A képi fordulat és a vizualitás elméleteinek chicagói guruja, W. J. T. Mitchell egyszer azt nyilatkozta a kultúra jövője kapcsán, hogy jelenleg maguk a dolgok érdeklik a leginkább, és azt prognosztizálta, hogy a nyelvi és a képi fordulat után eljön a dologi fordulat ideje, ahol a dolgok mindazt képviselik, ami nem szó és nem kép, hanem maga a Valóság. A vizuális kultúra tudományának története is afelé mutat, hogy az elmúlt harminc évben a képek ismeretelméletét egyre markánsabban felváltotta a képek politikája, vagy inkább politikai filozófiája. Ebbe az irányba mutatnak amúgy az elmúlt húsz év különféle kritikai biennáléinak és mega-kiállításainak programjai is, ami nyilván kihat magára a képzőművészetre is. Előadásom címeként „a képek és a dolgok” természetesen egy Foucault-parafrázis csakúgy, mint az archeológia emlegetése. Ez egyrészt arra utal, hogy milyen kitüntetett szerepet játszik Foucault episztemológiája a vizuális kultúra elméleteiben, másrészt pedig azt a kérdést feszegeti, hogy miként határozza meg az általunk használt „nyelv” az általunk produkált „dolgokat”, legyen szó akár egy fotográfiáról (Cindy Shermantől Rineke Dijkstrán át Fabricius Annáig), akár annak értelmezéséről.

A képi fordulat és a vizualitás elméleteinek chicagói guruja, W. J. T. Mitchell egyszer azt nyilatkozta a kultúra jövője kapcsán, hogy jelenleg maguk a dolgok érdeklik a leginkább, és azt prognosztizálta, hogy a nyelvi és a képi fordulat után eljön a dologi fordulat ideje, ahol a dolgok mindazt képviselik, ami nem szó és nem kép, hanem maga a Valóság. A vizuális kultúra tudományának története is afelé mutat, hogy az elmúlt harminc évben a képek ismeretelméletét egyre markánsabban felváltotta a képek politikája, vagy inkább politikai filozófiája. Ebbe az irányba mutatnak amúgy az elmúlt húsz év különféle kritikai biennáléinak és mega-kiállításainak programjai is, ami nyilván kihat magára a képzőművészetre is. Előadásom címeként „a képek és a dolgok” természetesen egy Foucault-parafrázis csakúgy, mint az archeológia emlegetése. Ez egyrészt arra utal, hogy milyen kitüntetett szerepet játszik Foucault episztemológiája a vizuális kultúra elméleteiben, másrészt pedig azt a kérdést feszegeti, hogy miként határozza meg az általunk használt „nyelv” az általunk produkált „dolgokat”, legyen szó akár egy fotográfiáról (Cindy Shermantől Rineke Dijkstrán át Fabricius Annáig), akár annak értelmezéséről.

Az eseményt élőben közvetítjük: