Loading Events

« All Events

  • This event has passed.

Berta Béla és Tóth László fotókiállításának megnyitója

2021, November 19 @ 18:00 - 2021, December 11 @ 17:00 CET

” A Csili Művelődési Központ tisztelettel meghívja Önt, családját és barátait Berta Béla és Tóth László Zoltán (csepeli Stemmer Ferenc Fotóklub) fotókiállításának megnyitójára 2021. november 19-én, pénteken 18 órára.

 

Berta Béla (Budapest, 1953 – ) fotográfus, a mesterséget az Óbudai és a Nimród Fotóklubban tanulta, miközben műszaki területen dolgozott / dolgozik, elsősorban természetfotósként működik, és arat sikereket. 1996 óta tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének, a Stemmer Ferenc Fotóklub vezetője.

Díjak/ösztöndíjak:

Nemzetközi természetfotó fesztivál, Franciaország – 1. díj, 2001

Természet a fotóművészetben – nemzetközi fotópályázat, Budapest – 2. díj, 2000

3.Concorso Internazionale d’Arte Fotografica,  Fabriano, Olaszország – FIAP aranyérem, 1994

Tóth László

“1957-ben születtem Pécsett, ahonnan hosszabb időre azóta sem szakadtam el. Elsőként a helyi egyetemi lap, az Universitas közölte rendszeresen a képeimet a ’70-es évek végétől, majd a Dunántúli Naplóban is jelentek meg felvételeim, de olykor fővárosi lapok is megkerestek az Új Tükörtől a Hócipőig, a Színháztól a HVG-ig. Később az említett helyi napilapnál több, mint tíz évet fotóriporterként dolgoztam. Az utóbbi években meg már mintegy szabadúszóként dokumentálom a város kulturális eseményeit, színházi előadásokat, kiállításokat, s főleg a Zsolnay Kulturális Központ programjait. A Magyar Sajtófotón már volt, hogy elnyertem a vidéki riporterek díját, s harmadik díjazott is voltam egykor.”

Helyszín: Csili Művelődési Központ, Csili Alsóállomás, 1201 Budapest, Nagy Győry I. u. 4-6.

A kiállítást megnyitja: Fabó Katalin fotóművész. Közreműködnek: Lajtha AMI növendékei.
Megtekinthető: december 11-ig. A tárlat előzetes bejelentkezéssel látogatható (+36302438467)! ”

Forrás

Organizer

Czúni Imre
Phone
+36302438467
Email
czuni.imre@csili.hu

Venue

Csili Művelődési Központ
Nagy Győry I. u. 4-6.
Budapest, - Magyarország
+ Google Map