Loading Events

« All Events

  • This event has passed.

FFS Szerda: Ujj Zsuzsi – egy elfeledett életmű rekonstrukciója, Oltai Kata előadása

2013, November 13 @ 20:00 - 21:30 CET

Free
ffs-meghivo_nov13.jpg

Ujj Zsuzsit elsősorban a hazai zenei undergroundból ismerték széles körben, mint a Csókolom együttes énekesnőjét és dalszövegíróját. Fotóval mindösszesen hat évig foglalkozott, 1985 és 1991 között, amíg érdekelte a műfaj és megfelelő eszköznek bizonyult számára. Az eltelt több mint 25 évben itthon csupán három egyéni kiállítása volt és fotói maroknyi csoportos kiállításon forogtak.
Ujj Zsuzsit elsősorban a hazai zenei undergroundból ismerték széles körben, mint a Csókolom együttes énekesnőjét és dalszövegíróját. Fotóval mindösszesen hat évig foglalkozott, 1985 és 1991 között, amíg érdekelte a műfaj és megfelelő eszköznek bizonyult számára. Az eltelt több mint 25 évben itthon csupán három egyéni kiállítása volt és fotói maroknyi csoportos kiállításon forogtak. Míg itthon a szűk szakma számára is tulajdonképpen ismeretlen maradt, 2009-ben a MUMOK-ban megrendezett Gender Check kiállításon három képe is szerepelt, melynek folyományaként tavaly a londoni Tate-ben megnyílt A Bigger Splash. Painting after Performance Art című csoportos kiállításba kifejezetten a Trónusos (1986) c. munkáját hívták meg.

“2009-ben kezdtem megismerkedni Ujj Zsuzsi fotóival, majd 2012-ben a MissionArt Galéria megbízott egy, a teljes életművet feldolgozó monográfia szerkesztésével és megírásával, mely 2013. júniusában jelent meg. Az előadásban a 2009-től a könyv megjelenéséig tartó időszakot göngyölítem fel, sorba véve azokat a lépéseket, szituációkat, eseményeket, fordulópontokat, kihívásokat, melyek egy hazai, elfeledett életmű megismertetését jelölték ki. Nem képelemzésre készülök, sokkal inkább a folyamat egy szubjektív, kronológiai, praktikus bemutatására, melyet kurátorként, majd szerzőként végigkövettem.”

Közvetítés:

Az eseményeket a technikai lehetőségek függvényében felvesszük és közvetítjük is. A felvett anyag vágásáig az anyagok vágatlanul is megtekinthetők a közvetítési minőségben akár telefonon, tableten is, a közvetítés ideje alatt a felvételek visszatekerhetők.
A vágás utáni felvételeink megnövelt minőségben itt láthatók.

Amennyiben értesítést szeretnél kapni hasonló közvetítésekről, úgy nyomd meg a Follow gombot és regisztrálj a livestream rendszerébe!

A regisztrált Livestream felhasználók a követett eseményeikről csak egy levelet kapnak minden közvetítés elindulásakor, tehát igen ritkán.

Details

Date:
2013, November 13
Time:
20:00 - 21:30 CET
Cost:
Free
Event Categories:
,
Event Tags:
, ,