Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Mi. Nők. Egymásért. Együtt. – Fotópályázat

március 10 @ 08:00 - április 20 @ 17:00 CET

FELHÍVÁS 

A Zalai Falvakért Egyesület, a Flex Foundation támogatásában a Mi.Nők. Egymásért. Együtt. programja keretében pályázatot hirdet amatőr és profi fotográfusok számára csoportos kiállításon való megjelenésre.
A pályázatra beérkezett és zsűrizett alkotásokból 2022. június elején nyílik kiállítás Zalaegerszegen, majd a projekthez kapcsolódó rendezvényeken, helyszíneken is. A fotók megjelennek a Zalai Falvakért Egyesület kommunikációjában. A nyertes pályaművet/pályaműveket ajándékutalvánnyal díjazzuk, egyes esetekben különdíjakkal jutalmazzuk.

A PÁLYÁZAT TÉMÁJA:

A pályázat és kapcsolódó projekt célja, hogy rávilágítson a nők helyzetére, megértesse és beazonosítsa azokat az esélyhátrányokat, amelyek ma a vidéken élő nők mindennapjaira, döntéseikre hatással bírnak. A figyelmet arra szeretnénk irányítani, hogy a nők vidéken, a helyi közösségekben vállalt szerepükkel és szerepvállalásaikkal mintát adnak, másokat is segítenek, bevonnak, helyzetbe hoznak. A közösség, a kapcsolatok, a találkozások élményeket adnak, inspiráló közeget teremtenek a változások megélésére, esélyt a megoldásokra, ha kell az újrakezdésre. Hívószavak: nők vidéken, egymásért, együtt, esélyegyenlőség, önazonosság, közösség, segítő hálózatok.

KIKNEK SZÓL A FELHÍVÁS:

A felhívás amatőr és profi fotográfusok számára szól. A pályázat tematikailag kötött.  A pályázat témájaként meghatározott koncepcióhoz/leíráshoz tartalmilag kapcsolódnia kell.  A téma a nőkre fókuszál, de a felhívás minden, a téma által megérintett fotográfushoz szól.

RÉSZVÉTEL és JELENTKEZÉS:

A pályázaton való részvétel díjmentes.
A jelentkezés feltétele a regisztráció, a pályázó adatainak (az alkotó neve, születési év, lakcím, telefon) megadásával történik, kérünk egy rövid bemutatkozást, maximum 750 karakterrel – ezt elég egyszer, az első kép elküldésekor feltüntetnie a pályázónak.
A jelentkezés menete: A pályaműveket e-mail-ben pályaművenként, nem tömörített mappában kérjük eljuttatni a minok.fotopalyazat@gmail.com  címre.
Az email tárgyában az alábbit kérjük beírni: Mi_Nők _pályázati anyag
Egy pályázó összesen 5 pályaművet küldhet be a pályázatra. A pályamű állhat egyedi képből vagy képsorozatból, ez utóbbi maximum 5 képet tartalmazhat.

FORMAI és TECHNIKAI FELTÉTELEK:

A pályázaton manipulált képek nem indulhatnak. Nem számít manipulációnak a hagyományos fotográfiai korrekció, így a színek, tónusok és a fényerő beállítása, illetve a felvétel közben keletkezett technikai hibák eltávolítása. Manipulációnak számít, és kizárást von maga után, a képek tartalmának megváltoztatása, vagyis képi elemek utólagos eltávolítása vagy hozzáadása, továbbá effektszűrők vagy más képmanipulációs eljárások alkalmazása.

A képek technikai feltételei a következők:
A pályázaton legalább 6 megapixel felbontású képpel lehet pályázni.
Kép formátum és méret:
JPG, a kép rövidebbik oldala nem lehet kisebb, mint 2100 pixel, a hosszabbik oldala nem haladhatja meg az 5500 pixelt. Az ezen értékhatárokon kívül eső képek az előzsűrizés során automatikusan kiesnek.
Kép címe és fájl név:
A fájlnevek az alábbit tartalmazzák (alkotó neve, egyedi fotó/sorozat címe, sorszáma): pl. NEV_CIM_01
A beküldött e-mail tartalmazza a pályamű rövid leírását: maximum 500 karakter (Mikor? Ki? Mit? Hol? Miért?)

A PÁLYÁZAT DÍJAZÁSA: 

A pályázatra beérkezett pályaművek (egyedi fotók/sorozatok) zsűrizése során előnyben részesítjük az eredetiséget, a konvenciókon túlmutató látásmódot, megközelítést és a meghatározott témára történő tartalmi reagálást.
A pályázónak a beküldött fotók mellé, olyan leírást kell mellékelnie, amelyben bemutatja, hogyan kapcsolódnak az egyes fotók a meghatározott témához (lásd pályamű rövid leírása, 500 karakter).
A szakmai zsűri által kiválasztott nyertesek ajándékutalványban részesülnek: 
1. díj 45.000 Ft, 2. díj: 30.000 Ft, 3. díj: 20.000 Ft értékben. A zsűri különdíjakat is felajánlhat.
Az eredményt a kiállítás napján jelentjük be.

A PÁLYÁZAT MENETRENDJE: 

Kiírás megjelenése: 2022. március 3. csütörtök
Pályázati határidő: 2022. április 20. szerda éjfél
Zsűrizés, pályaművek kiválasztása: 2022. április 20. – május 10.

NYILVÁNOSSÁG ÉS SZERZŐI JOGOK:

A pályaműveknek és a pályázóknak az adatai az eredményhirdetésig nem nyilvánosak.
A pályázó a nevezésének megküldésével és a pályázati anyag beküldésével automatikusan elfogadja a Zalai Falvakért Egyesület pályázatának feltételeit, és egyben hozzájárul, hogy a beküldött pályaműveket a rendezők térítésmentesen a kiállítás anyagába beválogassák és azt a Mi.Nők. Egymásért.Együtt programnév alatt, a kiállítás(ok) részeként, ez év végéig bemutassák, a programmal és a kiállítással kapcsolatos publikációkban felhasználják, a pályázat online és print archívumában megőrizzék, nyilvánossá tegyék az Egyesület honlapján (www.zalaifalvak.hu) és a Nők Zalában Facebook oldalon, és azt kiadványaikba beválogassák, publikálják.
A Pályázatra beküldött pályaművek kizárólag a Mi.Nők. Egymásért.Együtt program  és a támogató Flex Foundation rendezvényeihez és kommunikációjához használhatóak fel térítésmentesen.  A pályaművek minden további, a rendezők által szervezett online vagy offline kiállítás és egyéb eseményen való felhasználásához a pályázó írásbeli beleegyezése szükséges.
A pályázó tudomásul veszi, hogy a beadott képek elkészítésével vagy azok nyilvános bemutatásával (kiállításával) okozott személyiségi és szerzői jogsértésekért minden felelősség a beadó fotográfust (szerzőt) terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is.

2022. március

Zalai Falvakért Egyesület, a Mi.Nők. Egymásért Együtt program megvalósítója

kapcsolat:  minok.fotopalyazat@gmail.com  ”

Forrás

Részletek

Kezdés:
március 10 @ 08:00 CET
Vége:
április 20 @ 17:00 CET
Esemény kategóriák:
,
https://zalaifalvak.hu/index.php/onkentesseg/129-fotopalyazat-felhivas-mi-nok-egymasert-egyutt

Helyszín

Online