vasárnap, október 24, 2021
Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

„Állati jó!” fotópályázat – Közösségi fotós játék

szeptember 16 @ 08:00 - október 17 @ 17:00 CEST

” A fotópályázati felhívás a természetes környezetükben megörökített állatokat bemutató alkotások beküldésére szól.

A pályázat részletei

 

Kedves Fiatalok! A fotópályázat célja, hogy a versenyzők a fényképezőgép lencséjén keresztül is megfigyeljék környezetüket, megismerjék az állat- és növényvilágot, és mindez ösztönözze őket a természeti és az épített környezet megóvására, védelmére. Illetve a szülők támogassák gyermekeik természethez való kötődésük kialakulását, illetve ennek megörökítését.

A pályázaton részt vehet 16 éves kor alatt, lakóhelytől függetlenül bárki, aki a pályázati feltételeket elfogadja.
A pályázaton a szülőnek kell neveznie a gyermekét, illetve a gyermeke által készített fotót.

A pályaműveket a Datatrans közzéteszi a weboldalán, illetve Facebook oldalán.

A pályázó kizárólag a saját szellemi tulajdonát képező, eredeti alkotásával pályázhat, valamint felelősséget vállal azért, hogy az általa benyújtott pályamunka nem sérti más szerzői jogát. Felmerülő kétségek esetén a pályázónak kell igazolnia, hogy a fotót ő készítette. Ebből eredő, esetleges vitákban a kiírók és a szervezők nem érintettek, felelősséget nem vállalnak, a viták teljes következményeit a pályázó viseli.

Olyan képeket várunk, amelyeken az állatok saját természetes környezetükben láthatók, így házi állatok képei nem nevezhetők.

A képek készülhetnek erdős környezetben, természetes vizek mellett vagy nyílt területeken is. Az alkotások főszereplője bármilyen természetes közegében élő állat lehet, legyen akár gerinctelen, madár, kétéltű, hüllő, ízeltlábú vagy emlős.

 

Pályázat benyújtása

A pályázatra szánt képpel kizárólag elektronikus úton a lenti linken lehet nevezni.
A pályázat tartalmaznia kell a következő adatokat:

  • név
  • cím
  • telefonszám
  • email-cím
  • képkészítő eszköz neve és típusa
  • kép készítésének a dátuma
  • pályázat címét
Fontos:

A képek hosszabbik oldalának minimum 2000 pixel, maximum 6000 pixel hosszúságúnak kell lennie. Készülhetnek mobiltelefonnal, illetve fényképezőgéppel is.

A pályázati képek feldolgozása során a következő digitális módosítások alkalmazhatóak:

  • szintek (levels)
  • gradációs görbék (curves)
  • fehér- és színegyensúly (white és color balance)
  • színezet/telítettség (hue/saturation)
  • fényerő/kontraszt (brightness/contrast)
  • élesség (sharpness)
  • árnyékok/csúcsfények (shadow/highlight)
  • zajszűrés (noise reduction)

Képelemek eltávolítása vagy hozzáadása nem megengedett.

Bármilyen oldalarányú kép feltölthető, de törekedjen a pályázó a szabványos oldalméretek betartására (1:1, 2:1, 3:1, 3:2, 4:3, 5:4, 16:9).

Az EXIF adatok minden fájl esetében kötelezőek.

A pályázó tudomásul veszi, hogy a kiírásnak nem megfelelő fotók kizárásra kerülnek.

A pályázó elismeri, hogy a zsűri döntése végleges és nem vitatható.

A virtuális nevezési oldal kitöltésével és elküldésével a pályázó elfogadja a kiírás feltételeket.

Pályázat leadási határideje: 2021.10.17. 23 óra 59 perc (frissítve) (…)

A legtöbb szavazatot kapott első, második és harmadik helyezettet díjazzuk.

  • 1. hely: 40.000 Ft – os ajándékutalvány
  • 2. hely: 20.000 Ft – os ajándékutalvány
  • 3. hely: 10.000 Ft – os ajándékutalvány

(Az ajándékutalványok választhatók: műszaki, könyv, vagy játék) (…)”

Részletek

Kezdés:
szeptember 16 @ 08:00 CEST
Vége:
október 17 @ 17:00 CEST
Esemény kategória:
https://www.datatrans.hu/fotopalyazat-2021/