Loading Events

« All Events

  • This event has passed.

Felejtés kiállítás – megnyitó

2022, September 2 @ 19:00 CEST

Felejtés
A végtelen adattárolás korában, mintha egyre nagyobb területek takarna be a felejtés. Miért jegyeznénk meg bármit is, ha mindent feljegyezhetünk? Ráadásul a hatékonyság és gyorsaság jegyében felszámoljuk az időt és a teret ám az emlékezet így bajba kerül, hiszen ezekhez a dimenziókhoz kötött. Nem történeteink, inkább csak egymásra rakódott villanásaink vannak, mert minden egy pillanat alatt történik.
Mi láthatóvá szeretnénk tenni a felejtést.
A Halszájoptika Képirodalmi Hálózat szervezésében a kiállításon 18 fotográfus több mint ötven képe és 15 író-költő egy-egy alkotása láthatók. A képeket lumenprint eljárással hoztuk létre, és nem fixáltuk őket, így a sötétkamrából kihozva a kiállítás első napjától kezdve tovább exponálódnak, és a tárlat ideje alatt fokozatosan elmosódott foltokká válnak. A tévéken olvasható szövegek zenei aláfestéssel, rövid videókban töredeznek szét, alakulnak képversekké.
A kiállításmegnyitón Haynal Ákos rövid felolvasása után Szolnoki Rita Borzoj és Talán Miklós szintén rövid performansza következik, hogy aztán zavartalanul bámulhassuk az elmúlás percről-percre és napról napra változó arcát. Ital lesz valamennyi hozzá. Gyertek.
Az eseményt az NKA támogatja.
A kiállításon szereplő művészek:
Fotósok
A Fehér Vera
Bakos Zoltán
Baksai József
Budavári Csaba
Csikós Attila
Hegedűs Ákos/morpho
Icsu Renáta
Jásdi András
Kántor János
Köböl Vera
Móricz Sabján Simon
Nagy M. Hedvig
Nagy Zopán
Szegedi Varga Zsuzsanna
Szolnoki Rita Borzoj
Syporca Wandhal
Talán Miklós
Varga Imre
Írók:
Áfra János
Baján-Simon Lázár
Bak Zsófia
Csikós Attila
Falcsik Mari
Hartay Csaba
Horváth Eve
Kerényi Tamás
Kulin Bori
Litván Ádám
Murányi Zita
Novák Zsüliet
Szűcs Anna Emília
Tomaji Attila
Triceps
https://www.facebook.com/events/477208280521667/