- This event has passed.
Szilágyi Lenke Yamuna Pushta című kiállításának megnyitója
2023, April 4 @ 18:00 - 20:00 CEST
„1999-ben és 2000-ben jártam Indiában, és úgy gondoltam, hogy nem csak a turisztikai arcát szeretném látni az országnak. Ezért Delhiben elmentem a folyó partján elterülő szegénynegyedbe. Az ehhez hasonló városnegyedektől általában óvják az utazókat, de én azt tapasztaltam, hogy az ott lakókat inkább meglepte, hogy az ő életük is érdekelhet egy külföldi valakit, és barátságosan fogadtak, még meg is vendégeltek. Második alkalommal vittem néhány képet is, és odaadtam a rajtuk szereplőknek.
Yamuna Pushta 2004-ig Delhi legnagyobb nyomornegyede volt, ahol 300 000 ember élt. A 2000-es évek elején a kormány elindított egy ambiciózus helyreállítási és szépítési projektet, hogy otthont adjon a 2010-es Nemzetközösségi Játékok alatt Delhibe látogató 8500 sportolónak. A települést lebontották, a lakókat pedig kitelepítették. 2007-ben nyolcsávos gyorsforgalmi autópályát nyitottak ott, 2009 októberéig közel 400 000 embert telepítettek át három nagy nyomornegyedből, Yamuna Pushta, Nanglamachi és Bhatti bányákból. ”
Szilágyi Lenke
https://www.facebook.com/events/898178748057424/