Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Élet és Mű:

2019, november 20 @ 17:30 - 18:30 CET

n

Élet és Mű:
Beszélgetőtárs:
https://capacenter.hu/esemenyek/elet-es-mu-felvegi-andrea/

Ha tudni akarják, kik fontosak a magyar zenei életben a ’80-as évek óta, nézzék meg, Felvéginek van-e fotója az illetőről. Ő ugyanis a muzsika, vagyis a Muzsika riportere és képszerkesztője volt 1986-tól a folyóirat tavalyi megszűnéséig. De a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Budapesti Őszi Fesztivál (ma Café Budapest) eseményeit is 25 éve örökíti meg. Vagyis, Felvégi=muzsika. A Práterben végzett, aztán 1980-ban a MÚOSZ Iskola fotóriporteri szakán szerzett bizonyítványt. Dolgozott laboránsként az MTI-ben, majd 1978-tól a Lapkiadó Vállalatnál, ahol később fotóriporter-gyakornok lehetett az Új Tükör című hetilapnál. Majd jött a Muzsika. Közben készített szociófotókat, lírai sorozatot a vak és gyengén látó gyerekekről, divatfotókat Rio de Janeiróban, idegenforgalmi sorozatokat a katari emírségben, közreműködött Almási Tamás ózdi filmjének elkészítésében. A 34. Magyar Filmszemlén a Dokumentum Film kategóriában el is nyerte a fődíjat a Miénk itt a gyár című film operatőreként 1993-ban.

Időpont: 2019. november 20., szerda, 17.30 óra
Helyszín: Capa Központ
Az eseményen való részvétel ingyenes.

Az Élet és Mű beszélgetéseken egy, a kortárs magyar fotográfiát meghatározó személyiség – minden hónapban más és más – lesz a vendég. Olyanok, akik már komoly alkotói múltat tudhatnak maguk mögött, akik érett és kiforrott művészek. Működésük markáns nyomot hagyott a huszadik században, de jelenlétük manapság is megkerülhetetlen aktív fotográfusként, tanárként vagy a szakmai közélet részeseként. Bár életművük már az analóg korszakban fontossá vált, kíváncsiságuk és aktivitásuk a mai napig szinte semmit sem változott a fényképezés technológiai és szerkezeti változásai során. Jártasak a közelmúlt történetében, de élesen látnak rá a jelen problémáira s van képzetük a jövő távlatairól is. Szavakkal és képekkel idézzük föl életük, pályájuk, fotográfiai útkereséseik fontos pontjait. S megkérdezzük őket holnapi és holnaputáni terveikről is.

https://www.facebook.com/events/2242260602739923/

Részletek

Dátum:
2019, november 20
Időpont:
17:30 - 18:30
Esemény kategória:
Esemény címkék:
,
Honlap:
https://www.facebook.com/events/2242260602739923/

Szervező

Capa Központ
E-mail:
info@capacenter.hu

Helyszín

Capa Központ
Nagymező u. 8
Budapest,Pest1014Magyarország
+ Google Térkép
Telefon:
(1) 413 1310
Honlap:
https://capacenter.hu/