Kocsis András Sándor bronz portrékból és fotográfiákból álló kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők 2010 október 1 és 30 között a Nemzeti Táncszínházban.

A kiállítást megnyitja: Csányi Vilmos etológus, író október 1-én (péntek), 17.30-kor.

A kiállítást rendezte Eifert János fotóművész, a Kerengő Galéria művészeti vezetője.

Kocsis András Sándor bronz portrékból és fotográfiákból álló kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők 2010 október 1 és 30 között a Nemzeti Táncszínházban.

A kiállítást megnyitja: Csányi Vilmos etológus, író október 1-én (péntek), 17.30-kor.

A kiállítást rendezte Eifert János fotóművész, a Kerengő Galéria művészeti vezetője.

A RENESZÁNSZ-VÁGYÚ EMBER
Kocsis András Sándor

Az ihlet nem olyan, mint a szél, jön, van, aztán elmegy. Aztán újra van, hisz a különböző hő-tömbök, hidegség tömbök ütközései, egymásba-gyűrődései, összerobbanásai a légáram-nemző levegő-mozgás nemző-szülői. Es tőlük-nemzett szél fúj, fúvódik, sikít, lobog, zokog, celofán-hólyagokká dörren, amíg a fölöttünk-magasság ki nem simul. Nyáron fényesen, puhán, tavasszal, ősszel zölden, nedvesen, télen a csillagfénynél fagyosabban. Az ihlet az állandó jelenlét, elfojthatatlan örökös tűz, megállíthatatlan lángtenger-lobogás. Az ihlet a befejezhetetlen van! Egy mű nem az ihlettől születik. Az ihlet által megégetett lét: a dolgok, tárgyak, jelenések, események, állapotok kimutatkozása a titok-homályból. A művé formálódó-létek és lények kilépnek önmaguk sötétjéből és rádszólnak: mondj ki engem, szólj rólam. Így tesz a virág, a szikla, az állat, az emberi sors, a történelmi igézet, a látomás, az anyag-iga, a halál, a szerelem, az átok, a gyönyörűség. Minden, ami emberi, ember-fölötti, vagy ember-alatti. Ezt tudta a reneszánsz ember. Tudta, hogy a létezés minden szégyenével és gyászával, bűnével és szenvedésével: a végtelen szépség és arany-borítás-palástú öröm. A reneszánsz ember a valóság és valóság-fölöttiség örökös kíváncsisága. Ezért a kutatás, az áhitat, a ragyogás, a szentség. Kocsis András Sándor reneszánsz-vágyú ember. Folyamatos kutatás, keresés, vágy-kitöltés és izgatott tevékenykedés. A kíváncsiság rabszolgája. Rajzol, fest, könyvkiadót igazgat, politizál, fényképez, kiszolgál és kiszolgáltat. És szobrokat csinál, agyagot gyúr, fakéssel agyagot hámoz, töprengő ujjbögyökkel fülkagylót csigaházasat, gödröt, kúpot, szögletet szem-hasítékot nyom, szúr, vonalaz az agyagba. Pedig nem ez a tanult mestersége. És milyen elgondolkodtató és megrendítő ez az áhitat és szorgalom. Kocsis András Sándor mániákus szerelmese az embernek és az emberré formázott anyagnak. Az agyagnak és a bronznak. Megállíthatatlan gyönyörűséggel és gondolom: kínlódással gyúrja mellszoborrá, horpadásos ragyogássá csípett és csipkézett fejekké élő kortársait: a festőt, a tudóst, a politikai gondolkodót, a művészettörténészt, az írót, a költőt, társait és barátait. Az élőket és az új halottakat. Kívánom: folytassa, abba ne hagyja, amíg a halál össze nem szorítja jeges markával megvénült emberszívét.

Juhász Ferenc