- This event has passed.
FFS Szerda: Tihanyi Anna képvetítése, moderátor: Tóth Balázs Zoltán
2015, February 11 @ 19:00 - 20:30 UTC+0
Free
Tihanyi Anna 2014-ben az American Photographic Artists/ Lucie Alapítvány alkotói ösztöndíjasa lett. A képvetítéssel egybekötött beszélgetésen szeretnénk megmutatni, hogy Anna eddigi munkássága során melyek voltak a főbb állomások, és azt, hogy az egymástól határozottan elkülöníthető sorozatok hogyan jöttek létre, miként állnak egymással párbeszédben, hogyan építkeznek egymásból. Az alkotói metódusokon túl, a sorozatok elkészítésének szervezési, gazdasági háttérmunkálataira is kitérnénk. Természetesen az egyik legrangosabb nemzetközi alkotói ösztöndíj elnyerését, és annak a New York-i Carnagie Hallban lezajlott díjátadójának részleteit és backstage sztorijait sem hagyjuk majd szó nélkül.

Az eseményt élőben közvetítjük:
A vágás utáni felvételeink megnövelt minőségben itt láthatók.
Amennyiben értesítést szeretnél kapni hasonló közvetítésekről, úgy nyomd meg a Follow gombot és regisztrálj a livestream rendszerébe!
A regisztrált Livestream felhasználók a követett eseményeikről csak egy levelet kapnak minden közvetítés elindulásakor, tehát igen ritkán.