
Eleven Tavasz 2025: pillanat: kép! – Iby András kiállítása előadással régi fotós eljárásokról
May 29 @ 18:00 - 21:00 CEST

Iby András KORNÉLba hozott május végi válogatása napfény-nyomatokat és hagyományos, nedves kollódium eljárással készült képeket mutat majd be, melyekhez a megnyitón történeti-szakmai gyorstalpalót is tart majd a közönségnek.
„A Tavasz és a természet feléledése egyike kedvenc időszakaimnak. Ilyenkor a mindent őserővel letöltő frissesség mozgatja fotográfiámat is, így minden tavasszal előszeretettel készítek Napnyomatokat a természet páratlan kincseiről.”
Iby András 2007-től kezdett fotográfiával foglalkozni, itthoni tanulmányai után célzottan Dániában is képezte magát e téren. Kezdettől ugyanúgy érdekelték a városi terek mint a Duna-menti tájak, de divatfotózással is foglalkozott. Idővel egyre inkább a régi, hagyományos analóg eljárásokkal, anyagokkal kezdett kísérletezni. Szenvedélyesen kutat fel és gyűjt ehhez szükséges eszközöket. Analóg workshopokat, képzéseket tart Kismaroson és Budapesten, rendszeres résztvevője Telek Balázs nagy múltú FotóFalu-jának, a Fókusz Alapítvány és a Szentesi Fotókör kiállítója is volt, legutóbb a FUGA-ban láthattuk munkáit.
Május 31-én pedig fotózás a KORNÉL előtt, analóg technikával. Részletek a másik eseményben!
#BBB #bartokbelaboulevard #eleventavasz2025
https://www.facebook.com/events/1095841595903396/