Loading Events

« All Events

  • This event has passed.

Nánási Pál fotókiállítása

2022, March 27 - 2022, April 30

A felújításon átesett Öreghegyi Közösség Ház újranyitását az egyik legismertebb hazai fotós, Nánási Pál kiállításával teszi emlékezetessé a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ. A korábbi években készült fotók mellett vadonatúj, máshol eddig még be nem mutatott képeket is láthat a közönség a fehérvári tárlaton, amelynek megnyitója március 26-án, szombaton 19 órakor lesz. A kiállítást Ördög Nóra nyitja meg.
A fotós édesapja mellett ismerte meg az alapokat, a szakmát pedig Angliában tanulta, ahonnan két diplomával tért haza. Itthon a Playboyban megjelent aktsorozatai alapozták meg hírnevét: két évtized alatt számos sztárról készített fotókat, de nagyon sok címlapkép is kötődik a nevéhez. Nánási Pál az egyik legismertebb és legelismertebb hazai fotós, aki meggyőződéssel vallja: az őszinte pillanatok megörökítésének kivételes ereje van, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a fotós és modellje között felépüljön a bizalom. „Ő képes megteremteni azt a hangulatot, amiben minden természetes és magától értetődő. Nincs feszengés, nincsenek kérdések, nincs kényelmetlen helyzet” – mondja róla egyik legkedvesebb modellje, felesége, Ördög Nóra.

Az Öreghegyi Közösségi Ház március 26-án nyíló kiállítása Nánási Pál munkáinak sokszínűségét tárja a közönség elé. Az egyik teremben a korábbi években készült fotókat láthatják az érdeklődők: tájképeket, hazai hírességek portréit, művészi képeket Nóráról és gyermekeikről, Miciről és Vencelről. A másik teremben pedig olyan fotókkal találkozhatnak, amelyeket eddig máshol még nem mutattak be, azok itt, a fehérvári tárlaton debütálnak. Az izgalmas, különleges képek glamour stílusban készültek, finom érzékiséget sugároznak, a női szépségről mesélnek. A legújabb sorozatok modellje két televízióból ismert sztár: a Dancing with the Stars című műsorban szereplő Lissák Laura, valamint az Exatlon Hungary versenyzője, Pap Dorci.

A kiállítás megnyitója március 26-án, 19 órakor lesz az Öreghegyi Közösségi Házban, a tárlatot Ördög Nóra nyitja meg. A képek április 29-ig tekinthetők meg, naponta 10.00–18.00 óráig.
Április 1–3. és 17–18. között a kiállítás nem látogatható.

https://www.facebook.com/events/962887437930942/

Details

Start:
2022, March 27
End:
2022, April 30
Event Category:
Event Tags:
, ,
Website:
https://www.facebook.com/events/962887437930942/

Organizer

Öreghegyi Közösségi Ház
Email
noreply@facebookmail.com

Venue

Öreghegyi Közösségi Ház
Fiskális út 93.
Székesfehérvár, - 8000 Magyarország
+ Google Map