Dokumentumfilm a főváros szerte ismert gyermekfényképészről és műhelyéről, amely a századforduló nevezetes és legendás helyszíne volt.

Dokumentumfilm a főváros szerte ismert gyermekfényképészről és műhelyéről, amely a századforduló nevezetes és legendás helyszíne volt.

Pár évvel ezelőtt, amikor először mondtam, írtam le ezt a nevet: Mai Manó, azt hitték jópofáskodom. Azóta sokan megtanulták, hogy “a Maimanó” az egy gyönyörű műteremépület a Terézvárosban. Ez nagyjából rendben van. Itt az ideje, hogy azt is megtudják, és főleg meglássák, hogy e pazar atelier építtetője, Mai Manó, vagy ha úgy jobban tetszik May Emmanuel, a 19. század fordulójának különleges képességű fényképészeként megérdemelten válik lassanként ismét közgondolkodásunk részévé.
Kevés olyan európai város van, ahol ehhez fogható módon, épségben megmaradt volna és továbbra is a fotográfia szolgálatában állna egy, még a múlt században épült fényképész műteremház, annak minden tartozékával, három napfényműteremmel, gazdagon díszített várószobával, homlokzatán a fényképezés és a festészet allegorikus alakjaival. Értéke ez mind Budapestnek, mind a magyar építészetnek, de legfőképpen a magyar fotográfiának. Ezzel az albummal és a saját műteremházában rendezett első igazi kiállításával köszönetet mondhatunk a ránk maradt képek és a ránk hagyott ház alkotójának, Mai Manónak.
Ha csak annyit írnánk Mai úrról, hogy fényképészmester, szakíró, a maga korában a gyermekfényképezés egyik legjobb hazai képviselője, 1885-től udvari fényképész, még nem sokat mondtunk volna, hiszen a maga korában féltucatnyi magyar fényképészről lehetett ugyanezt állítani. De tegyük hozzá, hogy alapítója és főszerkesztője volt A Fény című lapnak, amely 1906-ban indult s máig felülmúlhatatlan etalonja a fényképészeti szaksajtónknak, s toldjuk meg azzal is, hogy a maga korában a szakmán belül az egyik legnagyobb szaktekintély, akire még a konkurens műtermek fényképészei is felnéztek.
Apja dr. Mai Henrik bölcseleti és orvosdoktor, főreáliskolai tanár volt Budán, aki a későbbiekben saját intézetet nyitott. Mai Manó már 14 évesen inaskodott Kalmár Péter Andrássy úti fényképésznél, miközben esténként rajziskolába járt. Később a Borsos és Koller cégnél tanult. Aki ekkoriban valamicskét is adott magára, külföldön is tökéletesítette tudását, így töltött ő is két évet Grazban, Leopold Bude műtermében, miközben magánúton leérettségizett. Hazajőve Budapestre, Koller tanár műtermébe került laboránsnak. Csekély nyolcévi tanulás után, 1878-ban lett Mai Manó önálló fényképésszé. Mai és Társa néven a Vilmos császár út és Andrássy út sarkán, egy üres telken álló kis műteremházban dolgozott.
1885-ben már főnök, három-négy segédet utasított. Elsősorban a felső középosztályról készítették műtermi portréikat, de korai riportjellegű felvételei is maradtak, miként azt a könyvben és a kiállításban is bizonyítja.
1885-ben alapító tagja volt a Fényképész Ifjak Önképző és Segély Egyletének. Egyik kezdeményezője a Magyar Fényképészek Országos Szövetségének. 1896-ban aztán a Fényképészek Asztaltársaságának is elnökévé választották. Kitüntetései késői verzóinak teljes felületét betöltötték. Az 1900-as párizsi világkiállításon például aranyéremmel honorálták képeit.
Az Ab Ovo Kiadó és a Magyar Fotográfiai Múzeum jelentette meg azt az albumot, amely Mai Manó több mint száz képe mellett Nádas Péter esszéjét és Kincses Károlynak a fényképészről írott tanulmányát is közli. Az eredeti képek pedig december elejéig tekinthetők meg a Mai Manó volt lakószobáiból, fürdőszobájából kialakított kiállítási térben.

Kincses Károly

Duna Televízió