- This event has passed.
Rajcsányi Artúr, Zátonyi Tibor: Analog 2.0
2010, November 19 @ 17:00 - 2010, December 17 @ 00:00 UTC+0

Rajcsányi Artúr és Zátonyi Tibor “Analog 2.0” című kiállítását az Új Színház Galériában láthatják az érdeklődők 2010. november 20. – december 17. között.
A kiállítást megnyitja Márta István zeneszerző, az Új Színház igazgatója 2010. november 19-én, 17,00 órakor.
“Két világ. Párhuzamosak. Mégsem találkoznak soha. Nem is tehetik. Kapcsolatban állnak egymással anélkül, hogy érintenék egymást. Nincsen szinkronitás.
A kapcsolatuk látszólagos, látszatvalóság. Olyan, mint ami, ami annak tűnik. Emlékeztetnek egymásra. Emlékeket ébresztenek, amelyek felidézhetik a másikat.”(Pfisztner Gábor)

Nyitva a színház nyitva tartási idejében