Hirdetés
Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója: Tagfelvétel 2019

2019, május 10 @ 00:00 - 00:10 CEST

ffs logo pici x

╳ A tagfelvételt hirdet ‍╳

A Stúdió célja a tehetséges pályakezdő fotográfusok, a fotó médiumát alkalmazó képzőművészek és a fotográfia elméleti, történeti, kritikai kérdéseivel foglalkozó szakemberek (kurátorok, kutatók, szakírók) ismereteinek, felkészültségének fejlesztése, a szakmai közéletbe, pályára történő beilleszkedésük segítése. A Stúdió a tagok alkotómunkájához eszmei, anyagi támogatást nyújt, képviseli őket hazai és nemzetközi fórumokon, valamint más szervezetekkel való együttműködések során. A tagok részt vehetnek stúdiós pályázatokon, kiállítási, kurátori lehetőséghez juthatnak, bekapcsolódhatnak a Stúdióban folyó műhelymunkákba. A Stúdió tagkártyájával ingyenesen vagy kedvezményesen látogatható több múzeum, kiállítóhely, továbbá kedvezménnyel lehet igénybe venni több fotólabor, nyomda szolgáltatását.‍

╳ Ki jelentkezhet?

Várjuk mindazon 18–35 év közötti alkotók és elméleti szakemberek jelentkezését tagságunkba, akik elhivatottságot éreznek a fotográfia iránt és aktívan részt akarnak venni a Stúdió munkájában. A fotográfia médiumán túlmutató, de azzal rokon intermediális, videó alapú munkákat tartalmazó portfóliókat is szívesen vesszük. Olyan, a fotográfiával rokon diszciplinában tevékenykedő szakemberek illetve hallgatók jelentkezését is várjuk, akik szívesen fejlesztenének kortárs művészeti projekteket. Szakirányú végzettség nem feltétel. ‍

╳ A jelentkezés módja – ha alkotó vagy

Az alkotók bemutatkozó PDF formátumú portfólióval, motivációs levéllel és az elérhetőségük megadásával jelentkezhetnek. A portfolióhoz csatolni kell az alkotó szakmai önéletrajzát is. A motivációs levél maximális terjedelme 1500 karakter legyen. A portfolió technikai kritériumai: a PDF mérete ne haladja meg a 10 Mb-ot. Kérjük, hogy az elektronikus portfólió fájlneve tartalmazza a jeletkező nevét is. Célszerű feltüntetni a képek adatait:
— sorozatcím (ha van)
— képcím
— elképzelt kiállítási méret
— készítés éve
— technika
— továbbá az alkotói elképzelés, koncepció leírása‍

╳ A jelentkezés módja – ha kurátor, kutató vagy szakíró vagy

A kurátorok, kutatók, szakírók – szakmai önéletrajzzal, publikációs jegyzékkel, és/vagy- két-három írással (kritika, esszé, tanulmány) – egy max. 1500 karakter hosszúságú motivációs levéllel, és/vagy egy kidolgozott projekttervvel, amelyet a felvétel esetén a közeljövőben meg szeretne valósítani a Stúdióval- illetve az elérhetőségük megadásával jelentkezhetnek.‍

╳ A felvétel menete

— Portfóliók elküldése elektronikusan: 2019. május 10. péntek (éjfél) az ffsvezetoseg@gmail.com címre, ‘Tagfelvétel 2019’ tárggyal. A PDF portfólió mérete ne haladja meg a 10 Mb-ot!

— Portfóliók áttekintése: A felvételi kétfordulós rendszerű: az első körben, a portfóliók beérkezését követő héten, a bizottság áttekinti és elbírálja a leadott munkákat, és értesíti a továbbjutott pályázókat a május 15-i szóbeli forduló időpontjáról.

— Szóbeli: A második fordulóban, május 15-én a továbbjutott, ígéretesnek ítélt pályázatok alkotóival személyesen is elbeszélgetünk. Erre az alkalomra kérjük, hogy a továbbjutott pályázók hozzák magukkal a nyomtatott portfóliójukat is. A végső döntésről, a felvételi eredményéről a jelentkezőket e-mailben értesítjük 2019. május végéig.

A szóbeli forduló május 15-én, szerdán délután lesz. A budapesti helyszín még egyeztetés alatt.‍

╳ A jelentkezéseket a Stúdió felvételi bizottsága bírálja el, amelynek tagjai:

— Barkóczi Flóra (Artpool Művészetkutató Központ, művészettörténész)
( vezetőségi tag, művészettörténész)
— Fodor Dániel János (FFS vezetőségi tag, képzőművész)
— Regős Benedek (FFS titkár, fotográfus, képzőművész)

https://www.facebook.com/events/358380851688260/

Részletek

Dátum:
2019, május 10
Időpont:
00:00 - 00:10 UTC
Esemény kategória:
Esemény címkék:
, ,
Honlap:
https://www.facebook.com/events/358380851688260/