tábor
Imágó ősz – A fotó és a jóga találkozása – Fotótábor Vancsó Zoltán vezetésével
Rejtek Vendégház - Lispeszentadorján Kossuth Lajos út 44, Lispeszentadorján, -, MagyarországFókuszban a tájkép és a meditáció A zen a belső szabadság útja, mely mindenki előtt nyitva áll. Egy út, amelyen keresztül megszabadulunk gondolataink zűrzavarától, a tudatunkat terhelő folyamatos és nyugtalanító zsongástól. Egy út, amelyen keresztül elérhetünk legmélyebb gyökereinkig, megtudhatjuk, honnan jöttünk, hová megyünk. A zen gyakorlata során, tudatunk lecsendesítésével választ kapunk ezekre a kérdésekre, jóllehet […]
Fotósképző – Alkotótáborok 2021
fotósképző Párizsi u. 1., Budapest, -, MagyarországÉrtelmes és kreatív elfoglaltságot keresel a nyári szünetben? Érdekel a média világa? Szeretnél hasznos, érdekes hobbit tanulni? Fejlesztenéd tehetségedet, szépérzékedet? Érdekel a profi fotózás, videózás? "A fényképezés elméletének és gyakorlatának, a képkomponálás alapjainak elsajátítása, fotós titkok, fogások tanulása mellett az alkotótáborban, profi fotóiskola műtermében minden nap, valamint az időjárástól függően délelőtt vagy délután fotóséta keretében külső helyszíneken (budai és pesti belváros, Tabán, Vár, […]
A fotó és a jóga találkozása – Fotótábor Vancsó Zoltán vezetésével
Rejtek Vendégház - Lispeszentadorján Kossuth Lajos út 44, Lispeszentadorján, -, MagyarországFókuszban a képi látásmód és az önismeret. Miközben az univerzum és a világűr meghódítására törekszünk, képtelenek vagyunk önmagunkra találni. Rohanunk egyik helyről a másikra, repülünk Japánba, Amerikába, de önmagunkig nem jutunk el. Ez az utazás ugyanis a legnehezebb. | Henri Boulad Gondolkodom, tehát vagyok – mondta Descartes négyszáz évvel ezelőtt. Fotózom, tehát vagyok – mondhatnánk […]
Fotófalu 2021 – Alkotótábor és művésztelep
DrégelypalánkFOTÓFALU 2021 - Alkotótábor és művésztelep Drégelypalánk, augusztus 1-8. INSPIRATÍV KÖRNYEZET hogy álmodjatok, alkossatok és megvalósítsátok önmagatokat KIVÁLÓ SZAKMAI IRÁNYÍTÁS hogy új ismereteket szerezzetek PÁRATLAN TECHNIKAI HÁTTÉR hogy minden adva legyen ötleteitek, terveitek formába öntéséhez KREATÍV KÖZÖSSÉG hogy együtt tanuljatok, alkossatok együtt bulizzatok INDULJON A NYÁR LEGJOBB FOTÓS TÁBORA! Idei kurzusaink: 1.ANALÓG HARMÓNIÁK Fekete Istvánnal […]
FotóFalu 2021 – Drégelyvár fotóakció Drégely Imrével
DrégelypalánkMÉG VAN PÁR SZABAD HELY!!! Aki Drégely Imre workshopjára jelentkezik, az egyből két legyet üthet egy csapásra. Imre évtizedek óta a folyamatos kísérletezés és a játékos megújulás útját járja, így természetes, hogy idei workshopjai is ezek szellemében zajlanak majd. 1. Képépítés Dürertől a computerig Az érdeklődőket egy ábrázolástörténeti kalandra invitáljuk. A kurzus kirándulás az optikai […]
FotóFalu 2021 – BEVEZETÉS AZ ALKALMAZOTT FOTOGRÁFIÁBA / STÚDIÓGYAKORLATOK Fiala de Gáborral
DrégelypalánkMÉG VAN PÁR SZABAD HELY!!! Mi az alkalmazott fotográfia? Hogyan és miképpen válhatunk professzionalista fotográfussá? – elmélet és gyakorlat Ismerkedjünk meg a stúdiós világítástechnikával, a fényformálókkal, a képrögzítés lehetőségeivel. A tanfolyamra, kurzusra, azokat a haladó ifjakat várom, akik a fotográfia alapjain már túl vannak. Fotográfiai alapismereteik megvannak, biztosak és stabilak, akik eltökéltek és elkötelezettek a […]
Jelentkezés a Pictorial Collective Plusz – workshop táborba
Bátaapáti Kúria Petőfi u. 4, Bátaapáti, -, MagyarországPictorial Collective Plusz címmel az egyesületünk – workshop hetet szervez Helyszín: Bátaapáti Kúria Dátum:2022. július 25-31 Kit várunk? A workshopon a fotográfia iránt élénken érdeklődő, elkötelezett résztvevőkre számítunk, akik úgy gondolják, hogy a Pictorial Collective fotográfusai segíteni tudják elindulásukat vagy éppen továbblépésüket. Mit várunk? A jelentkezőtől egy 5-10 fotóból álló portfoliót kérünk, ami bemutatja tevékenységét, […]
Fényképezés az alapoktól 2022 / Fotós-Bringás Nyári Tábor
BalaTom Széchenyi u. 54., BalatonszemesElsősorban a tinédzser korú (10-17 éves) és a fényképezést, természetet kedvelő fiataloknak. Fontos megjegyeznünk, hogy a táborlakókat a természet és a bringázás szeretete köti össze, így bárkit, aki ezeket az értékeket magáénak érzi nagy örömmel várjuk a táborunkba. A bringatáborba az jelentkezhet, aki betöltötte 10. életévét. Amit hoznod kell: • Saját bringád, és szerszámai (amivel […]
Fotós alkotótábor Comandauban
Comandau , RomániaKreatív kikapcslódást ajánlunk mindazoknak, akik hoobi, amatőr vagy profi szinten művelik a fotózás művészetét. Június 3-5. között fotós alkotótábort szerveztünk kommandói Szabadidő Központunkban. A legújabb fotós trendek ismeretében, a legmodernebb technikákat használva a hatékony fényképezés menetét gyakorolhatják a résztvevők, portré, szoció- illetve természet témakörökben. Képzőink Both Gyula EFIAP a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub elnöke valamint […]
Fotós alkotótábor / Tabără de fotografie
Kommando CampKreatív kikapcslódást ajánlunk mindazoknak, akik hoobi, amatőr vagy profi szinten művelik a fotózás művészetét. Június 3-5. között fotós alkotótábort szerveztünk kommandói Szabadidő Központunkban. A legújabb fotós trendek ismeretében, a legmodernebb technikákat használva a hatékony fényképezés menetét gyakorolhatják a résztvevők, portré, szoció- illetve természet témakörökben. Képzőink Both Gyula EFIAP a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub elnöke valamint […]
Fókusz fotótábor Lajosmizsén / 2022. június
Lajosmizse Város Művelődési Háza és Könyvtára Szabadság tér 12., LajosmizseGyermekedet érdekli a fotózás? Kreatív tábort keresel neki? Jó helyen jársz. Idén nyáron fotós tábort szervezek Lajosmizsén 8-14 éves korosztály részére. Minden turnusban maximum 12 főt tudok fogadni. Tábor helyszíne: Lajosmizsei Város Művelődési Ház és Könyvtár Programok: - célom, hogy egyszerűen és gyorsan készüljenek szebbnél szebb képek - napokra lebontott tematika - fotózás stúdióban és […]
Molnár Péter – Dodaphoto: NYÁRI FOTÓS TÁBOR Veszprémben / 2022. június
Minerva-Ház Kereszt u. 7., VeszprémEbben a napközis táborban a fotózásé lesz a főszerep! Mitől lesz jobb az Insta fotód? Hogy készíts jó profilképet? Hogyan használd a filtereket? Egyhetes ismerkedés a fotózással, a képszerkesztés és feldolgozás alapjaival. Sok gyakorlati fotózás, közös képértékelés, és egy kis fotóelmélet vár rád. A fotózás szüneteiben kommunikációs foglalkozások segítenek a résztvevőknek igazi csapattá kovácsolódni. Akkor […]
BalaTom Fotós+Bringás Diáktábor / 2022. június 20 – 24.
BalaTom tábor Széchenyi u. 54., Balatonszemes, -, MagyarországElsősorban a tinédzser korú (10-17 éves) és a fényképezést, természetet kedvelő fiataloknak. Fontos megjegyeznünk, hogy a táborlakókat a természet és a bringázás szeretete köti össze, így bárkit, aki ezeket az értékeket magáénak érzi nagy örömmel várjuk a táborunkba. A bringatáborba az jelentkezhet, aki betöltötte 10. életévét. Amit hoznod kell: • Saját bringád, és szerszámai (amivel […]
Fotós tábor tinédzsereknek napközi jelleggel, Budapesten, egész nyáron
Magyarország Páva utca 37., IX. kerület, Budapest, Magyarország"Fotós tábor fiataloknak a fényképezés sokoldalú izgalmaival Vírusveszély-mentes FOTÓS TÁBOR tinédzsereknek. Budapesten, napközi jelleggel, több időpontban, hétfőtől péntekig, 108 000 Ft helyett 29 900 Ft-ért Tudd biztonságban gyermekedet a nyári szünetben is úgy, hogy ő is jól érezze magát, miközben a fotózás műhelytitkaiba is beleshet. Ajánlatunk azoknak szól, akik munkaidejükben tinédzser korú gyermeküknek olyan elfoglaltságot, […]
FotósKépző – Alkotótábor gyerekeknek
Magyarország Páva utca 37., IX. kerület, Budapest, Magyarország" Alkotótáborok Értelmes, sokszínű és kreatív tábort keresel a tanszünetben? Új barátokat és élményeket szereznél? Szeretnél hasznos, érdekes hobbit tanulni? Fejlesztenéd tehetségedet, szépérzékedet? Érdekel a profi fotózás, videózás, a média? Nálunk szórakozva tanulás, kreatív kikapcsolódás, valamint sokoldalú fejlődés vár a résztvevőkre – kezdőknek és haladóknak egyaránt. Minden turnusunk igazi fotós közösség, új barátokkal, különleges élményekkel. Mindenből a legjobbat biztosítjuk: érthető és gyakorlatias oktatás, sok-sok […]
III. Fotós Tábor a Balatonnál
Balatongyörök BalatongyörökKedves Érdeklődő! Idén, immáron már a III. Balatoni Fotós Táborba várjuk a fotózás kikapcsolódni vágyó szerelmeseit! A 2022.06.22-26-ig tartó rendezvényünk bázisa a balatongyöröki Ezüsthíd Apartmanház, a fotózásokat pedig a környék legszebb helyeire szerveztük. A kezdő és haladó, sőt profi fotósoknak is kiváló lehetőség nyílik tanulásra, portfólió bővítésre, kikapcsolódásra. A tábor tervezett programja a következő: 2022.06.22 […]
Fotográfus alkotótábor 2022 – Hollókő
Hollókői vár Szállások út 30., Hollókő, -, MagyarországHagyományos nyári fotográfus alkotótáborunkat az idén speciális programmal hirdetjük meg. 3 napra magunk mögött hagyjuk a riport- és rendezvényfotózás pörgését, és kísérletet teszünk megszelídíteni a fotó műfaját, előhívni azokat az egykori békés szemlélődésre és megfigyelésre épülő vizuális alkotófolyamatokat, amelyek hosszú évtizedeken át a fotográfiát jellemezték. Részletek itt: http://www.topschool.hu/fotografus-alkototabor-2022-tanfolyam.php https://www.facebook.com/events/387560653386891/
People Team nyári nemzetközi gyerektábor: fotózás + 17 másik téma
Magyarország Páva utca 37., IX. kerület, Budapest, Magyarország"Szabad gondolatok, innovatív asszociáció és alkotás – isten hozott az egyik legkreatívabb tábori csapatban! A fotóművészet önkifejezés: villantsuk meg a tehetségünket, kíváncsiskodjunk, érzékeljünk és társuljunk! Nyissunk ablakot a világra tuti módszerekkel! A gyerekek eleven ötleteit támogatjuk a saját tapasztalatainkkal és tudásunkkal. Újdonságot és szövetségeseket keresünk a fotósainkban: kötetlenül, ám megalkuvás nélkül, de mindig elfogadó közvetlenséggel. […]
Nyomvonal Fotóműhely: 5. fotótábor
Gödöllő Gödöllő, -, MagyarországA Fotóműhelyről röviden A Nyomvonal Fotóműhely segíti bevezetni a fiatalokat a fotózás világába a camera obscurától a modern digitális fényképezésig. A foglalkozások és a nyári táborok alkalmával van lehetőség laborálni, vagyis az általunk analóg, filmes fényképezőgéppek készített fotókat fotólaborban saját kezűleg előhívni. Különböző méretű és fajtájú saját készítésű camera obscurákkal is fotózunk, melyeket szintén magunk […]
FOTÓSTÁBOR TINÉDZSEREKNEK negyedik éve a 16. kerületben
Civilház - XVI. kerületi Önkormányzat Táncsics u. 10., BudapestAz idei Nyári Napközis Fotóstáborunkat 2022.06.27 - 07.01 között rendezzük meg 11-18 éveseknek Ma már mindnyájuknak van okos telefonja, azzal pedig agyba-főbe fotóznak is, és többségük azt is hiszi, hogy már fényképezni is kiválóan tud. Ám, ha lehetőség van nekik megmutatni a fényképkészítés titkait, akkor egészen új dimenziók nyílhatnak meg előttük. Fotós titkok, -érdekességek, -fogások […]
Analóg fotós tábor
Városi Ifjúsági KlubMinden nap egy-egy workshop keretein belül különböző fényképészeti eljárásokkal ismerkedünk, többek közt az analóg technikákkal is. A tábor ideje alatt fényképezünk camera obscurával, játszunk a fénnyel, a képpel, az idővel. Ez a tábor egy lehetőség lehet arra, hogy közelebbről megismerjenek olyan vizuális technikákat, önkifejezési módszereket a gyerekek, amiből később lehet hobbi, vagy akár hivatás is. […]
Molnár Péter – Dodaphoto: NYÁRI FOTÓS TÁBOR Székesfehérváron / 2022. június
Artgarage Álmos vezér u. 36, SzékesfehérvérEbben a napközis táborban a fotózásé lesz a főszerep! Mitől lesz jobb az Insta fotód? Hogy készíts jó profilképet? Hogyan használd a filtereket? Egyhetes ismerkedés a fotózással, a képszerkesztés és feldolgozás alapjaival. Sok gyakorlati fotózás, közös képértékelés, és egy kis fotóelmélet vár rád. A fotózás szüneteiben kommunikációs foglalkozások segítenek a résztvevőknek igazi csapattá kovácsolódni. Akkor […]
Nyári fotótábor gyerekeknek / Fotó Art Fotósiskola – 2022. június
Fotó Art Fotósiskola Oktatóközpont Margit u. 18., Budapest, MagyarországNyári fotótábor tizenéveseknek A Fotó Art Fotósiskola fotótábora arra összpontosít, hogy a fotósok következő generációját ne egyszerűen „jóvá” alakítsa, hanem valóban rendkívül kreatív fotóssá váljanak az egyre zsúfoltabb mezőnyben. A fotós nyári táborban résztvevő fiatalok professzionális fotósoktól, tanulhatnak. Fotózz izgalmas témákat ezen a nyáron A tábor első napjától a diákok a kamera mögé állnak. Intenzív […]
“A szünidőben is aktívan” – Fotós tábor Nagyatádon
Nagyatádi Nemzetközi Faszobrász Alkotótelep és Szoborpark Göröndi u., Nagyatád, -, MagyarországTöltsd aktívan a nyári szünidőt! - Ismerd meg a fotózás trükkjeit és praktikáit! A táborban való részvétel INGYENES! A tábort napközis rendszerben valósítjuk meg. Programok minden nap 8 és 16 óra között. Napi háromszori étkezés biztosított Cél csoport: 10-20 éves korig Tervezett program: Június 27., hétfő / Fényképezési ismeretek, technikai bemutató Június 28., kedd / […]
Fotóstábor 47 – Budaörsi Nyári Fotóstábor
Budaörs Budaörs, -, MagyarországIdén is várunk minden kedves gyermeket táborunkba! Egész héten kreatív foglalkozásokkal és játékokkal várjuk a gyerekeket. Megtanulhatják a fényképészet és a laborálás alapjait, és megépíthetik saját fényképezőgépüket, ezért nincs szükség digitális fényképezőgépre!!! A hét végén pedig saját kiállítás keretein belül mutathatják be munkáikat. Rengeteget vagyunk a szabadban, alkotunk és pancsolunk is. Napi háromszori gyerekbarát étkezést, […]
AT x Analóg fotóműhely
Kővágóörs AlkotótáborAz analóg fotográfia eszközeivel alkotunk, filmre fényképezünk, saját kezűleg hívunk elő és nagyítunk képeket, és ezt a (sokszor meditatív) folyamatot beleépítjük a képalkotásba. A workshop minden résztvevőjének két tekercs film áll rendelkezésére az ötletei megvalósítására. A műhelymunka záróeseménye a táborban készült képekből egy kiállítás megnyitója a Kővágóörs Alkotótábor galériájában. Az analóg fotóműhelyt Magyari Zsolt és […]
23. Bugaci Kontakt Fotográfiai Tábor
Bugaci Kontakt Fotográfiai TáborArchaikus fotográfiai technikák művelőinek találkozója
Csoszó Gabriella: Távolról közelre-közelről távolra, fotóművészeti alkotótábor a Tű Fokán Táborban
Tű Fokán Művészeti Fesztivál Garáb, -, MagyarországNégy napon át fotózunk és alkotunk együtt. Jöhettek profi gépekkel, de ha nincs, bőven elég lesz a telefonotok is. Nem baj, ha már tanultál fotózni, de ha még nem, itt az ideje elkezdeni, segítek megtenni az első felszabadító, bátor lépéseket. Hallottad már azt a mondatot, hogy ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég […]
Funside nyári nemzetközi gyerektábor: fotózás + 24 másik téma
Balatongyörök"LEÍRÁS Érdekel a fényképezés? Már próbálgattál fotózni, de szeretnéd profiktól megtanulni legjobb trükköket? Irány a Funside Balaton médiatábor, ahol mindez plusz még sok sok izgalmas program vár! Oktatás Fotós tábor – kezdő A Funside Balaton médiatáborban a Balaton partján oktatjuk a fotózás rejtelmeit: saját fényképezőgépeden (mindegy milyen, hozd el!) mutatjuk meg neked, hogyan tudsz sokkal […]
Kreatív fotós élménytábor Budapesten
BudapestA tábor fotós oktatást kínál napközis, azaz nem bentlakásos keretek között. Napi háromszori étkezés, kis létszámú csoportok, különleges helyszínek, életre szóló élmény. Aktív, tartalmas, művészeti tematikájú szünidei tábor 12-19 évesek számára. Az elméletet meghagyjuk a fizikaórára: ez egy gyakorlatközpontú, szórakoztató, ugyanakkor szemléletformáló és hasznos időtöltés. A csapat életkor és fotós tapasztalat szerint bontva kis csoportokban és […]
Molnár Péter – Dodaphoto: NYÁRI FOTÓS TÁBOR Veszprémben / 2022. július
Minerva-Ház Kereszt u. 7., VeszprémEbben a napközis táborban a fotózásé lesz a főszerep! Mitől lesz jobb az Insta fotód? Hogy készíts jó profilképet? Hogyan használd a filtereket? Egyhetes ismerkedés a fotózással, a képszerkesztés és feldolgozás alapjaival. Sok gyakorlati fotózás, közös képértékelés, és egy kis fotóelmélet vár rád. A fotózás szüneteiben kommunikációs foglalkozások segítenek a résztvevőknek igazi csapattá kovácsolódni. Akkor […]
Passing Time/A múló idő nyomában – Fotós nyári tábor Szentendrén Deim Balázzsal
Ferenczy Múzeumi Centrum Kossuth Lajos u. 5., Szentendre, -, MagyarországAjánlott korosztály: felső tagozatos diákok 2022-ben megnyílt a PhotoLab, a Ferenczy Múzeumi Centrum legújabb kiállítóhelye a Vajda Múzeum földszintjén. Táborunk állandó vendége és a gyerekek segítője Deim Balázs fotóművész lesz, akivel izgalmas fotográfiai kalandokba bonyolódunk különleges fényképezőgépek segítségével. Lesz óriási sötét doboz, fejpánton viselhető barkács-kamera és csokoládésdobozból készített fényképezőgép! Az egyhetes táborok díja: 29.500 Ft […]
Fotós tábor a Farkasréti Rajziskola és Alkotóműhelyben
Farkasréti Rajziskola és Alkotóműhely Cseresznye utca, BudapestTÁBOROK 2022! ***************** Várjuk az alkotó kedvű gyerekeket idén is jó levegőn, nagy kertben, sok-sok izgalmas feladattal! A FOTÓS tábor a fényképezés iránt érdeklődők részére nyújt mélyebb ismereteket, sok gyakorlati feladattal és játékkal. *************** Jelentkezés: 0630 498 2189 Itt az oldalon üzenenben, vagy email-ben: farkasretirajziskola@gmail.com Pálfalvy Éva művésztanár, a Farkasréti Rajziskola és Alkotóműhely vezetőj
BalaTom Fotós+Bringás Diáktábor / 2022. július 4 – 8.
BalaTom tábor Széchenyi u. 54., Balatonszemes, -, MagyarországKiknek ajánljuk a tábort? Elsősorban a tinédzser korú (10-17 éves) és a fényképezést, természetet kedvelő fiataloknak. Fontos megjegyeznünk, hogy a táborlakókat a természet és a bringázás szeretete köti össze, így bárkit, aki ezeket az értékeket magáénak érzi nagy örömmel várjuk a táborunkba. A bringatáborba az jelentkezhet, aki betöltötte 10. életévét. Amit hoznod kell: Saját fényképeződ, […]
Fotós tábor/12-15 éves diákok számára Veszprémben, Gáspár Gábor fotoriporterrel
Agóra Veszprém Kulturális Központ Táborállás park, Táborállás tér 1., Veszprém, -, MagyarországMi a tábor célja? Kreatív és szórakoztató időtöltés a nyári szünetben, miközben a résztvevők bepillantást nyerhetnek a fotózás műhelytitkaiba. A cél az, hogy gyorsan és egyszerűen, szép képeket készítsenek táborozóink, profi beállításokkal, kreatív megoldásokkal. Miért a fotózás? Ha értelmes, sokszínű és kreatív tábort keresel, fejlesztenéd tehetségedet, szépérzékedet és szeretnél hasznos, érdekes hobbit tanulni akkor itt […]
Fókusz Fotós Tábor Kecskeméten, júliusban
Kecskemét Belváros Kecskemét, -, MagyarországGyermekedet érdekli a fotózás? Kreatív tábort keresel neki? Jó helyen jársz. Idén nyáron fotós tábort szervezek Lajosmizsén 8-14 éves korosztály részére. Minden turnusban maximum 12 főt tudok fogadni. Tábor helyszíne: Kecskemét belvárosa Padlás Műhely Programok: - célom, hogy egyszerűen és gyorsan készüljenek szebbnél szebb képek - napokra lebontott tematika - fotózás stúdióban és kültéren - […]
Fókusz Fotós Tábor / július

Közösen lássuk meg!-kezdő fotós tábor gyerekeknek Esztergomban
Féja Géza Közösségi Ház Damjanich u. 50., Esztergom, MagyarországHelyszín: Féja Géza Közösségi Ház (2509 Esztergom-kertváros, Damjanich út 70.) Időpont: 2022. július 4-8. (10.00 – 17.00 óráig) 12-15 éveseknek Ellátás: ebéd, uzsonna Jelentkezési határidő: 2022. június 15. (Tábor min. 10 főtől indul.) Témája: Közösen lássuk meg! Az együtt fotózás lenne a fő téma, de szeretném, ha a gyerekek egy kicsit megismernék a régi technikákat […]
Napraforgó táborok: fotós és filmes tábor gyerekeknek Romániában
Costesti Costesti, RomániaAz idei Napraforgó táborok új tematikával gazdagodtak, hogy minden korosztály megtalálja a neki megfelelő tábort! A részleteket megtaláljátok a plakátokon, illetve a plakát melletti leírásban olvashattok részletesebben a tábori programról. A fotós táborunkban a gyermekek a fotózás művésztével ismerkednek. Borza Paul fotóművész irányítja a műhelyeket. Hogyan jön létre a kép? Milyen elemekből áll össze egy […]
Fókusz fotótábor Lajosmizsén / 2022. július
Lajosmizse Város Művelődési Háza és Könyvtára Szabadság tér 12., LajosmizseGyermekedet érdekli a fotózás? Kreatív tábort keresel neki? Jó helyen jársz. Idén nyáron fotós tábort szervezek Lajosmizsén 8-14 éves korosztály részére. Minden turnusban maximum 12 főt tudok fogadni. Tábor helyszíne: Lajosmizsei Város Művelődési Ház és Könyvtár Programok: - célom, hogy egyszerűen és gyorsan készüljenek szebbnél szebb képek - napokra lebontott tematika - fotózás stúdióban és […]
Molnár Péter – Dodaphoto: NYÁRI FOTÓS TÁBOR Székesfehérváron / 2022. július
Artgarage Álmos vezér u. 36, SzékesfehérvérEbben a napközis táborban a fotózásé lesz a főszerep! Mitől lesz jobb az Insta fotód? Hogy készíts jó profilképet? Hogyan használd a filtereket? Egyhetes ismerkedés a fotózással, a képszerkesztés és feldolgozás alapjaival. Sok gyakorlati fotózás, közös képértékelés, és egy kis fotóelmélet vár rád. A fotózás szüneteiben kommunikációs foglalkozások segítenek a résztvevőknek igazi csapattá kovácsolódni. Akkor […]
Fókuszban Napközis Fotótábor Lajosmizsén
Lajosmizse Város Művelődési Háza és Könyvtára Szabadság tér 12., LajosmizseFókuszban Napközis Fotótábor 9-14 évesek számára Időpont: 2022. július 11-15. Helyszín: Lajosmizse Város Művelődési Háza és Könyvtára: Zugoly, Műhely Tervezett létszám: minimum 8 fő, maximum 15 fő Díja: 23.000,- Ft A jelentkezés feltétele a jelentkezési lap kitöltése, és a részvételi díj 50%-ának befizetése. Igyekszünk a lehető legjobb ár-érték arányt nyújtani! Azért fáradoztunk, hogy a minőségből, […]
Fókusz Fotótábor
Lajosmizse Város Művelődési Háza és Könyvtára Szabadság tér 12., LajosmizseGyermekedet érdekli a fotózás? Kreatív tábort keresel neki? Jó helyen jársz. Idén nyáron fotós tábort szervezek Lajosmizsén 8-14 éves korosztály részére. Minden turnusban maximum 12 főt tudok fogadni. Tábor helyszíne: Lajosmizsei Város Művelődési Ház és Könyvtár Programok: - célom, hogy egyszerűen és gyorsan készüljenek szebbnél szebb képek - napokra lebontott tematika - fotózás stúdióban és […]
Nyári fotótábor gyerekeknek / Fotó Art Fotósiskola – 2022. július
Fotó Art Fotósiskola Oktatóközpont Margit u. 18., Budapest, MagyarországNyári fotótábor tizenéveseknek A Fotó Art Fotósiskola fotótábora arra összpontosít, hogy a fotósok következő generációját ne egyszerűen „jóvá” alakítsa, hanem valóban rendkívül kreatív fotóssá váljanak az egyre zsúfoltabb mezőnyben. A fotós nyári táborban résztvevő fiatalok professzionális fotósoktól, tanulhatnak. Fotózz izgalmas témákat ezen a nyáron A tábor első napjától a diákok a kamera mögé állnak. Intenzív […]
FOTÓS tábor Szegeden gyerekeknek
Játékdzsungel Játszóház És Gyermekmegőrző Textilgyári út 3., Szeged, -, MagyarországA jelentkezéshez e-mailben, vagy Facebook oldalunkon messenger üzenetben küldje el az alábbi adatokat, vagy hívjon bennünket telefonon: Név, telefonszám, e-mail cím, a gyermek neve, életkora. Tel.: +36 70 413 6635 e-mail: info@jatekdzsungeljatszohaz.hu Annyi féle módon láthatjuk a világot magunk körül, miért ne nézhetnénk egy kamera lencsén keresztül? Táborunkba 9-12 éves gyerekek jelentkezését várjuk. Ha neked […]
Fotóstábor 48 / Budaörsi Nyári Fotóstábor
Budaörs Budaörs, -, MagyarországIdén is várunk minden kedves gyermeket táborunkba! Egész héten kreatív foglalkozásokkal és játékokkal várjuk a gyerekeket. Megtanulhatják a fényképészet és a laborálás alapjait, és megépíthetik saját fényképezőgépüket, ezért nincs szükség digitális fényképezőgépre!!! A hét végén pedig saját kiállítás keretein belül mutathatják be munkáikat. Rengeteget vagyunk a szabadban, alkotunk és pancsolunk is. Napi háromszori gyerekbarát étkezést, […]
Kreatív fotó tábor fiataloknak a Hargitán
Farkas-lak turistaház Vilelor utca, 2., Maroshévíz, RomániaIdén is megszervezzük fotó táborunkat 12-18 év közötti gyerekeknek. Olyan fiatalokat várunk ebbe a táborba, akik szeretik lencsevégre kapni a pillanatot, mindig velük van a fényképezőgépük, hobby szinten érdeklődnek a fotózás iránt. A táborban évente új témával készülünk, mi is haladunk a korral. Így a gyerekeknek lehetőségük van elsajátítani olyan trükköket, amelyek látványos és kreatív […]
BalaTom Fotós+Bringás Diáktábor / 2022. július 25 – 29.
BalaTom tábor Széchenyi u. 54., Balatonszemes, -, MagyarországKiknek ajánljuk a tábort? Elsősorban a tinédzser korú (10-17 éves) és a fényképezést, természetet kedvelő fiataloknak. Fontos megjegyeznünk, hogy a táborlakókat a természet és a bringázás szeretete köti össze, így bárkit, aki ezeket az értékeket magáénak érzi nagy örömmel várjuk a táborunkba. A bringatáborba az jelentkezhet, aki betöltötte 10. életévét. Amit hoznod kell: Saját fényképeződ, […]
Fotófalu 2022 – Alkotótábor és művésztelep
DrégelypalánkFOTÓFALU 2022 - Alkotótábor és művésztelep Drégelypalánk, július 31- augusztus 7. INSPIRATÍV KÖRNYEZET hogy álmodjatok, alkossatok és megvalósítsátok önmagatokat KIVÁLÓ SZAKMAI IRÁNYÍTÁS hogy új ismereteket szerezzetek PÁRATLAN TECHNIKAI HÁTTÉR hogy minden adva legyen ötleteitek, terveitek formába öntéséhez KREATÍV KÖZÖSSÉG hogy együtt tanuljatok, alkossatok együtt bulizzatok INDULJON A NYÁR LEGJOBB FOTÓS TÁBORA! Idei kurzusaink: 1. ANALÓG […]
Fotós Alkotó Tábor – Fotó-kuckó, Debrecen
DebrecenA nagy érdeklődésre való tekintettel, és mert sokan kérdeztétek, üzentetek.. Az idén is lesz 1 turnus Fotós - Alkotó Tábor 8-12 éves gyerekeknek. Érdeklődni: Fotó-Kuckó
Fotós tábor a Paksi Képtárban
Paksi Képtár Tolnai út 2., Paks, -, MagyarországFotós tábor 10-16 éves diákok számára Azt, hogy hogyan fogjuk elnevezni a fotótáborunkat, még nem tudjuk. Hiszen ti, a résztvevő diákok adtátok eddig is a jobbnál jobb neveket. Különben sem döntünk nélkületek ilyen fontos ügyekben! Azt azonban tudjuk, hogy szeretettel várunk benneteket! Hogy kiket is? Akik szeretnek alkotni, akiket vonzanak a képek, akik imádnak fotózni, […]
Fókusz Fotós Tábor Kecskeméten, augusztusban
Kecskemét Belváros Kecskemét, -, MagyarországGyermekedet érdekli a fotózás? Kreatív tábort keresel neki? Jó helyen jársz. Idén nyáron fotós tábort szervezek Lajosmizsén 8-14 éves korosztály részére. Minden turnusban maximum 12 főt tudok fogadni. Tábor helyszíne: Kecskemét belvárosa Padlás Műhely Programok: - célom, hogy egyszerűen és gyorsan készüljenek szebbnél szebb képek - napokra lebontott tematika - fotózás stúdióban és kültéren - […]
Fókusz Fotós Tábor / augusztus

A képek mögött – múzeumi fotós tábor / Néprajzi Múzeum
Néprajzi Múzeum Dózsa György út - Ötvenhatosok tere, Budapest, -, MagyarországA képek mögött Megpihenünk a múzeum hűs tereiben, vagy a Városligetben kószálva, és egy fényképezőgép lencséjén át, csendben szemléljük a világot. Ha akarjuk, pillanatokra megállítjuk és rögzítjük, vagy töröljük és elemezzük amit láttunk. Kifürkésszük az épületeket, az árnyakat és a tárgyakat, mozdulatokat darabolunk fel képekké. A fotókból saját történeteket alkotunk, más történeteket pedig fotókká alakítunk. […]
IMÁGÓ nyári fotótábor jógával
Clark Ádám tér 1., Budapest, -, MagyarországFókuszban a képi látásmód és az önismeret Miközben az univerzum és a világűr meghódítására törekszünk, képtelenek vagyunk önmagunkra találni. Rohanunk egyik helyről a másikra, repülünk Japánba, Amerikába, de önmagunkig nem jutunk el. Ez az utazás ugyanis a legnehezebb. | Henri Boulad Gondolkodom, tehát vagyok – mondta Descartes négyszáz évvel ezelőtt. Fotózom, tehát vagyok – mondhatnánk […]
CIALINO WITCHSKITCHEN – Cianotípia tábor
Malomfesztivál Orom, SzerbiaTáborvezetők: Szentpéteri Dóri és Kondricz Ákos A DRUKKER Közösségi Nyomdaműhely egy 2018 óta működő pécsi alkotóközösség, saját magasnyomó-, szita- és riso műhellyel. Az egyesület tagjai olyan képzőművészeti és pedagógiai tevékenységet folytató alkotók, akiket a magasnyomtatás iránti érdeklődésük és elkötelezettségük köt össze. Küldetésük az érdeklődő képzőművészek, önkéntesek és az aktív grafikushallgatók szakmai inkubációján túl egy alumni […]
Fotó fókusz-MOZAIK fotós tábor
Táncsics Mihály Művelődési Ház Grassalkovich út 122-124., Budapest, -, MagyarországPillanatok,trükkök,képek,kompzíciók, látószögek ,fények és még 1000 más dolog amire figyelni kell, hogy egy igazán jó fotó szülessen. Ha érdekelnek a titkos összetevők ,szeretsz fotózni, fejlődni szeretnél tarts velünk fotótáborunkba. Telefon vagy fényképezőgép szükséges. Néhány gépet mi is tudunk biztosítani. Táborvezető: Stramszky Péter fotós/grafikus. 10 éves kortól várjuk a gyerekeket 🙂 A táborok részvételi díja: 35.000 […]
Képfejtők │ napközis tábor gyerekeknek │ Zámbó Biankával │ Garten Balaton
Garten Balaton Fő u. 12., Lovas, -, MagyarországA Garten Balaton négy napon keresztül délelőtti művészeti foglalkozásokra várja a 8-12 év közötti gyerekeket Képfejtők workshop címen. Képzeletben a Garten kiállításának képei világába utazunk. Játékunk "színhelyéül" a falon lógó alkotások terét választjuk, hogy megfejtsük a történetüket, a megfagyasztott pillanat előtti és utáni történéseket, valamint a színekből és formákból fakadó érzelmeket. Ehhez a rajzolás, a […]
Nyári fotótábor gyerekeknek / Fotó Art Fotósiskola – 2022. augusztus
Fotó Art Fotósiskola Oktatóközpont Margit u. 18., Budapest, MagyarországNyári fotótábor tizenéveseknek A Fotó Art Fotósiskola fotótábora arra összpontosít, hogy a fotósok következő generációját ne egyszerűen „jóvá” alakítsa, hanem valóban rendkívül kreatív fotóssá váljanak az egyre zsúfoltabb mezőnyben. A fotós nyári táborban résztvevő fiatalok professzionális fotósoktól, tanulhatnak. Fotózz izgalmas témákat ezen a nyáron A tábor első napjától a diákok a kamera mögé állnak. Intenzív […]
BalaTom Fotós+Bringás Diáktábor / 2022. augusztus 15 – 19.
BalaTom tábor Széchenyi u. 54., Balatonszemes, -, MagyarországKiknek ajánljuk a tábort? Elsősorban a tinédzser korú (10-17 éves) és a fényképezést, természetet kedvelő fiataloknak. Fontos megjegyeznünk, hogy a táborlakókat a természet és a bringázás szeretete köti össze, így bárkit, aki ezeket az értékeket magáénak érzi nagy örömmel várjuk a táborunkba. A bringatáborba az jelentkezhet, aki betöltötte 10. életévét. Amit hoznod kell: Saját fényképeződ, […]
FLOWers FOTÓS tábor
FLOWers Életmód Műhely Ady Endre u. 3., Ceglédbercel, -, MagyarországEzen a héten 5 délutánon át mélyedünk el a fotózás rejtelmeiben. Profi fényképészek vezetik a szakmai programokat: Senkei Rita, Varju Viki, Szigetvári Attila. Szükséges felszerelés: saját fényképezőgép vagy telefon, tablet, amivel fotózni tudsz. Jelentkezés: https://forms.gle/BvPVcS7xufrubEy77 Részvételi díj: 25 000 Ft https://www.facebook.com/events/533442501730586/
FFP filmes alkotótábor 2022
AlsóbogátFFP filmes alkotótábor A Nemzeti Filmintézet Fast Forward Programjának alkotótábora augusztus végén új helyszínen, Alsóbogáton. Forgass, beszélgess, alkoss hozzád hasonló fiatalokkal az FFP csapatának szervezésében! A Fast Forward Program alkotótáborának célja, hogy a filmes szakma iránt érdeklődő, ambiciózus, 18–35 éves fiatalok találkozhassanak, és közösen alkothassanak. A nyári alkotótábor Budapesttől távol, egy különleges környezetben várja a […]
IV. Fotós Tábor a Balatonnál
KeszthelyTisztelt Érdeklődő! A már szinte hagyományosnak mondható fotós tábor idén már negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Balatonnál, Keszhely és környékén. 2023.06.14-18.-ig. Az idei tervezett program a következő négy workshopból áll : Június 14. 19:00-21:00 Fényfestéses glamour (bikinis) és takart akt fotózás a Balaton parton (Vonyarcvashegy). Nanlite Pavotube fényekkel és vasgyapot izzítással. Június 15. 17:00-20:00 Lovas […]
Analóg fotós tábor
Városi Ifjúsági KlubA tábor ideje alatt fényképezünk camera obscurával, játszunk a fénnyel, a képpel, az idővel. Ez a tábor egy lehetőség lehet arra, hogy közelebbről megismerjenek olyan vizuális technikákat, önkifejezési módszereket a gyerekek, amiből később lehet hobbi, vagy akár hivatás is. A tábor félnapos, az eszközöket az Ifjúsági Klub biztosítja! 11 éves kortól várunk benneteket! Jelentkezni a […]
Képfaragó Műhely – nyári kézműves fotós tábor
Ezüsthegyi KönyvtárRégi fotók – játékos képkészítés – szabadság – alkotás - közösség A Képfaragó Műhely örömmel hirdeti meg első nyári napközis táborát az Ezüsthegyi Könyvtárban, 2023. június 26-30. között. Képeket alkotunk fényképezőgép nélkül. A tábor során talált fotókat hasznosítunk újra, egyszerű kézműves technikák segítségével. Kihímezzük az aranymetszést, átfestjük a Kelvin skálát, összefonjuk a világos és sötét […]
Kulisszák mögött – Fotós tábor diákoknak a Néprajzi Múzeumban
Néprajzi Múzeum Dózsa György út - Ötvenhatosok tere, Budapest, -, MagyarországIsmerkedj meg a Néprajzi Múzeum kiállításaival, épületével, gyűjteményével fotós szemszögből! A tábort 11 éves kortól ajánljuk! Az öt délutános fotótáborban: - Megmutatjuk hogyan és hol dolgoznak a múzeumi fotográfusok. - Megtudhatod milyen feladataik vannak és milyen technikákat használnak. - Segítségükkel megtapasztalhatod milyen egy profi fotósműteremben világítási gyakorlatokat végezni, hogyan kell ciannotípiát készíteni és laborálni. - […]
FOTÓ TÁBOR – Budaörsön diákoknak
Creascola Nyolcosztályos GimnáziumA gyerekek megismerik a fotózás alapjait. Megismerkedhetnek a saját fényképezőgépükkel. A portéfotózástól kezdve az ételfozózáson át betekintést nyernek a fotózás szépségeibe. Fogunk a közelben sétálni és fotótémát vadászni. https://www.facebook.com/events/637633268216855/
FOTÓS TÁBOR 12-16 ÉVESEKNEK
abcdekorFotós tábor - Birtalan Zsolt fotóművésszel Ha érdekel a fotózás, akkor ez a tábor neked szól! Intenzív egy hét alatt fejlesztheted fotós készségeidet, bepillanthatsz a fotózás világába, megismerkedhetsz új barátokkal. Fedezd fel fotózás műfajainak izgalmas világát! Korosztály: 12-16 évesek, kis létszámú (max. 8 fős) csoportban Időpont: Július 3-7. hétfőtől péntekig naponta 10-16 óráig. A tábor […]
SZELLEMkép fotós alkotótábor 2023
Verőce, HungaryIdén újra megrendezésre kerül a Szellemkép Szabadiskola fotós alkotótábora, ahol a képekkel kelünk, fekszünk és a képekkel álmodunk! Ez 4 napos esemény alkalom arra, hogy távol a hétköznapi kötöttségektől, koncentrált figyelemmel dolgozhassanak és fejlődhessenek a résztvevők. 📸 A résztvevőknek a hagyományokhoz híven a tematikus kurzusokon túl lehetősége nyílik az iskola szemléletével, közvetlen hangulatával, munkamódszereivel, tanáraival […]
Blende Fotó Tábor tinédzsereknek Budapesten, napközi jelleggel
Blende Fotó Tábor Páva utca 37., BudapestFOTÓS TÁBOR tinédzsereknek. Budapesten, napközi jelleggel, több időpontban, hétfőtől péntekig, 108 000 Ft helyett 35 900 Ft-ért Tudd biztonságban gyermekedet a nyári szünetben is úgy, hogy ő is jól érezze magát, miközben a fotózás műhelytitkaiba is beleshet. Ajánlatunk azoknak szól, akik munkaidejükben tinédzser korú gyermeküknek olyan elfoglaltságot, amely a megbízható felügyelet mellett változatos programmal köti […]
38. IMÁGÓ Fotótábor | 2023 Nyár | Zalai-dombság
RejtekNyolc évvel ezelőtt szerveztük az első IMÁGÓ Fotótábort. Azóta közel 40 egyhetes workshopot tartottunk több száz elégedett résztvevővel. A ti visszajelzéseitek alapján a tábor “sokkal többet ad, mint egy tematikus fotótanfolyam”. Van, aki “fényévekben” mérte a fejlődését, de mindannyian kiemeltétek a személyes képértekelések hiánypótló hatását. Szeretnénk továbbra is lehetőséget adni a fotó szerelmeseinek – a […]
Fotófalu 2023 – Alkotótábor és művésztelep
DrégelypalánkFOTÓFALU 2023 - Alkotótábor és művésztelep Drégelypalánk, július 30- augusztus 6. INSPIRATÍV KÖRNYEZET hogy álmodjatok, alkossatok és megvalósítsátok önmagatokat KIVÁLÓ SZAKMAI IRÁNYÍTÁS hogy új ismereteket szerezzetek PÁRATLAN TECHNIKAI HÁTTÉR hogy minden adva legyen ötleteitek, terveitek formába öntéséhez KREATÍV KÖZÖSSÉG hogy együtt tanuljatok, alkossatok együtt bulizzatok INDULJON A NYÁR LEGJOBB FOTÓS TÁBORA! Idei kurzusaink: 1. ANALÓG […]
I. Balaton-felvidéki fotós tábor
Othello VendégházTisztelt érdeklődő! Az idei évben első alkalommal kerül megrendezésre a Balaton-felvidéki fotós tábor, 2023. 08.04-06. A tervezett program a következőképpen alakul: Augusztus 4. 15:00 Érkezés a szállásra (Othello Vendégház, Zalahaláp) 18:00: Ismerkedés a fényképezőgéppel, gépkezelés és helyes beállítások átbeszélése, szemléltetése. 19:00: Naplementés modellfotózás a Haláp-hegyen. 21:00 Vacsora 22:00 Tejút fotózás a Káli-medencében Augusztus 5. 09:00 […]
Kopia Kortárs Fotó és Mozgókép Alkotótábor, 3. kiadás
Kőrispatak, Hargita megye, RomániaSzeretettel várunk az idén 3. alkalommal megrendezett KOpia Kortárs Fotó és Mozgókép Alkotótáborunkba, amelynek témája a „Gyermekkorom emlékei” – Ion Creanga és Benedek Elek mesevilágára, és a falura reflektálva. Idén 5 féle kreatív műhelyünk lesz: Fotó-, Film-, Zaj/Hang-, Könyvkötő-, és Szín műhely. • A tábor ideje: 2023 augusztus 24 – 28-ig • Helyszín(ek): Kőrispatak – […]
Jelentkezés a táborba: Képfaragó Műhely – nyári kézműves fotós tábor
Ezüsthegyi KönyvtárRégi fotók – játékos képkészítés – szabadság – alkotás - közösség A Képfaragó Műhely örömmel hirdeti meg nyári napközis táborát az Ezüsthegyi Könyvtárban, 2024. június 24-28. között. Képeket alkotunk fényképezőgép nélkül. A tábor során talált fotókat hasznosítunk újra, egyszerű kézműves technikák segítségével. Kihímezzük az aranymetszést, átfestjük a Kelvin skálát, összefonjuk a világos és sötét kontrasztját, […]
Jelentkezés a táborba: 27. Szellemkép Fotográfus Alkotótábor
Verőce/ 27. Szellemkép Fotográfus Alkotótábor / Idén újra megrendezésre kerül fotós alkotótáborunk július 12-15-ig, ahol képekkel kelünk, fekszünk és a képekkel álmodunk. Ez alkalommal egy 4 napos (3 éjszakás) eseményt szervezünk, ami remek alkalom arra, hogy távol a hétköznapi kötöttségektől koncentrált figyelemmel dolgozhassanak és fejlődhessenek a résztvevők: kezdők és haladók, egykori és jelenlegi hallgatóink és […]
Jelentkezési idő: Fotófalu 2024 – Alkotótábor és művésztelep
DrégelypalánkFOTÓFALU 2024 - Alkotótábor és művésztelep Drégelypalánk, július 28- augusztus 4. INSPIRATÍV KÖRNYEZET hogy álmodjatok, alkossatok és megvalósítsátok önmagatokat KIVÁLÓ SZAKMAI IRÁNYÍTÁS hogy új ismereteket szerezzetek PÁRATLAN TECHNIKAI HÁTTÉR hogy minden adva legyen ötleteitek, terveitek formába öntéséhez KREATÍV KÖZÖSSÉG hogy együtt tanuljatok, alkossatok együtt bulizzatok INDULJON A NYÁR LEGJOBB FOTÓS TÁBORA! Idei kurzusaink: 1. ANALÓG […]
Képfaragó Műhely – nyári kézműves fotós tábor
Ezüsthegyi KönyvtárRégi fotók – játékos képkészítés – szabadság – alkotás - közösség A Képfaragó Műhely örömmel hirdeti meg nyári napközis táborát az Ezüsthegyi Könyvtárban, 2024. június 24-28. között. Képeket alkotunk fényképezőgép nélkül. A tábor során talált fotókat hasznosítunk újra, egyszerű kézműves technikák segítségével. Kihímezzük az aranymetszést, átfestjük a Kelvin skálát, összefonjuk a világos és sötét kontrasztját, […]
Jelentkezési idő: “RESTART-the environment” – Kortárs Fotótábor
Pócsmegyer Pócsmegyer, Hungary“RESTART-the environment” Idén végre Magyarországon is megszervezhetjük erdélyi alkotótáboruk kistestvérét Pócsmegyeren (Szentendrei- sziget) a KOPIA FOTÓTÁBORT, mely egy természetközeli, kortárs szellemiségű művészeti tábor, melyben a fotografálás mellett más művészeti gyakorlatokat is kipróbálhattok a Fotó, Land Art és a Nyomhagyó műhelyekben. Aktív alkotók vezetésével és inspiráló környezetben felfedezhetjük az összefüggéseket az ember és a természet között, […]
FOTÓTÁBOR – 27. Szellemkép Fotográfus Alkotótábor
Verőce/ 27. Szellemkép Fotográfus Alkotótábor / Idén újra megrendezésre kerül fotós alkotótáborunk július 12-15-ig, ahol képekkel kelünk, fekszünk és a képekkel álmodunk. Ez alkalommal egy 4 napos (3 éjszakás) eseményt szervezünk, ami remek alkalom arra, hogy távol a hétköznapi kötöttségektől koncentrált figyelemmel dolgozhassanak és fejlődhessenek a résztvevők: kezdők és haladók, egykori és jelenlegi hallgatóink és […]
Jelentkezés: Blende Fotó Tábor Budapesten, 2024. július 22-26. napközi jelleggel
1014 Budapest, Dísz térFotós tábor fiataloknak a fényképezés sokoldalú izgalmaival FOTÓS TÁBOR tinédzsereknek. Budapesten, napközi jelleggel, több időpontban, hétfőtől péntekig, 108 000 Ft helyett 44 900 Ft-ért Tudd biztonságban gyermekedet a nyári szünetben is úgy, hogy ő is jól érezze magát, miközben a fotózás műhelytitkaiba is beleshet, és új barátságokat köthet. Ajánlatunk azoknak szól, akik munkaidejükben felsős-középiskolás korú […]
LEGEND’ART ÖSSZMŰVÉSZETI ALKOTÓTÁBOR – 2024. július 16-20.
Nándorpuszta-Álomvölgy, Mány, Hungary Mány, HungaryIV. LEGEND'ART összművészeti alkotótábor 2024. július 16-20. (16. kedd reggeltől 21. vasárnap reggelig) Idei témánk: TÜKÖR JELENTKEZÉSI LAP -> https://tally.so/r/wdAaVK MŰHELYEK ÉS VEZETŐIK DRÁMA MÓKA János drámapedagógus, rendező FORGATÓKÖNYVÍRÁS BREIER Ádám forgatókönyvíró, filmrendező MOZGÁS KOCSIS Andrea és LUKÁCS Ádám balettművészek és koreográfusok VIZUÁLIS BENEDEK Elemér iparművész ZENE MÁRKOS Albert csellista, zeneszerző 1 NAPOS FOTÓWORKSHOP EIFERT […]
Eifert János fotóművészeti workshopja a Legend’Art összművészeti alkotótáborban
Nándorpuszta, Mány 2065, Magyarország Mány, HungaryEifert János fotóművészeti workshopja a Legend'Art összművészeti alkotótáborban Táborunk témája a TÜKÖR A Legend'Art állandó szombati programja immár az Eifert János fotóművész által vezetett workshop, amely idén a TÜKÖR témát körbejárva táncos modell részvételével zajlik. Az egynapos fotóworkshop felépítése: előadás, képértékelés, fotózás. JELENTKEZÉSI LAP: https://tally.so/r/wdAaVK?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTAAAR1BvG3kbu-go81sB72J_8BdfvxMScaZGPBdddlHS-WeS1oQEPajigLTNtQ_aem_AUbh12wH6Y6V_KqWXd1_SioOIA1D28wauS9lqfQLWbrp6I7s5Fv_Sb-JHH4bu07aPbevLp141gCVUmWZaBZ8G8IW EIFERT JÁNOS Balogh Rudolf-díjas magyar fotográfus, fotóművész, fotóriporter és aktfotós […]
Blende Fotó Tábor Budapesten, 2024. július 22-26. napközi jelleggel
1014 Budapest, Dísz térFotós tábor fiataloknak a fényképezés sokoldalú izgalmaival FOTÓS TÁBOR tinédzsereknek. Budapesten, napközi jelleggel, több időpontban, hétfőtől péntekig, 108 000 Ft helyett 44 900 Ft-ért Tudd biztonságban gyermekedet a nyári szünetben is úgy, hogy ő is jól érezze magát, miközben a fotózás műhelytitkaiba is beleshet, és új barátságokat köthet. Ajánlatunk azoknak szól, akik munkaidejükben felsős-középiskolás korú […]
“RESTART” – Kopia Kortárs Fotótábor, JELENTKEZÉS 07.07.ig
Pócsmegyer Pócsmegyer, Hungary“RESTART-the environment” Idén végre Magyarországon is megszervezhetjük erdélyi alkotótáboruk kistestvérét Pócsmegyeren (Szentendrei- sziget) a KOPIA FOTÓTÁBORT, mely egy természetközeli, kortárs szellemiségű művészeti tábor, melyben a fotografálás mellett más művészeti gyakorlatokat is kipróbálhattok a Fotó, Land Art és a Nyomhagyó műhelyekben. Aktív alkotók vezetésével és inspiráló környezetben felfedezhetjük az összefüggéseket az ember és a természet között, […]
Fotófalu 2024 – Alkotótábor és művésztelep
DrégelypalánkFOTÓFALU 2024 - Alkotótábor és művésztelep Drégelypalánk, július 28- augusztus 4. INSPIRATÍV KÖRNYEZET hogy álmodjatok, alkossatok és megvalósítsátok önmagatokat KIVÁLÓ SZAKMAI IRÁNYÍTÁS hogy új ismereteket szerezzetek PÁRATLAN TECHNIKAI HÁTTÉR hogy minden adva legyen ötleteitek, terveitek formába öntéséhez KREATÍV KÖZÖSSÉG hogy együtt tanuljatok, alkossatok együtt bulizzatok INDULJON A NYÁR LEGJOBB FOTÓS TÁBORA! Idei kurzusaink: 1. ANALÓG […]
Jelentkezés: V. Fotós Tábor a Balatonnál
KeszthelyKedves érdeklődők! Idén is megrendezésre kerül immáron az V. Fotós (Videós) Tábor a Balatonnál rendezvény, ahol a kezdő és haladó fotósok különféle érdekes, izgalmas témákat fotózhatnak. A tábor tervezett programja a következő: 2024. augusztus 14. Vonyarcvashegyi strand 18:30-21:30 "Tükröződések és elmosódások fényjátékkal." Vízparti téma, ahol a portréfotózás mellett állványról (és kézből) hosszú záridős képeket készítünk, […]
Jelentkezés: IV. KOPIA KORTÁRS FOTÓ és MOZGÓKÉP TÁBOR
Kőrispatak, Hargita megye, RomániaKedves Érdeklődők, Barátaink, Ismerőseink! Lehet jelentkezni az idei KOPIA KORTÁRS FOTÓ- és MOZGÓKÉP TÁBORUNKBA KŐRISPATAKRA! Idén már a 4. kiadást tartjuk, augusztus utolsó hétvégéjén és szeptember első napjaiban. Mostani gondolati tematikánk, a műhelyekben folyó munka a MŰVÉSZET ÉS AZ ÖKOLÓGIA kapcsolati szálai mentén épül fel. Sok érdekességgel, előadással, műhelygyakorlattal, előadókkal készűlűnk nektek, hogy idén se […]
Perseida észlelőtábor és amatőrcsillagász találkozó
Fürdőkerti Rendezvény és Turisztikai SzabadidőparkKedves Barátaink, Követőink, Érdeklődők! Egyesületünk idén augusztus 9-11. között a hajdúböszörményi Fürdőkertbe szervezi a Perseida észlelőtábort és amatőrcsillagász találkozót. Az esemény részletes programja terveink szerint az alábbi: 2024. augusztus 9. – péntek 14:00 – 16:45 Regisztráció (szálláshelyek elfoglalása, városnézés, készülődés az esti programokra) 17:00 – 18:00 Érkezők üdvözlése, vendégek bemutatkozása, kötetlen ismerkedés, beszélgetés, bemutatkozik a […]
V. Fotós Tábor a Balatonnál
KeszthelyKedves érdeklődők! Idén is megrendezésre kerül immáron az V. Fotós (Videós) Tábor a Balatonnál rendezvény, ahol a kezdő és haladó fotósok különféle érdekes, izgalmas témákat fotózhatnak. A tábor tervezett programja a következő: 2024. augusztus 14. Vonyarcvashegyi strand 18:30-21:30 "Tükröződések és elmosódások fényjátékkal." Vízparti téma, ahol a portréfotózás mellett állványról (és kézből) hosszú záridős képeket készítünk, […]
IV. KOPIA KORTÁRS FOTÓ és MOZGÓKÉP TÁBOR