kedd, augusztus 3, 2021
Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

KÍNA – Most is közel (“Fotóalbum” pályázat)

2020, december 19 @ 12:00 - 2021, január 25 @ 15:00 CET

A MAGYAR−KÍNAI BARÁTI TÁRSASÁG (MKBT)
a Kínai Népköztársaság Magyarországi Nagykövetsége,
a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézete,
az Állami Turisztikai Hivatal Budapest,
a Kossuth Kiadói Csoport−FLTRP Kínai Szerkesztőségi Irodája,
a Tradeland Kft.
és további partnerek támogatásával
KÍNA − MOST IS KÖZEL címmel
„fotóalbum” pályázatot hirdet az alábbiak szerint:
Most, hogy az egész világot sújtó járvány nagyban megváltoztatta az életünket, a hétköznapjainkat, a személyes és szakmai kapcsolatainkat, most, hogy utazásaink és közösségi élményeink száma jelentősen lecsökkent, és Kínát is csak „távolról” szemlélhetjük, talán jó lehetőséget kínál ez az időszak arra, hogy egy kicsit befelé forduljunk, és átéljük újra azokat az élményeket, érzéseket, találkozásokat, lelki vagy valós utazásokat, illetve megfogalmazzunk gondolatokat, amelyek Kínához kötnek bennünket.
Virtuális szellemi kalandozásra hívjuk pályázóinkat, hogy együtt elmerülhessünk a
hihetetlenül gazdag kínai kultúrában!
Pályázatunkra olyan fotósorozatokat, „fotóalbumokat” várunk − album- és képcímekkel, képleírásokkal együtt −, amelyekben a pályázó „elmeséli” egy-egy Kínával kapcsolatos élményét, azaz a fotókból és a hozzájuk kapcsolódó szövegekből kibontakozó történetek bemutatják Kínát, ahogy az a fejekben és a szívekben létezik. Olyan fényképeket várunk, melyek eddig láthatatlanul maradt kínai vagy kínai-magyar történetekről mesélnek. Pályázni lehet már ismert témák újszerű megjelenítésével (természet, táj, épített és tárgyi környezet) éppúgy, mint eddig még rejtve maradt kordokumentumokkal, kínai és magyar közösségek életét, múltját, jelenét és kapcsolatát bemutató életképekkel, kulturális vagy kulináris események, ünnepek, mesterségek, különböző sportok vagy játékok dokumentálásával, élmények vagy érzések megjelenítésével stb. – a lényeg, hogy ezek a komplett és eredeti műalkotások Kínáról szóljanak, Kínához kapcsolódjanak.
A pályázatok elbírálásánál rangos szakmai zsűri lesz a segítségünkre, és természetesen a legjobb munkákat partnereink és támogatóink jóvoltából értékes díjakkal jutalmazzuk, továbbá lehetőséget biztosítunk a nyertes pályázóknak, hogy ne csak képekben, hanem egy beszélgetés vagy előadás keretei között is megoszthassák Kínával kapcsolatos élményeiket.
Részletes információ:
https://mkbt.webnode.hu/palyazat/
Főszervező:
Magyar-Kínai Baráti Társaság – MKBT
Támogatók:
Kínai Népköztársaság Magyarországi Nagykövetsége
Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézet
Kínai Állami Turisztikai Hivatal Budapest
Tradeland Kft.
Kossuth Kiadói Csoport−FLTRP Kínai Szerkesztőségi Irodája
Keleti Nyelvek Iskolája
Új Szemle Xindaobao
Magyar-Kínai Kulturális Egyesület 匈牙利-中国文化交流协会
Geopen Könyvkiadó
Grafika:
Horváth Janisz
https://www.facebook.com/events/390194015393725/

Részletek

Kezdés:
2020, december 19 @ 12:00 UTC
Vége:
január 25 @ 15:00 UTC
Esemény kategóriák:
,
View Esemény Website

Szervező

Magyar-Kínai Baráti Társaság – MKBT
E-mail:
noreply@facebookmail.com