát, mely a hagyományos keretet hajlott ágakra cseréli, ám a korábbiaknál drasztikusabb módon lép ki a térbe, ezzel a festészet és a szobrászat egységét teremtve meg. A vászonra […]
FFS SZERDA – “Egyediség” és “kreativitás” 2.0 – Beszélgetés Pfisztner Gáborral
Foton Galéria Képíró utca 6., Budapest, -, MagyarországFFS SZERDA >>> Beszélgetés Pfisztner Gáborral 2.0 2021. szeptember 8. szerda / 18.00 / Foton Galéria (1053, Bp., Képíró u. 6.) A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója – FFS – szeretettel vár FFS Szerda programjára. Témánk az "egyediség" és a "kreativitás". A beszélgetést Pfisztner Gábor vezeti, aki óraadó egyetemi oktató több felsőoktatási intézményben, számos cikk és kritika […]
KI? KIVEL? HOL? MIKOR?- az FFS új tagjainak bemutatkozó kiállítása
Foton Galéria Képíró utca 6., Budapest, -, Magyarország___ENG below___ KI? KIVEL? HOL? MIKOR? - a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója új tagjainak bemutatkozó kiállítása Foton Galéria 1053 Budapest, Képíró utca 6. fotongaleria.hu Az Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója játékra hív új tagjainak bemutatkozó kiállításán. Megnyitó / első játék: 2021. október 4. hétfő, 18.00 A kiállítás látogatható / a játék játszható: 2021. október 5–16. Kiállító művészek: Bányász […]
Biró Eszter tárlatvezetése Margaret Watkins Fekete fény című kiállításán
Mai Manó Ház Nagymező u. 20, Budapest, nincs, MagyarországBiró Eszter Margaret Watkins kiállítása kapcsán azt problematizálja, hogy miért fontos utólagosan kiemelni ezeket az elvesztettnek hitt női életműveket, és mit lehet ma tanulni belőlük? Ehhez értelmezési keretrendszerként a fotótörténet utólagosan bővülő, és kevésbé ismert női hagyatéka szolgál. Tárlatvezetésében egy rövid áttekintésként ismerteti azon történelmi, gazdasági, technikai és jogi változásokat, amik megteremtették a lehetőséget a […]
Igaz vagy hamis? – #információdömping a 21. században – 2. rész – fotókiállítás megnyitó a Foton Galériában
Foton Galéria Képíró utca 6., Budapest, -, MagyarországMegnyitó: 2021. december. 6. hétfő 18:00 Helyszín: Foton Galéria | 1053 Budapest, Képíró utca 6. Megtekinthető: 2021.12.07-17. Projekt koordinátor: Don Tamás Kiállító művészek: Nagy Izabella, Lázár Eszter, Regős Benedek, Szekeres Laura, Varga Viktor, Váczi Lilla A tömegkommunikáció demokratizálódása eredményeként minden résztvevő mondanivalója egyforma esélyekkel indul útjára a globális kommunikációs térben. Az információáramlás felgyorsult, egyre kevesebb […]
Nagy Iza: Eredet – fotókiállítás
Foton Galéria Képíró utca 6., Budapest, -, MagyarországNagy Iza – Eredet 2022. február 14. – február 26. Megnyitó: február 14. 18.00 Nagy Iza (1998): A Képző-és Iparművészeti Szakgimnáziumban (KISKÉPZŐ) kezdte művészeti tanulmányait, majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia szakán diplomázott. Jelenleg a MOME mesterképzésén tanul. A Fiatalok Fotóművészeti stúdiójának tagja. Munkáiban a hibridizáció jelenségét járja körül, különböző spekulatív megközelítések mentén. Víziót sokszor […]
Foton fórumestek I. rész: Kelet-Európa Párizsban – beszélgetés Bede Kincsővel és a TOBE Gallery-vel
Foton Galéria Képíró utca 6., Budapest, -, MagyarországAz FFS által szervezett fórumest-sorozat célja, hogy fiatal fotósok, illetve minden érdeklődő személyes példákon keresztül megismerkedhessen a kurátor-művész / galerista-művész együttműködések különböző formáival. Moderált beszélgetések keretén belül kérdezünk művész-kurátor és művész-galerista párosokat közös munkájukról, tapasztalataikról és a piaci reprezentációhoz való viszonyulásukról. Február 16-án Bede Kincső és a TOBE Galéria (Bea és Tomas) mesél nekünk közös […]
Foton fórumestek II. rész: Igazságok és valóságok – beszélgetés Biró Dáviddal és Sárai Vandával
Foton Galéria Képíró utca 6., Budapest, -, MagyarországFoton fórumestek II. rész: Igazságok és valóságok – beszélgetés Biró Dáviddal és Sárai Vandával Az FFS által szervezett fórumest-sorozat célja, hogy fiatal fotósok, illetve minden érdeklődő személyes példákon keresztül megismerkedhessen a kurátor-művész / galerista-művész együttműködések különböző formáival. Moderált beszélgetések keretén belül kérdezünk művész-kurátor és művész-galerista párosokat közös munkájukról, tapasztalataikról és a piaci reprezentációhoz való viszonyulásukról. […]
Jótékonysági posztervásár az Ukrajnából menekülők javára
Foton Galéria Képíró utca 6., Budapest, -, MagyarországJótékonysági vásárt rendez a menekültek javára az FFS Kisszériás poszterek eladásával gyűjt adományt a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója az Ukrajnából menekülőknek. Az FFS tagjai jótékonysági vásárt rendeznek a Stúdió limitált számú képeslap- és posztersorozatából. A különböző stílusokban és műfajokban alkotó művészeket a fotó médiuma és a segítségnyújtás szándéka köti össze, ezért a vásár teljes bevételét a […]
Foton fórumestek III.: A természet időkapszulája – beszélgetés Martinkó Márkkal és Török Tündével
Foton Galéria Képíró utca 6., Budapest, -, MagyarországA természet időkapszulája Foton fórumestek III. rész: A természet időkapszulája – beszélgetés Martinkó Márkkal és Török Tündével. Az FFS által szervezett fórumest-sorozat célja, hogy fiatal fotósok, illetve minden érdeklődő személyes példákon keresztül megismerkedhessen a kurátor-művész / galerista-művész együttműködések különböző formáival. Moderált beszélgetések keretén belül kérdezünk művész-kurátor és művész-galerista párosokat közös munkájukról, tapasztalataikról és a piaci […]
Foton Fórumestek IV.: Régiből újat- beszélgetés Barakonyi Szabolccsal és Szilágyi Róza Teklával
Foton Galéria Képíró utca 6., Budapest, -, MagyarországFoton fórumestek IV. rész: Régiből újat- beszélgetés Barakonyi Szabolccsal és Szilágyi Róza Teklával Az FFS által szervezett fórumest-sorozat célja, hogy fiatal fotósok, illetve minden érdeklődő személyes példákon keresztül megismerkedhessen a kurátor-művész / galerista-művész együttműködések különböző formáival. Moderált beszélgetések keretén belül kérdezünk művész-kurátor és művész-galerista párosokat közös munkájukról, tapasztalataikról és a piaci reprezentációhoz való viszonyulásukról. Április […]
Foton fórumestek V. rész: Periférián túl – beszélgetés Szász Lillával és Kozma Zsolttal
Foton Galéria Képíró utca 6., Budapest, -, MagyarországFoton fórumestek V. rész: Periférián túl – beszélgetés Szász Lillával és Kozma Zsolttal Az FFS által szervezett fórumest-sorozat célja, hogy fiatal fotósok, illetve minden érdeklődő személyes példákon keresztül megismerkedhessen a kurátor-művész / galerista-művész együttműködések különböző formáival. Moderált beszélgetések keretén belül kérdezünk művész-kurátor és művész-galerista párosokat közös munkájukról, tapasztalataikról és a piaci reprezentációhoz való viszonyulásukról. Április […]
Foton fórumestek VI. rész: A szexualitás szépsége – Beszélgetés Szombat Évával és Lendvai Lindával
Foton Galéria Képíró utca 6., Budapest, -, MagyarországFoton fórumestek VI. rész: A szexualitás szépsége – Beszélgetés Szombat Évával és Lendvai Lindával Az FFS által szervezett fórumest-sorozat célja, hogy fiatal fotósok, illetve minden érdeklődő személyes példákon keresztül megismerkedhessenek a kurátor-művész / galerista-művész együttműködések különböző formáival. Moderált beszélgetések keretén belül kérdezünk művész-kurátor és művész-galerista párosokat közös munkájukról, tapasztalataikról és a piaci reprezentációhoz való viszonyulásukról. […]
FFS_Tagfelvétel_2022
Clark Ádám tér 1., Budapest, -, Magyarország// A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója tagfelvételt hirdet! // A Stúdió célja a tehetséges pályakezdő fotográfusok, a fotó médiumát alkalmazó képzőművészek és a fotográfia elméleti, történeti, kritikai kérdéseivel foglalkozó szakemberek (kurátorok, kutatók, szakírók) ismereteinek, felkészültségének fejlesztése, a szakmai közéletbe, pályára történő beilleszkedésük segítése. A Stúdió a tagok alkotómunkájához eszmei, anyagi támogatást nyújt, képviseli őket hazai és […]
Foton fórumestek IX. rész: – A végen túl: beszélgetés Gerhes Gáborral és Lázár Eszterrel
Foton Galéria Képíró utca 6., Budapest, -, MagyarországFoton fórumestek IX. rész: A vége után - beszélgetés Gerhes Gáborral és Lázár Eszterrel Az FFS által szervezett fórumest-sorozat célja, hogy fiatal fotósok, illetve minden érdeklődő személyes példákon keresztül megismerkedhessen a kurátor-művész / galerista-művész együttműködések különböző formáival. Moderált beszélgetések keretén belül kérdezünk művész-kurátor és művész-galerista párosokat közös munkájukról, tapasztalataikról és a piaci reprezentációhoz való viszonyulásukról. […]
Foton fórumestek X. rész: – A vidék horizontja: beszélgetés Váczi Lillával és Süli-Zakar Szabolccsal
Foton Galéria Képíró utca 6., Budapest, -, MagyarországFoton fórumestek X. rész: – A vidék horizontja: beszélgetés Váczi Lillával és Süli-Zakar Szabolccsal Az FFS által szervezett fórumest-sorozat célja, hogy fiatal fotósok, illetve minden érdeklődő személyes példákon keresztül megismerkedhessen a kurátor-művész / galerista-művész együttműködések különböző formáival. Moderált beszélgetések keretén belül kérdezünk művész-kurátor és művész-galerista párosokat közös munkájukról, tapasztalataikról és a piaci reprezentációhoz való viszonyulásukról. […]
Photobook és photozine mindenkinek! – izole x manyi “art in book form” workshop
MANYI - Kulturális MűhelyA Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának workshopja, vezeti Puszt Zsófia és Dóka Gábor Photobook és photozine mindenkinek! Mindenki vezetett egyszer naplót, vagy megpróbált egyszer már naplót vezetni az életében. Ugyanígy szinte mindenki vezet fotónaplót, vagy vezetett legalább egyszer. Az elmúlt évtizedben az okostelefonok megjelenésével mindenki legalább egyszer vezetett fotónaplót, amelyet vagy megosztott a közösségi képmegosztó platformokon vagy […]
Balaton, a magyar tenger – Pályi Zsófia fotókiállítás megnyitó
villa gyetvai Deák Ferenc u. 23., Balatonfüred, -, MagyarországPályi Zsófia fotográfus által készített, a "Balaton, a magyar tenger" fotósorozat bejárta a nemzetközi sajtót, szerepelt a CNN oldalán is, és az amerikai National Geographic magazin nyitó képriportként mutatta be hét oldalon át 2021. nyarán, melyet közel harminc ország helyi lapja vett át szerte a világon. Ez a kiállítás lesz megtekinthető a Gyetvai Villában a […]
Foton fórumestek XII. rész: Negatív terek- beszélgetés Czigány Ákossal és Kovács Krisztinával
Foton Galéria Képíró utca 6., Budapest, -, MagyarországFoton fórumestek XII. rész: Negatív terek- beszélgetés Czigány Ákossal és Kovács Krisztinával Az FFS által szervezett fórumest-sorozat célja, hogy fiatal fotósok, illetve minden érdeklődő személyes példákon keresztül megismerkedhessen a kurátor-művész / galerista-művész együttműködések különböző formáival. Moderált beszélgetések keretén belül kérdezünk művész-kurátor és művész-galerista párosokat közös munkájukról, tapasztalataikról és a piaci reprezentációhoz való viszonyulásukról. _CZIGÁNY ÁKOS_ […]
Foton fórumestek XI. rész: – Örök Avantgárd: beszélgetés Eperjesi Ágnessel és Magyar Fannival
Foton Galéria Képíró utca 6., Budapest, -, MagyarországFoton fórumestek XI. rész: – Örök Avantgárd: beszélgetés Eperjesi Ágnessel és Magyar Fannival Az FFS által szervezett fórumest-sorozat célja, hogy fiatal fotósok, illetve minden érdeklődő személyes példákon keresztül megismerkedhessen a kurátor-művész / galerista-művész együttműködések különböző formáival. Moderált beszélgetések keretén belül kérdezünk művész-kurátor és művész-galerista párosokat közös munkájukról, tapasztalataikról és a piaci reprezentációhoz való viszonyulásukról. //EPERJESI […]
Balaton, a magyar tenger – Pályi Zsófia fotókiállítása / megnyitó
villa gyetvai Deák Ferenc u. 23., Balatonfüred, -, MagyarországPályi Zsófia fotográfus által készített, a "Balaton, a magyar tenger" fotósorozat bejárta a nemzetközi sajtót, szerepelt a CNN oldalán is, és az amerikai National Geographic magazin nyitó képriportként mutatta be hét oldalon át 2021. nyarán, melyet közel harminc ország helyi lapja vett át szerte a világon. Ez a kiállítás lesz megtekinthető a Gyetvai Villában a […]
Balaton, a magyar tenger – Pályi Zsófia fotókiállítása
villa gyetvai Deák Ferenc u. 23., Balatonfüred, -, MagyarországPályi Zsófia fotográfus által készített, a "Balaton, a magyar tenger" fotósorozat bejárta a nemzetközi sajtót, szerepelt a CNN oldalán is, és az amerikai National Geographic magazin nyitó képriportként mutatta be hét oldalon át 2021. nyarán, melyet közel harminc ország helyi lapja vett át szerte a világon. Ez a kiállítás lesz megtekinthető a Gyetvai Villában a […]
Foton fórumestek XIII. rész: A szubjektív valóságok szépsége. Beszélgetés Tombor Zoltánnal
Foton Galéria Képíró utca 6., Budapest, -, MagyarországFoton fórumestek XIII. rész: A szubjektív valóságok szépsége. Beszélgetés Tombor Zoltán-nal Az FFS által szervezett fórumest-sorozat célja, hogy fiatal fotósok, illetve minden érdeklődő személyes példákon keresztül megismerkedhessen a kurátor-művész / galerista-művész együttműködések különböző formáival. Moderált beszélgetések keretén belül kérdezünk művész-kurátor és művész-galerista párosokat közös munkájukról, tapasztalataikról és a piaci reprezentációhoz való viszonyulásukról. “A fotográfia az […]
CIALINO WITCHSKITCHEN – Cianotípia tábor
Malomfesztivál Orom, SzerbiaTáborvezetők: Szentpéteri Dóri és Kondricz Ákos A DRUKKER Közösségi Nyomdaműhely egy 2018 óta működő pécsi alkotóközösség, saját magasnyomó-, szita- és riso műhellyel. Az egyesület tagjai olyan képzőművészeti és pedagógiai tevékenységet folytató alkotók, akiket a magasnyomtatás iránti érdeklődésük és elkötelezettségük köt össze. Küldetésük az érdeklődő képzőművészek, önkéntesek és az aktív grafikushallgatók szakmai inkubációján túl egy alumni […]
Oxitocin szintézis_FFS új tagjainak bemutatkozó kiállítása – Megnyitó
Foton Galéria Képíró utca 6., Budapest, -, MagyarországAz oxitocin a szülésben és az újszülött gondozásában játszott szerepén túl a társas és affektív folyamatok szabályozásában is nagy szerepet kap: csökkenti a szorongást, a félelmet, a depressziót. Elősegíti a társas támasz nyújtását és fogadását, növeli a bizalmat. Az FFS idei bemutatkozó kiállításán hat alkotó és egy elméleti területről érkező tag mutatkozik be. Mit tehetnek […]
FFS Karácsonyi vásár
Foton Galéria Képíró utca 6., Budapest, -, MagyarországFFS – Karácsonyi vásár 2022 – a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója karácsonyi műtárgy, poszter és képeslap vására. KORTÁRS FOTÓT A FA ALÁ! December 16-án várunk mindenkit, aki kortárs fotóval szeretné meglepni barátját, barátnőjét, családját, szomszédját vagy esetleg magát. Elérhető árú poszterek, képeslapok, limitált példányszámú nyomatok és még néhány meglepetés a Stúdió tagjainak munkáiból. Majdnem elfeledett, már […]
FFS Tagfelvételi 2023
Clark Ádám tér 1., Budapest, -, Magyarország// A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója tagfelvételt hirdet! // A Stúdió célja a tehetséges pályakezdő fotográfusok, a fotó médiumát alkalmazó képzőművészek és a fotográfia elméleti, történeti, kritikai kérdéseivel foglalkozó szakemberek (kurátorok, kutatók, szakírók) ismereteinek, felkészültségének fejlesztése, a szakmai közéletbe, pályára történő beilleszkedésük segítése. A Stúdió a tagok alkotómunkájához eszmei, anyagi támogatást nyújt, képviseli őket hazai és […]
PORTFOLIO REVIEW az FFS tagjaival
Foton Galéria Képíró utca 6., Budapest, -, Magyarország!!A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója portfólió konzultációt hirdet!! Hozd el nyomtatott vagy digitális portfóliódat, s beszélgess a munkáidról a Stúdió tagjaival. Az eseményt főleg a tagfelvételinkre jelentkezni készülő alkotóknak ajánljuk, akik a jelentkezésük leadása előtt még megmutatnák másoknak is a portfóliójukat. Ez a portfolio review szuper alkalom, hogy lazább légkörben, kötetlenül beszélgethess munkásságodról, tanácsokat kérj, s […]
FFS @ Kővágóörs Alkotótábor – záró kiállítás
Kővágóörs AlkotótáborIdén először az FFS-t is vendégül látja a Kővágóörs Alkotótábor! Mivel év közben a munka, tanulás és egyéb feladataink miatt olyan ritkán tudunk együtt lenni, hogy alig ismerjük egymást, kővágóörsi jelenlétünk lényege a kérdésfeltevés magunk számára: mit kezd egymással tíz idegen egy ismeretlen helyen, ha pár nap múlva kiállítást kell rendezniük? Hogyan lehet közösen alkotni, […]
Összjáték – a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója új tagjainak bemutatkozó kiállítása – megnyitó
K11 LABORÖsszjáték A zenében az összjáték kifejezését arra használjuk, amikor minden hangszer egyszerre szólal meg egy adott pillanatban és a hangok kakofón káosza helyett az eltérő dallamok egymást kiegészítve egy harmonikus összhangzást hoznak létre. A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója (FFS) évente megrendezésre kerülő bemutatkozó kiállításán ezúttal hat alkotó munkái láthatóak a K11 Laborban. A kiállítás létrejöttét a […]
Összjáték – a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója új tagjainak bemutatkozó kiállítása
K11 LABORÖsszjáték A zenében az összjáték kifejezését arra használjuk, amikor minden hangszer egyszerre szólal meg egy adott pillanatban és a hangok kakofón káosza helyett az eltérő dallamok egymást kiegészítve egy harmonikus összhangzást hoznak létre. A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója (FFS) évente megrendezésre kerülő bemutatkozó kiállításán ezúttal hat alkotó munkái láthatóak a K11 Laborban. A kiállítás létrejöttét a […]
Vaku 1.0 // Bede Kincső és Kis-Kéry Anna
Szerkesztőség, Keleti Károly utca 11, Budapest 1024Cséka György beszélgetéssorozata fotográfiáról a Szerkesztőségben Van-e határ a divatfotó és az alkotói, művészi célú fotográfia között, és ha igen, hol? Milyen hatások ellenhatások működnek a két terület között? Át lehet-e büntetlenül címkézni ezt vagy azt a fotót divatfotóvá vagy éppen művészetté? Bede Kincső és Kis-Kéry Anna fotográfusokat praxisukról, a témát érintő elgondolásaikról Cséka György […]
Összjáték- Alkotói tárlatvezetés az FFS új tagjainak bemutatkozó kiállításán
K11 LABORAlkotói tárlatvezetés az FFS új tagjainak bemutatkozó kiállításán 2023. december 12-én 18 órakor várunk mindenkit sok szeretettel a K11 Laborban(1075. Budapest, Király utca 11.), ahol az Összjáték kiállítás alkotói mesélnek nem megszokott módon a bemutatott alkotásaikról. A kiállítás megtekinthető: 2023. november 15. – 2024. január 11. ________ Összjáték A zenében az összjáték kifejezését arra használjuk, […]
Összjáték – Kerekasztal beszélgetés az FFS új tagjainak bemutatkozó kiállítása kapcsán
K11 LABOR2024. január 4-én 18 órakor várunk mindenkit sok szeretettel a K11 Laborban(1075. Budapest, Király utca 11.), ahol ezúttal Antalóczy Tímea Németh, Domonkos és a kiállítás kurátorai Lengyel Zsanett és Szakács Emese Bíborka beszélgetnek az FFS új tagjainak bemutatkozó kiállítása kapcsán. A beszélgetés fő témái: Pályakezdő fotográfusok elindulása és azok a témák, amik foglalkoztatják őket Az […]
Összjáték – Finisszázs, beszélgetés az alkotókkal és a kurátorokkal
K11 LABOR2024. január 11-én 17:30 órakor várunk mindenkit sok szeretettel a K11 Laborban (1075. Budapest, Király utca 11.) az Összjáték című kiállítás záróeseményén, ahol a kiállításon kiállító művészek és a tárlat kurátorai válaszolnak a kérdésekre. Összjáték A zenében az összjáték kifejezését arra használjuk, amikor minden hangszer egyszerre szólal meg egy adott pillanatban és a hangok kakofón […]
Kortárs Magyar Fotográfia 2024 – megnyitó
Pécsi GalériaKortárs Magyar Fotográfia 2024 A Magyar Fotóművészek Szövetsége egy generációkat összefogó csoportos kiállítást szervez közel 200 alkotó részvételével 2024 március 23. és április 28. között Pécsen, a Pécsi Galériában és a Martyn Ferenc Galériában. A két helyszínen párhuzamosan zajló kiállításon a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának tagjai (FFS) és a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagjai (MFSZ) mutatják be […]
Kortárs Magyar Fotográfia 2024
Pécsi GalériaKortárs Magyar Fotográfia 2024 A Magyar Fotóművészek Szövetsége egy generációkat összefogó csoportos kiállítást szervez közel 200 alkotó részvételével 2024 március 23. és április 28. között Pécsen, a Pécsi Galériában és a Martyn Ferenc Galériában. A két helyszínen párhuzamosan zajló kiállításon a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának tagjai (FFS) és a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagjai (MFSZ) mutatják be […]
Krász Kíra: Etiquette – megnyitó
Inda Galéria Király u. 34, Budapest, -, MagyarországKrász Kíra legújabb munkája az etikett (viselkedéskultúra) és etikett (címke) közötti rejtelmes viszony feltárásával foglalkozik. A munka két részből tevődik össze: a sorozat „25” címet viselő darabjai mind egy régi, szigorú rendszer részei, míg a pasztellel színezett „Keverékek” a változás és az átalakulás megtestesítői. Kurátor: Gyöngyösi Eszter Megnyitó: 2024. március 27. 18.30. A kiállítást megnyitja: […]
Krász Kíra: Etiquette
Inda Galéria Király u. 34, Budapest, -, MagyarországKrász Kíra legújabb munkája az etikett (viselkedéskultúra) és etikett (címke) közötti rejtelmes viszony feltárásával foglalkozik. A munka két részből tevődik össze: a sorozat „25” címet viselő darabjai mind egy régi, szigorú rendszer részei, míg a pasztellel színezett „Keverékek” a változás és az átalakulás megtestesítői. Kurátor: Gyöngyösi Eszter Megnyitó: 2024. március 27. 18.30. A kiállítást megnyitja: […]
FFS TAGFELVÉTEL 2024
Képíró utca 6, Budapest, Hungary, 1052A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója tagfelvételt hirdet! A Stúdió célja a tehetséges pályakezdő fotográfusok, a fotó médiumát alkalmazó képzőművészek és a fotográfia elméleti, történeti, kritikai kérdéseivel foglalkozó szakemberek (kurátorok, kutatók, szakírók) ismereteinek, felkészültségének fejlesztése, a szakmai közéletbe, pályára történő beilleszkedésük segítése. A Stúdió a tagok alkotómunkájához eszmei, anyagi támogatást nyújt, képviseli őket hazai és nemzetközi fórumokon, […]
Közös tárlatvezetés Bóka Krisztina és Krász Kíra kiállításain
K11 LABORKözös tárlatvezetés az FFS Átlátás 4.0 pályázat két nyertesének kiállításain. 18:00 – Tárlatvezetés – Bóka Krisztina: Hazafelé című kiállításán a K11 Laborban (1075 Budapest, Király u. 11.) / Kurátor: Viski Noémi 18:45 – Tárlatvezetés – Krász Kíra: Etiquette című kiállításán az INDA Galériában (1061 Budapest, Király u. 34.) / Kurátor: Gyöngyösi Eszter A tárlatvezetés 18:00-kor […]
A női testről / POP-UP kiállítás Kis-Kéry Anna válogatott munkáiból
Mammut I. 3. emelet, Lövőház u. 2-6., 1024Áprilisban a nők lesznek a főszereplők a Kollabban. Két nagyon tehetséges szupernőt, Kormos Anna Zsófiát és Pelczer Dórát hívtuk meg a közös nappalinkba, hogy megmutassák, mennyi mindenhez értenek. Közös femtech vállakozásuk, az Artemis identitásához kapcsolódva az innovációt, a tabudöntögető párbeszédet és a well-being-et helyezik előtérbe. Női alkotókat, vállalkozókat és gondolkodókat hoznak helyzetbe nálunk, azért, hogy […]
CAPAZINE & ÁTLÁTÁS @ CAPA CENTER & VERNISSAGE PARTY
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, Magyarország❗️FOR THE ENGLISH VERSION PLEASE SCROLL DOWN❗️ 2024. április 18-án este dupla megnyitóval folytatjuk a Capa Központ tavaszi programjait a megújult első emeleti kiállítótereinkben! A fiatal, feltörekvő alkotók támogatása és a tudásmegosztás jegyében bemutatjuk az intézmény egyedülálló oktatási projektjét, a hat éve futó CAPAZINE műhely legújabb kiállítását LET’S ROLL! címmel, amelyen a mozgókép és az […]
Emese Tóthová: Játékidő – A négy fal között – megnyitó
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországEmese Tóthová: Játékidő - A négy fal között Megnyitó: 2024. április 18., 18:00 A kiállítást megnyitja: Dr. Gellér Judit, a Néprajzi Múzeum MaDok-programjának muzeológusa és a MOME Fotográfia MA szak adjunktusa Kurátor: Kereszty Anna A felelősségteljes és felnőtt élettel nehéz összeegyeztetni az olyan cselekvéseket, amelyeket csak önmagukért vagy önmagunkért végzünk. Sokunkban ismerősen cseng a hang: […]
Emese Tóthová: Játékidő – A négy fal között
Capa Központ Nagymező u. 8, Budapest, Pest, MagyarországEmese Tóthová: Játékidő - A négy fal között Megnyitó: 2024. április 18., 18:00 A kiállítást megnyitja: Dr. Gellér Judit, a Néprajzi Múzeum MaDok-programjának muzeológusa és a MOME Fotográfia MA szak adjunktusa Kurátor: Kereszty Anna A felelősségteljes és felnőtt élettel nehéz összeegyeztetni az olyan cselekvéseket, amelyeket csak önmagukért vagy önmagunkért végzünk. Sokunkban ismerősen cseng a hang: […]
Kerekasztal beszélgetés a Kortárs Magyar Fotográfia című tárlaton
Pécsi GalériaA beszélgetés időpontja: 2024. április 26., 18 óra A beszélgetés helyszíne: Pécsi Galéria A kerekasztal beszélgetésben résztvevő alkotók: Schreck Monika, Mánfai György, Gyenes Zsolt, Körtvélyesi László, Harnóczy Örs, Hámori Gábor A beszélgetés moderátora: Nagy Izabella A Magyar Fotóművészek Szövetsége egy generációkat összefogó csoportos kiállítást szervez közel 200 alkotó részvételével 2024. március 23. és április 28. […]
Tárlatvezetés Bóka Krisztina: Hazafelé című kiállításán
Király utca 11., Budapest, Hungary, 1075Tárlatvezetés Bóka Krisztina kiállításán Időpont: 2024. április 30. 18:00 Helyszín: K11 Labor A tárlatvezetésen Bóka Krisztina mutatja be a Hazafelé című kiállításán látható munkáit. __ Bóka Krisztina egyéni kiállításán az otthon, az útkeresés és az átmenetiség fogalmait vizsgálja. Bemutatott munkáinak fő kérdései, hogy mit jelent az otthon, hol található meg, és ha nem ideális, akkor […]
Szövérffi Adrienn: De tartózkodásban a mozgástól; közben mozog a világ – megnyitó
MyMuseum Gallery Piarista köz 1., Budapest, -, MagyarországSzövérffi Adrienn: De tartózkodásban a mozgástól; közben mozog a világ Megnyitó: 2024. május 10., 19:00 Kurátor: Lengyel Zsanett A De tartózkodásban a mozgástól;közben mozog a világ című sorozat egy fotografikus zarándoklat, amelyben Szövérffi Adrienn a táj lehetséges spirituális többletjelentéseit vizsgálja. A természet azokat a tereket és azt az időfelfogást hordozza magában, amelytől az ember fokozatosan […]
Szövérffi Adrienn: De tartózkodásban a mozgástól; közben mozog a világ
MyMuseum Gallery Piarista köz 1., Budapest, -, MagyarországSzövérffi Adrienn: De tartózkodásban a mozgástól; közben mozog a világ Megnyitó: 2024. május 10., 19:00 Kurátor: Lengyel Zsanett A De tartózkodásban a mozgástól;közben mozog a világ című sorozat egy fotografikus zarándoklat, amelyben Szövérffi Adrienn a táj lehetséges spirituális többletjelentéseit vizsgálja. A természet azokat a tereket és azt az időfelfogást hordozza magában, amelytől az ember fokozatosan […]
Kerekasztal-beszélgetés az Átlátás 4.0. résztvevőivel
FKSE - Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület2024. július 1-én 19 órakor Kerekasztal-beszélgetésre kerül sor FKSE Stúdió Galériában. 🕛 Időpont: 2024. július 1., hétfő, 19:00 📍 Helyszín: FKSE Stúdió Galéria (Budapest 1077, Rottenbiller u. 35.) ---- 📷 ---- A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója szervezésében 2024-ben is megvalósul az Átlátás című kiállítássorozat, amely lehetőséget és támogatást biztosít a Stúdió pályakezdő tagjainak a bemutatkozásra. Az […]
Kővágóörs Alkotótábor x FFS Residency zárókiállítás
Kővágóörs AlkotótáborAz FFS tagjai idén is együtt töltenek pár napot a Kővágóörs Alkotótáborban, melynek végén egy zárókiállítás keretein belül mutatják be elkészült munkáikat. Mindenkit várunk szeretettel! A kiállítók pontos listáját a napokban tesszük közzé. https://www.facebook.com/events/1193905388458214/
Kortárs Magyar Fotográfia 2024 – megnyitó
Eötvös utca 10., Budapest, Hungary, 1067Megnyitó: 2024. szeptember 13., péntek 18.00 A Pécsett tavasszal nagy sikerrel bemutatott „Kortárs Magyar Fotográfia 2024” című tárlatot a Magyar Fotóművészek Szövetsége szervezésében idén ősszel a fővárosban is megvalósítjuk. A kiállítás anyagát bemutató 196 oldalas Molnár István-díjas könyv hivatalos bemutatóját is az esemény megnyitójára tervezzük. A generációkat összefogó csoportos kiállítás és könyvbemutató közel 200 alkotó […]
A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója az Art Market Budapest-en
Millenáris Park, B épület, 1024 Budapest, Kis Rókus utca 16-20. Kis Rókus utca, Budapest, HungaryA Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója az Art Market Budapest-en 2024. 10. 17 - 20. Millenáris Park, B épület (1024 Budapest, Kis Rókus utca 16-20.) AP303 _____________________________________________________ A Stúdió az ez évi standján limitált kiadású, megvásárolható képeslapok formájában képviseli tagjait. A látogatóknak lehetősége nyílik képeslapvásárlással támogatni a Stúdió működését, emellett a tagok fotókönyvei, zine-jei és dummy-jai is […]
HELYZET/JELENTÉS – FFS panelbeszélgetés az Art Market Budapesten
Millenáris Park Budapest Millenáris park, Budapest, HungaryHELYZET/JELENTÉS – FFS panelbeszélgetés Időpont: 2024.október 19., 14:30 Helyszín: Millenáris Park, B épület, Konferencia terem (1024 Budapest, Kis Rókus utca 16-20.) Közös gondolkodás, építkezés, konfliktus és újrakezdés. Egy több évtizede fennálló és több száz tagot látott egyesület múltja számtalan ismert és ismeretlen fejezetet rejt, amik jelenének és jövőjének írásához nyújtanak vázlatot. Tekintetünk a papírra vetett […]
Legát Franciska záró tárlatvezetése a Kortárs Magyar Fotográfia 2024 című kiállításon
Eötvös utca 10, Budapest 1067, MagyarországLegát Franciska fotóművész tárlatvezetése a Kortárs Magyar Fotográfia 2024 című kiállításon 2024.10.20. vasárnap, 17.00 Legát Franciska (1997, Budapest) fotóművész, 2023 óta a Fiatalok Fotótóművészeti Stúdiójának titkára. 2021-ben alap-, 2024-ben pedig mester diplomát szerzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen fotográfia szakon. Tanulmányai során Erasmus ösztöndíjjal fél évet töltött Hollandiában és Németországban. Művészetében elsősorban a múlt jelenre gyakorolt […]
Budapest Fent – Lent: Fotókönyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés
Írók Boltja📆 Időpont: 2024. október 28., hétfő 17 óra 📍Helyszín: Írók Boltja Szeretettel várunk mindenkit az Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának Budapest Fent – Lent című fotókönyveinek bemutatójára 2024. október 28-án hétfőn, 17 órára az Írók Boltjába! Az eladásból származó bevétel teljes összegével a Menhely Alapítványt támogatjuk, akik döntésük szerint ezt az Első Kézből a Hajléktalanságról program működésére […]