Loading Events

« All Events

  • This event has passed.

IV. Gárdonyi Piknik – MY DIARY – Szegal Hanna Lea pop-up fotókiállítása / megnyitó

2022, June 11 @ 19:00 - 20:00 CEST

Szeretettel várunk minden érdeklődőt Szegal Hanna Lea – a Gárdonyi Piknik keretében nyíló – My Diary című pop-up fotókiállítására!
Hanna testvéreivel együtt a gördeszkázás ’90-es évekbeli szubkultúrájának aktív résztvevője volt. Így testközelből ismerte és – egy idő után – dokumentálta is a deszkás bandák mindennapjait.
„16 évesen az időm javarészét a gördeszkapályán töltöttem. Az egyik versenyen fotózva sikerült elkapnom egy jó pillanatot, így indult el a később szenvedéllyé váló fotográfia iránti érdeklődés, majd megkaptam életem első saját gépét, egy Praktikát. Akkortól bármerre jártam – éppen úgy, ahogy ma a telefonunkkal készítünk képeket – ezzel dokumentáltam a körülöttem lévő világot, és az abban zajló eseményeket. A kilencvenes években viszont annyiban más volt a helyzet, hogy 36 képkockával gazdálkodtam, így előre át kellett gondolni egy fotó megkomponálását. Születtek portrék, amik valósághű lenyomatai maradtak tinédzser önmagam tükrének. A selfie már akkor sem volt újdonság, csak lutri, hogy homály lesz-e, vagy sem. Azóta eltelt 25-30 év, mégis, az adja e képek érdekességét, hogy a ’90-es évek öltözködési divatja, valamint az analóg fényképezés is reneszánszát éli napjainkban. Így nehéz eldönteni, hogy a fotók tegnap készültek vagy épp 25 évvel ezelőtt.”
Megnyitó: 2022. június 11. (szombat) 19:00, B32 Galéria és Kultúrtér színházterme
A kiállítást Szegal Hanna Lea és Süveg Márk Saiid / Akkezdet Phia beszélgetésével nyitjuk meg.
Megtekinthető: 2022. június 17-ig minden hétköznap 10-18 óráig a rendezvények függvényében.
A belépés díjtalan!
Támogatók:
Újbuda Önkormányzata
www.ujbuda.hu
B32 GALÉRIA ÉS KULTÚRTÉR
1111 Budapest, Bartók Béla út 32.
Nyitvatartás:
H–P: 10 –18 óráig
SZ–V: zárva
+36 1 787 0045
b32@ujbuda.hu
https://b32kulturter.hu/

Details

Date:
2022, June 11
Time:
19:00 - 20:00 CEST
Event Categories:
,
Event Tags:
, ,

Venue

B32 Galéria és Kultúrtér
Bartók Béla út 32
Budapest, - 1111 Magyarország
+ Google Map