Loading Events

« All Events

  • This event has passed.

SZÍN-képek – a Teátrumfotó kiállítása

2011, January 21 @ 01:00 - 2011, February 28 @ 01:00 CET

Free
(c) Berkovich Kata: Mr Pöpec

A Teátrumfotó 2009-ben, Kárpáti Iván és Mészáros Csaba kezdeményezésére, Puskel Zsolt és Takács Zsolt bevonásával jött létre, melyhez azóta folyamatosan csatlakoztak a tagok. A társaságot elsősorban a fotózás és a színház szeretete köti össze, közös céljuk, hogy minél több platformon mutatkozhassanak be, ezáltal is növelve az érdeklődést a kultúra, a színház és a tánc iránt.
A Teátrumfotó 2009-ben, Kárpáti Iván és Mészáros Csaba kezdeményezésére, Puskel Zsolt és Takács Zsolt bevonásával jött létre, melyhez azóta folyamatosan csatlakoztak a tagok. A társaságot elsősorban a fotózás és a színház szeretete köti össze, közös céljuk, hogy minél több platformon mutatkozhassanak be, ezáltal is növelve az érdeklődést a kultúra, a színház és a tánc iránt.
Bemutatkozó kiállításukra az Ágens Galériában került sor 2010 októberében. A Pinceszínházban 2011. január 21. és február 28. között mutatják be válogatott munkáikat, elsősorban a Pinceszínház előadásaiból válogattak, illetve olyan művészekről, akik a Pinceszínházban is színpadra lépnek.

A megnyitó időpontja: 2011. január 21. 18.00
A kiállítást megnyitja: Imre Tamás fotográfus
A kiállítás megtekinthető ingyenesen január 21. és február 28. között nyitva tartási időben. (hétfő-péntek 11.00-19.00, illetve előadások előtt egy órát)

Tagok:

Berkovich Kata
Bár reál végzettségem van, hiszen közgazdász vagyok, régóta szoros kapcsolat fűz a színházhoz. 2007-ben kezdtem komolyabban foglalkozni a fotózással, először csak prózai előadásokon, azonban mára a tánc, elsősorban a balett jelenti a legnagyobb kihívást. Fotóim on-line kulturális portálokon és napi lapokban is megjelentek mind Magyarországon, mind a határon túl. Akkor vagyok a legelégedettebb, ha a munkáimmal érzelmeket tudok ébreszteni, vágyat a szemlélőben arra, hogy átélje a fotón megörökített pillanatot.

Gebauer Hanga Klára
Egyetemista korom óta foglalkozom fotózással. Először Budapesten, majd pályázat útján Dániában tanultam fotográfiát. Itthon az Origó hírportálnál lettem gyakornok, és a Képmás Magazinnál helyezkedtem el fotósként, később a Múlt-kor Történelmi Magazinnak is elkezdtem dolgozni. A fotózás mellett etnográfusként a Néprajzi Múzeum fotótárában, mint muzeológus dolgozom. Több hazai és külföldi csoportos kiállítás mellett három önálló kiállításon mutatkoztam be Dániában és kettőn idehaza. Korábban MAFOSZ pályázaton nyertem díjat, legutóbb 2010-ben a „Nyár a Lánchídnál” című fesztivál keretében megrendezett kiállításon. A néprajzi fotózás mellett a színházi fotó áll érdeklődésem középpontjában. Ez utóbbiban fő törekvésem, hogy az elkészült fotó ne csupán egy adott látvány, színpadkép, jelenet megörökítése legyen, hanem attól elszakadva önálló alkotás, ami önmagában értelmezhető, sőt elvonatkoztatva az eredeti szituációtól új asszociációkat ébreszt a szemlélőben.

Huisz István
Nyugdíjas villamosmérnök vagyok, az elmúlt húsz évben távközlési szakmérnökként dolgoztam. A megelőző húsz évben fejlesztőmérnök voltam, öt szabadalmam is van, az egyik 1988-ban a Nürnbergi Találmányi kiállításon aranyérmet nyert.

2004 óta fényképezek digitális technikával. A Millenárison tartott első „Tangófesztivál” óta készítek képeket táncról, elsősorban a tangós körben, de a Nemzeti Táncszínházban és a MÜPÁ-ban is. A táncfotó vezetett el a színházfotóhoz.
2008-ban a National Geographic pályázatán került falra egy képem, a MAFOSZ Szalonokon is elismerték a munkámat, a „Fotós szem” című MTI kiadványban is jelent meg képem.

Mészáros Csaba
Fotózással régóta foglalkozom, de nem munkának tekintem, a foglalkozásom matematikus.
Fontosabb pályázati eredményeim: B&W Biennial, Hanoi, Vietnam, FIAP Silver medal (2010); Annual Smithsonian Photocompetition, kategória 1. díj (2010); National Geographic, kategória 3.díj (2010), Az utóbbi 4 évben 8 díjazott fotó MAFOSZ védnökségű országos, és 6 díjazott fotó FIAP védnökségű nemzetközi szalonokban.

Patrus Sándor
,,Egy igazi, nagy képnek azt kell kifejeznie, amit az ember mélyen, legbelül érez arról, amit le akar fényképezni, hogy e módon igazán kifejezhesse azt, amit az életről érez.” (Ansel Adams)
Közgazdász doktor vagyok. Középiskolásként ízleltem meg a fényképezés szépségeit. Fotográfiai ismereteimet önképzéssel sajátítottam el. Leginkább az akt-, a tánc- és a sportfotózás érdekel. Képeimen központi téma az ember és a mozgás. A legutóbbi év óta nagy kedvvel készítettem víz alatti felvételeket és nagy örömmel ismerkedtem meg az archaikus fotókidolgozással. Alkotásaim több hazai és nemzetközi fotópályázaton szerepelnek, megtalálhatóak köz- és magángyűjteményekben. Tagság: Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporteri Tagozat, Felföldi Fotográfusok Szövetsége, Ágens Fényfestő Egylet, Teátrumfotósok

Puskel Zsolt
Rajz-dekorációs diplomát szereztem, azonban jelenleg szellemi szabadfoglalkozásúként dolgozom. Munkáimat elsősorban a különböző internetes portálokon, például a port.hu, revizor.hu vagy a kultura.hu oldalon tekinthetik meg az érdeklődők.

Siklós Péter
Fotográfus, szabadfoglalkozású fotóművész vagyok. Nagyjából 35 éve dolgozom, mint fotográfus. Korábban azóta megszűnt ügynökségeknek, folyóiratoknak készítettem riportokat. Jelenleg az amerikai Népszavának, különböző mozgásszínházaknak és esetenként jazzfesztiválokon exponálok. Két könyvem jelent meg eddig: Jazzfantáziák és Finom kis jazz címmel. Több zenei tárgyú könyv és lemez fotóit készítettem eddig. Jelenleg két könyvtervem van szerkesztés alatt. Az elmúlt években 23 önálló kiállításom volt. Tagja vagyok a Magyar Fotóművészek Szövetségének és a Magyar Alkotóművészek Egyesületének. A Teátrumfotó csapatba egy pár hónapja hívtak, nagy örömmel dolgozom az ismerős témában.

Szécsényi Zsuzsa
A Kandó Kálmán műszaki főiskolán végeztem, és az MKB Bankban dolgozom elektronikus banki szolgáltatások területen. A fotózással 4 éve kezdtem el foglalkozni, szabadidőmben lelkesen próbálom csapdába csalni a fényt. Imre Tamás fotóiskolájában kerültem először kapcsolatba kortárs fotóművészekkel, akik segítettek látni és láttatni. Alkotásaim hazai és nemzetközi pályázatokon és kiállításon szerepeltek. (pl. MAFOSZ Szalonok, Vizuál Art Művészeti Pályázat, Galántai nemzetközi pályázat). Eddigi legnagyobb öröm akkor ért, amikor a Művészetek Palotája 5. évfordulójának alkalmából kiírt pályázaton 9 fotómat elfogadták, amelyek kiállításra is kerültek. Érdeklődési körömben a színház és tánc fotózása szerepel első helyen, mert e műfajok rajongójaként a produkciók átélése és a fotózás egyidejűsége megsokszorozza az örömömet. Szintén kihívást és örömet jelent az aktfotográfia és az építészeti alkotások ábrázolása.

Takács Zsolt
Eredeti foglalkozásom könyvelő, de mindig is vonzódtam a vizualitáshoz, a számítástechnikához és a kreatív tevékenységekhez. Eddigi munkáim a számítógépekhez kötöttek, közel egy évtizedig számítástechnika oktatóként, majd multimédia fejlesztőként dolgoztam. Most saját grafikai stúdiómban tevékenykedem, emellett szabadúszó fotográfusként főleg színházi és esküvői fotókat készítek. Számos kiállításon vettem részt, fotóim különböző kiadványokban jelentek meg, a szinhaz.hu portál fotográfusa vagyok.

Zelkó Csilla
A Közgazdaságtudományi Egyetemen végeztem, az MKB Bankban középvezető vagyok pénz- és tőkepiaci területen. Négy éve kezdtem el fotózni, azon belül több témakör is érdekel: természet, utazás, portré, akt, színház és tánc. Több fotópályázaton eredményesen vettem részt, képeimet több kiállításra és kiadványba beválogatták. Legnagyobb eredményem a Vizuál Art Művészeti Pályázaton elért első helyezés 2010-ben.
A színház és tánc egyetemista korom óta nagy szerelmem, így örömömre szolgált, mikor ezt a két hobbit sikerült ötvöznöm. A színházi fotóimon elsősorban az emberi érzéseket, a színészek által megjelenített emberi viszonyokat szeretném bemutatni. A táncfotózásban a mozgás ábrázolása, a mozgásművészet által közvetített érzések, gondolatok fotókon történő leképezése, valamint az emberi test szépségének megmutatása a legérdekesebb számomra.

Details

Start:
2011, January 21 @ 01:00 CET
End:
2011, February 28 @ 01:00 CET
Cost:
Free
Event Category:
Event Tags:
, , , , , , , ,