Miközben az univerzum és a világűr meghódítására törekszünk, képtelenek vagyunk önmagunkra találni. Rohanunk egyik helyről a másikra, repülünk Japánba, Amerikába, de önmagunkig nem jutunk el. Ez az utazás ugyanis a legnehezebb. | Henri Boulad

Gondolkodom, tehát vagyok – mondta Descartes négyszáz évvel ezelőtt. Fotózom, tehát vagyok – mondhatnánk mi a 2000-es évektől. De vajon gondolkodunk-e miközben fotókat készítünk? Vagy mindig csak a felszínes látvány ejt rabul? Exponálunk, majd a végeredménnyel próbálunk minél több ember szemében többnek látszani? De mi magunk vajon miként válhatunk szellemi értelemben gazdagabbá a figyelem által, a jelenléten alapuló és ítélkezésmentes művészet, a fotográfia segítségével?

A csend, a meditáció, a jóga és maga a fotográfia is hasonlatos a megfeszített íjhoz. Minél mélyebben átéljük, annál messzebre lőhetünk vele a hétköznapi életünk során. Meggyőződésünk, hogy amint sikerül a belső csendünkhöz (belső békénkhez) kapcsolódnunk, akkor lép működésbe az egomentes, valódi kreativitás.

Végső célunk, hogy ne csak a fotózás területén legyetek kreatívak, hanem az életformátok is művészi alkotássá váljon. Ebben a rendhagyó táborban a fotón túl a zene, a jóga, a sport, az irodalom és különféle spirituális önismereti tapasztalataink segítségével igyekszünk elérni, hogy ti is rátaláljatok a fotográfusra önmagatokban!

Vancsó Zoltán és Hajós Eszter