Loading Events

« All Events

  • This event has passed.

Mónus Márton: 90 – fotókiállítás

2022, June 23 - 2022, August 27

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ és a Hemző Károly Alapítvány tisztelettel meghívja Önt és kedves barátait Mónus Márton, a 2021-es Hemző-díjas 90 című kiállításának megnyitójára 2022. június 23-án, csütörtökön, 18.30 órára.
A kiállítást megnyitja: Kukorelly Endre író
Az Oltalom Karitatív Egyesület 2005-ben kezdte el a sportot mint személyiségformáló, terápiás tevékenységet alkalmazni munkájában. Tevékenységük egyik alappillére a különböző, fővárosi és vidéki helyszíneken heti rendszerességgel megtartott futballedzések. Az ötlet a pártfogoltjaiktól indult: a hajléktalanszálló lakói jelezték, szívesen fociznának együtt alkalmanként. Elindult az akkor még csak hobbiszerű közös örömfoci.
Mónus Márton (sz. 1990) az ELTE-n biológusnak és fizika tanárnak tanult, de már egyetemistaként, 2016-tól a HVG-nél külsős fotóriporterként dolgozott. 2017-ben elvégezte a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémia fotóriporter szakát. Ebben az évben lett az MTI külsős fotóriportere, majd 2020-ban a Reutersnél, egy évre rá a dpa-nál is külső munkatárs lett. 2021-ben elnyerte a Hemző-díjat. Személyes projektjein akár éveken át dolgozik. Legtöbbször emberközpontú, társadalmi jelenségeket, problémákat vizsgáló alkotói attitűd jellemzi.
Hemző Károly-díj 2021
A kiállítás ingyenesen megtekinthető:
2022. június 24. – 2022. augusztus 27.
Hétfő–szombat: 9–19 óra
Vasárnap és ünnepnapokon zárva.
Capa Központ – 8F Galéria
Kurátor: Szarka Klára

Mónus Márton: 90


***
A megnyitó előtt, 17 órakor a zsűri kihirdeti az idei Hemző-díj nyertesét és a finalistákat. Díjátadás után Bánkuti András, a Hemző Károly Alapítvány kurátora laudálja a nyertest, majd Szarka Klára, az Alapítvány titkára bemutatja a finalisták pályázatait.
https://www.facebook.com/events/419151936565319
//
The Robert Capa Contemporary Photography Center and the Hemző Károly Foundation cordially invites you and your friends to the opening of its upcoming exhibition Márton Mónus: 90 on Thursday, June 23, 2022, 6:30pm.
Opening remarks by Endre Kukorelly, writer
The Oltalom Charity Association started to take advantage of sports as a character-building therapeutic activity in its social work in 2005. Since then, weekly football practice sessions, both in the capital and at countryside locations, have become one of the main focuses of their activity. The original idea actually came from their protegees: clients at the homeless shelter asked if they could play football every once in a while. So they started to play, on a hobby level, just for fun.
Márton Mónus studied to become a biology and chemistry professor. However, he started working as a stringer photographer for the magazine HVG during his university studies, in 2016. In 2018 he graduated as a photojournalist at the György Bálint Academy of Journalism of the National Association of Hungarian Journalists (MÚOSZ). In the same year, he started working as a freelance photojournalist for the Hungarian News Agency (MTI). In 2020 he became a non-staff contributor at Reuters and at dpa. In 2021 he won the Hemző Károly Award. He works on his personal projects for a long period of time, sometimes for years. His work and approach is characterized by a human-centered and inquiring attitude towards social issues and phenomena.
Hemző Károly Award 2021
Visiting is free of charge
June 24, 2022 – August 27, 2022
Monday–Saturday: 9am–7pm
Closed on Sunday and on public holidays.
Capa Center – 8F Gallery
Curator: Klára Szarka

Márton Mónus: 90


https://www.facebook.com/events/5163590433676210/

Organizer

Capa Központ
Email
noreply@facebookmail.com

Venue

Capa Központ
Nagymező u. 8
Budapest, Pest 1065 Magyarország
+ Google Map
Phone
(1) 413 1310
View Venue Website