
RED STORIES / VÖRÖS TÖRTÉNETEK – Daradics Árpád kiállítása
November 7 - December 10

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves Barátait
DARADICS ÁRPÁD
Munkácsy Mihály díjas és NKÖM Szakmai díjas képzőművész, áramművész, elektrografikus
RED STORIES / VÖRÖS TÖRTÉNETEK (2000 – 2023)
című sorozatának kiállítására.
Időpont: 2023. november 6-án 19 órától
A kiállítást megnyitja: Haász Ágnes,
Munkácsy Mihály díjas grafikus és elektrografikus,
a Magyar Elektrográfiai Társaság alapítója és elnöke
Közreműködik: Henter Ambrus akusztik
Megtekinthető: 2023. december 10-ig
ÚJ NYITVATARTÁS: Hétfőtől-szombatig: 17-23 óráig
Vasárnap: 12-18 óráig
Daradics Árpád munkássága egybegyúrja a grafikai hagyomány, a művészeti marketing ( vagy marketing mint művészet, a (neo)dadaizmus, pop-art és az abszurd humorú mém-világ tanulságait, mindezt pedig meglepően frappáns természetességgel. Munkáinak erősen populáris jellege a magasművészet és magaskultúra elsődlegességét is megkérdőjelezi, képei hozzáférhetőek, képesek a közönség különböző rétegeit megmozgatni, a piros szín is kimondottan harsánysága miatt válik állandó szereplővé, amellett, hogy kezdetben a kommunizmus örökségére is utalt.
Daradics módszere különösen bánik a képekkel: egyfajta ironikus és önironikus ,,mennyei érintés”sel illetve azokat. A recept világos: a teljes egészükben beemelt régi, fekete-fehér fotók általában nosztalgiával átitatottá teszik a kollázsokat, a piros grafikai beavatkozások pedig finom fricskákkal, könnyed és frappáns humorral alakítanak mondanivalót a képelemek között kialakított viszony által. A játék könnyedségével párhuzamosan gondolati mélységet is görget, és ezért is tudnak az asszociációk annyira hatékonyak lenni.
Daradics olyasmit valósít meg a valóságból, ami tényleg rendkívül találó, és tökéletesen illeszkedik a vizuális mémek világába is.
A munkák nemcsak hogy mém szerűek, de gyakran ménekként is viselkednek, és a közösségi média felületein is képesek mémekként terjedni.
A beavatkozások maguk is populáris képformákkal – vagy populáris képformák újraalkotásával történnek. A régi fotók sajátos jellegét (formálisság, szentimentalizmus, sematikusság vagy a szereplők egy adott korra jellemző tipikus attitűdje) megbontják a leegyszerűsített, emotikon-szerű motívumok, melyek az egész diskurzust átemelik a kortárs mindennapok feszíni, csevegős, kissé művi, online és médiahatásokkal teletűzdelt valóságba – és ezáltal a mű nem csak kritikát, hanem önkritikát is végrehajt.
És miről szól ma a Red Stories – Vörös Történetek pletykája? Csupa ,,megcáfolhatatlan” igazság cáfolata, átláthatatlan valóság leegyszerűsítése, és, figyelem: gyakran a sima összefüggések is komplex rétegeket vagy mélységeket rejtenek magukban…Idő-és kulturális síkokon átívelő utalások, melyek könnyed humoruk mellett éles célzásokkal hatnak.
Daradics így hívja fel a figyelmünket, hogy napjainkban az igazság olykor bulváros, a konkrét tények különböző változatokban megsokszorozhatóak és mindent beleng a fake news, míg a dualista igen/nem, velünk vagy ellenünk tipusú gondolkodás csak PUSZTÍTÁST hoz.
Daradics mémei könnyeden, de kijózanítóan is tudnak hatni.
Részlet Ungvári.Zrínyi Kata műkritikus, Daradics Árpád HAZUGSÁGOK című kiállításának megnyitóbeszédéből.
https://www.facebook.com/events/3166096590362564/