Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Nyílt nap és fotópályázat a világ első kriptongyárának fotózására

április 23 @ 10:00 - 18:00 CEST

Fotósokat vár a világ első kriptongyára

A világ első kriptongyára épületének fotózására hirdet nyílt napot és fotópályázatot  amatőr és profi fotósok számára a Kristály-völgy Egyesület április 23-án szombaton délelőtt 10 és este 6 ór között. Varga Andrea elnök elmondta, hogy a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.

Az Ajka Csingervölgy városrészében található kriptongyár kapcsolódik az Európai Kulturális Főváros programsorozatához, ezért a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. támogatásával hamarosan megújul.

Az épület a térség fontos épített és szellemi öröksége, amely a jelenlegi állapotában kizárólag a felújítási munkálatok megkezdéséig látható, így kortörténeti dokumentumnak számít minden olyan alkotás, ami a mostani állapotot örökíti meg.

A résztvevő vállalja, hogy az ott készült fotók közül hármat  beküld a Kriptongyár közösségi oldalai számára.

A szervezők fotópályázatot is hirdetnek, amelynek celja, megörökíteni a világ első kriptongyárát a jelenlegi formájában, hangsúlyozva az ipari épület egyedi építészeti megoldásait.

Amatőr fotósok és profi alkotók, életkortól és foglalkozástól függetlenül vehetnek részt. A beválogatott alkotásokból  óriásplakát kiállítást terveznek 2023-ban, az Európai Kulturális Főváros Program évében. a nyílt napra előzetesen regisztrálni  a https://doodle.com/meeting/participate/id/Ddwk3xzd/vote oldalon lehet.

Zsűri tagja Mátyus Károly MAFOSZ alelnök, a Bakony Fotóklub elnöke, Szabó Béla fotóművész, Csabai Tibor képzőművész.

Részletek

Dátum:
április 23
Időpont:
10:00 - 18:00 CEST
Esemény kategóriák:
,
Esemény címkék:
, ,
http://onkormanyzat.mti.hu/hir/49303/fotosokat_var_a_vilag_elso_kriptongyara

Helyszín

Kriptongyár
Csákány u. 4.
Ajka, 8400
+ Google Térkép