23.1 C
Budapest
csütörtök, szeptember 24, 2020
Hirdetés
Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Kurátori tárlatvezetés Farkas Zsuzsával

augusztus 27 @ 17:00 - 19:00 CEST

Kurátori tárlatvezetés Farkas Zsuzsával
2020. augusztus 27. 17.00
Most először láthatja a nagyközönség Magyarországon kiállítva egy mára elfeledett, magyar arisztokrata fiatalember eredeti fényképeit. Rosti Pál 1830. november 29-én született Pesten, sajnos igen rövid élet jutott neki, hiszen 44 éves korában 1874. december 7-én Dunapentelén meghalt. Müncheni egyetemi tanulmányai után 1854-ben indult felfedező útjára a földrajzi ismeretek kibővítése, pontosítása érdekében. Ennek az eszmének a kimunkálását erősen befolyásolta Alexander von Humboldt könyveinek alapos ismerete.
Rosti Pálnak minden fényképe, összes hibájával együtt lélegzetelállító élmény. Csodálatosan komponált alkotások, értéküket növeli a számos kis hiba, torzulás, amelyeket a legkorábbi tájfelvételek őriztek meg. Nincs felhő, mert az még nem volt lefényképezhető, a víz tükre egynemű masszának látszódik, az alakok bemozdulnak, elmosódnak, a mozgó járművek duplán látszanak. Az árnyékok és vetüléseik grafikai élményeket hordoznak.
A Rosti Pál: Úti emlékezetek Amerikából című kiállításon Farkas Zsuzsa, a kiállítás kurátora vezeti végig a látogatókat. Farkas Zsuzsa művészettörténész a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria Adattárának fotótörténésze. Fő kutatási területe a 19. századi festő-fényképészek élettörténetének és képeik értelmezésének feltérképezése.
Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés – augusztus 27. A tárlatvezetésen a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt és megtekinthetik a Ház másik aktuális kiállítását, az Egyiptom Flaubert idejében – Korai utazók fényképei, 1839–1860 című tárlatot is. A megszokott kedvezmények ezúttal is érvényesek.

A kiállítás látogatása az ismert járványügyi szabályok betartása mellett zajlik, gyakori fertőtlenítéssel és szellőztetéssel és a 1,5 méteres távolság betartásával, kötelező maszkviseléssel teremtünk biztonságos környezetet a látogatóink számára.
www.maimano.hu
https://www.facebook.com/events/335259011189006/

Részletek

Dátum:
augusztus 27
Időpont:
17:00 - 19:00 UTC
Esemény kategóriák:
,
Esemény címkék:
,
Honlap:
https://www.facebook.com/events/335259011189006/

Szervező

Mai Manó Ház
E-mail:
noreply@facebookmail.com

Helyszín

Mai Manó Ház
Nagymező u. 20
Budapest, nincs 1065 Magyarország
+ Google Térkép