11.1 C
Budapest
vasárnap, szeptember 27, 2020
Hirdetés
Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Nyolc hét. Magyar fotográfusok a járvány idején

július 7 @ 18:00 - augusztus 16 @ 19:00 CEST

***Please scroll down for the English version***
Nyolc hét. Magyar fotográfusok a járvány idején

Nyolc hét


A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ tisztelettel meghívja Önt és barátait a Nyolc hét. Magyar fotográfusok a járvány idején című kiállításának megnyitójára 2020. július 7-én, kedden, 18 órára.
A kiállítást megnyitja: Horváth Viktor író
„Nyolc hét. Ennyi időn keresztül követtük figyelemmel a virtuális térben kortárs magyar fotográfusok tevékenységét a járvány idején. A Capa Központ blogján publikált nyolcrészes válogatás egy pop-up kiállítás keretében most a valós térben jelenik meg, emléket állítva az elmúlt hónapok eseményeinek.
Mindannyian máshogy éltük meg a koronavírus-járvány időszakát, különböző módon reagáltunk rá, különféle tapasztalatokat szereztünk. A pandémia és annak következményei a fotográfusok életét is jelentősen befolyásolta, ettől függetlenül azzal foglalkoztak, amivel amúgy is szoktak: fotóztak. Igaz, nem pont azt, amit, és nem pont úgy, ahogy korábban: voltak, akik otthon maradtak, és egyfajta vizuális karanténnaplót készítettek, mások még ilyenkor is kimentek az utcákra, hogy megörökítsék a megváltozott életkörülményeket és városképet. A radikálisan átalakult tér- és időtapasztalat az ablakon kívül és belül is megmutatkozott: felhúzott és eldobott kesztyűk és maszkok; fertőtlenített helyek és gyümölcsök; üresen maradt városi és újra felfedezett, belakott otthoni terek; egymásba folyó ünnep- és mindennapok.
Az élet lassan újraindul, visszatér a régi kerékvágásba, miközben a vírus nyomai és következményei még mindig velünk vannak. A bemutatott alkotások arra is lehetőséget adnak, hogy visszatekintsünk, reflektáljunk erre az emlékezetes tavaszra, amely talán a jövőhöz való viszonyunkat is megváltoztatta. A kiállítás harminckilenc fotográfus nyilvános Instagram-profilján megjelent képein keresztül mutatja be ezt az időszakot, a válogatás során fontos szempont volt, hogy minél többféle alkotói attitűd, látásmód jelenjen meg.” ( és Gáspár Balázs, a kiállítás kurátorai)
Kiállító alkotók: A Fehér Vera, , , , , , , , , , , , Kállai Márton, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , Éva
A kiállítás ingyenesen megtekinthető:
2020. július 8. – 2020. augusztus 16.
Keddtől péntekig 14 és 19 óra, szombat és vasárnap 11 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Capa Központ – Project Room
Kurátorok: Gellér Judit, Gáspár Balázs
A járványhelyzet miatt a megnyitón javasoljuk a maszk viselését és a kézfertőtlenítő használatát.
//
Eight Weeks. Hungarian photographers during the pandemic
https://capacenter.hu/en/kiallitasok/eight-weeks/
The Robert Capa Contemporary Photography Center cordially invites you and your friends to the vernissage of the exhibition titled Eight weeks. Hungarian photographers during the pandemic on Tuesday, July 07, 2020, at 6:00pm.
Opening remarks by Viktor Horváth, writer
“Eight weeks. This is how long we followed the activities of contemporary Hungarian photographers in the virtual space during the pandemic. The eight selections published on the Capa Center blog from week to week will appear in the physical space now in the form of a pop-up exhibition, commemorating the events of the past few months.
We all went through and reacted to the period of the COVID-19 pandemic in different ways, gaining a wide array of experience. The pandemic and its consequences have considerably impacted the lives of photographers as well. Yet, they continued doing what they do anyway: they took pictures. Of course, not exactly the same pictures and not exactly in the same way as before: some of them stayed at home and created a visual diary of the lockdown, while others would still go out on the streets to record the changed living conditions and cityscape. The radically changed experience of space and time was evident both behind and beyond the windowpane: gloves and masks put on and thrown away; disinfected places and fruits; empty urban spaces and rediscovered corners of the home; festivities and everyday life intertwined.
Life is slowly returning to normal while the reminiscences and consequences of the virus are still with us. The presented photographs provide an opportunity to look back at and reflect on the memorable spring that has possibly altered our relationship with the future as well. The exhibition, which was compiled to present a varied selection of creative attitudes and viewpoints, showcases this period through the images published on the public Instagram profile of thirty-nine photographers.” (Judit Gellér and Balázs Gáspár, curators of the exhibition)
Exhibiting artists: Vera A Fehér, Orsi Ajpek, Emese Altnőder, Máté Bartha, László Gábor Belicza, János Bődey, Sándor Csudai, Judit Dombóvári, Andi Gáldi Vinkó, Luca Gőbölyös, András D. Hajdú, , Márton Kállai, Csilla Klenyánszki, Endre Koronczi, Dániel Kovalovszky, Gábor Arion Kudász, Péter Máté, Márton Mónus, Barnabás Neogrády-Kiss, Zsófia Pályi, Péter Puklus, András Ravasz, Bálint Rádóczy, Benedek Regős, Sára Révai, Bianka Rostás, Zsófia Sivák, Ákos Stiller, Bernadett Szabó, Krisztina Szalay, Gergely Szatmári, Katalin Száraz, Lilla Szász, Éva Szombat, Mátyás Szöllősi, Sára Erzsébet Timár, Dorottya Vékony, Boglárka Éva Zellei
Visiting is free of charge
July 08, 2020 – August 16, 2020
Tuesday – Friday: 2pm – 7pm
Weekend: 11am – 7 pm
Closed on Monday and on public holidays.
Capa Center – Project Room
Curators: Gellér Judit, Gáspár Balázs
https://www.facebook.com/events/308046340211171/

Helyszín

Capa Központ
Nagymező u. 8
Budapest, Pest 1014 Magyarország
+ Google Térkép
Telefon:
(1) 413 1310
Honlap:
https://capacenter.hu/