Friedmann Endre-emlékest a Capa Központban

Friedmann Endre-emlékest a Capa Központban

A közmédia és a Capa Központ közös szervezésében 2018. november 5-én, hétfőn, 18 órától a legendás fotóriporterre, Friedmann Endrére, az MTI örökös tudósítójára emlékezünk.

A vendégeket köszönti Kőrösi Orsolya, a Capa Központ ügyvezetője és Cseke Csilla, az MTI Fotószerkesztőségének vezetője, az emlékezés kezdeményezője. A köszöntők után vetítéssel egybekötve idézi fel Friedmann Endre alakját, életművét Benkő Imre és Czimbal Gyula, az MTI volt és jelenlegi fotográfusai, valamint Kincses Károly fotómuzeológus.

Időpont: 2018. november 5., hétfő, 18 óra
Helyszín: Capa Központ
Az eseményen való részvétel ingyenes.

Kincses Károly: Friedmann Endre, akiből nem lett Robert Capa

A magyar fotográfia gazdagságát mutatja, hogy nekünk még Friedmannból is több van. Találkozhattak volna. Kezet rázhatott volna a két Friedmann Endre például 1948-ban, amikor Robert Capa Budapesten járt. Ő 1913-ban született és meghalt 1954-ben, a másik, akiről most szó van, 1934-ben született és még nem oly régen is megivott velem egy pohár házi főzésű sört egy Duna-parti étteremben. Friedman élete is telis-tele volt hihetetlen történetekkel, miként Capának, legfeljebb másfélékkel. Az 1948-as randevú elmaradt, s a mi Friedmannunk csak 1963-ban tudta meg, hogy világhírű elődjével azonos nevet visel. Azt mondanom sem kell, hogy az a másik meg sohasem értesült itthon ragadt kollégájáról. Pedig sorsuk több ponton is találkozhatott volna a már említetten kívül is. Mindketten fotóriporterek voltak, mindketten fényképeztek itthon és a nagyvilág számos pontján, mindketten megjárták – majd húsz év különbséggel – Vietnam poklát, igaz, csak egyikük jött onnan vissza a saját lábán, bár az ő életéért sem adtak volna egy fabatkát sem, olyan fertőzést hozott haza.

Mehetett volna külföldre, hívta a Paris Match és a Stern is, de ő nem ment. Valószínűleg ezért nem csinált világra szólóbb karriert, pedig sok mindene adott volt hozzá. Tehetsége, szeme, munkabírása, a fényképezéshez való viszonya, ezek mind, mind nagyon rendben voltak, vannak. De az ő esetében is bebizonyosodott, hogy Magyarország nem képes az itt született, itt tanult, itt felnőtt tehetségeit megfelelően helyzetbe hozni. Sem akkor, sem most.

Maradt Friedmann-nak az MTI, melyhez élete végéig, több mint fél évszázadon keresztül hűséges maradt. Tizenhét éves korában lépett be az MTI ajtaján, melyet akkor még Magyar Fotó Állami Vállalatnak hívtak, s tulajdonképpen a haláláig ugyanott dolgozott. Negatívok, képek százezrei viselik MTI-s kódját: Fri.

Friedmann-nak szinte mindent kellett fényképeznie. Kivételesen erős volt az életképek, apró, hétköznapi történetek, emberi karakterek ábrázolásában. Számtalan közéleti eseményen fényképezett, az április negyedikék, május elsejék, november hetedikék, a VIT-ek, a szolidaritási nagygyűlések, az úttörő, a KISZ, az Ifjú Gárda, a csehszlovákiai dicstelen bevonulás, a szovjet csapatok kivonulása… mindmegannyi szelete az 1950-es évek közepétől a rendszerváltásig és szinte máig tartó időszaknak. 1973-ban több mint négy hónapot töltött Vietnamban. A rákövetkező évben a Bien Hoában készült, Fogságból a szabadságba képsorával elnyerte a World Press Photo aranyérmét. (És nem ez volt az egyetlen elismerése.)

Friedmann Endrének fotóriporter volt a foglalkozása, fotográfus a lelke, és sok, nagyon sok képe került át a fotóművészeti szférába. Mi meg már csak emlékszünk rá…

https://www.facebook.com/events/403212176882982/