Az ünnep, ahogyan a farsang is, kitüntetett időszak, különleges jelentőséggel bíró időtartam, melynek lényege az újraéledésben rejlik. A mohácsi busójárás története során különböző változásokon ment keresztül, és már 10 éve, hogy az emberiség szellemi kulturális örökségének része. De vajon mitől marad egy szokás folyamatosan élő?

Kiállításunk erre a kérdésre igyekszik válaszokkal szolgálni és bemutatni azokat a külső szem által nehezebben észrevehető tényezőket, melyek egy szokás mozgatói lehetnek, s amelyek szükségesek egy hagyomány továbbéléséhez. A busójárás elnevezés – amely a XX. század elején terjedt el – egyaránt vonatkozik a farsang csütörtöktől keddig terjedő időszakára, illetve azokra a szokásokra, amiket ez az ünnepkör tartalmaz. A mohácsi sokácok a farsang megnevezésére ezzel ellentétben a poklade kifejezést használták, amely szó jelentése átöltözés, átváltozás, újjászületés. Egy szokás folytonos újjászületése leginkább az azt gyakorló közösségtől függ, de befolyásolhatja alakulását a hagyományt befogadó társadalom is. A farsangi szokások elengedhetetlen velejárója az alakoskodás, a zene és a tánc, így a szokásvilág fontos részét képezik például azok a kézműves mesterek is, akik a maszkokat, kellékeket, vagy épp egyes viseletdarabokat készítik.

Répásy Zsolt fotográfus szemszögén keresztül betekintést nyerhetünk a busójárás különleges és bensőséges világába, a készülődés és az átváltozás pillanataiba, miközben a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeumból és a helyi Népi Iparművészektől érkező tárgyak állítanak párhuzamot múlt és jelen között.

Kiállításmegnyitó: 2019. január 12. 16 óra

https://www.facebook.com/events/388008358428784/