Loading Events

« All Events

  • This event has passed.

A tudomány az élhető Földért – fotópályázat

2008, September 30 @ 20:00 - 2008, October 19 @ 20:00 CEST

Free

A Magyar Tudományos Akadémia “A tudomány az élhető Földért” gondolat jegyében szervezi meg a Magyar Tudomány Ünnepe 2008. évi központi rendezvényeit, ez alkalomból tudományos fotópályázatot ír ki.

A Magyar Tudományos Akadémia “A tudomány az élhető Földért” gondolat jegyében szervezi meg a Magyar Tudomány Ünnepe 2008. évi központi rendezvényeit, ez alkalomból tudományos fotópályázatot ír ki.

Pályázni olyan tudományos témájú fotókkal lehet, amelyek a magyar tudományos műhelyekben folyó munka során keletkeztek, és a kísérletek, kutatások eredményeit, részeredményeit mutatják be, “műhelytitkokat” tárnak fel, “tudományos eseményt” dolgoznak fel, és mint alkotások esztétikailag különlegesek, tematikájukban, történetükben érdekes témát tárnak elénk és a szélesebb közönség érdeklődésére is számot tarthatnak. A pályázaton részt vehet minden Magyarországon élő amatőr és hivatásos fotográfus. Szerzőnként maximum 5 db, kiállításon eddig még be nem mutatott és más pályázatra be nem nyújtott fotográfiát lehet beküldeni. Számítógépes módosítások lehetségesek: a porszemek/karcolások retusálása, vágás, a különböző színcsatornákban vagy síkokban készült képek egymásra vetítése, a fényerő/kontraszt és a színtelítettség módosítható, viszont a montázs nem megengedett. Beküldhetők fénymikroszkóppal, elektronmikroszkóppal készült alkotások, illetve más technikákkal készült felvételek (pl. csillagászati képek, fizikai, kémiai jelenségeket szemléltető alkotások). A képek készülhetnek analóg és digitális technológiával. A fotók mérete A/4. A digitális fotókat kérik cd-n is eljuttatni, min. A/4 méretben, 300 dpi felbontásban. A beküldött fotókat a Magyar Tudományos Akadémia által felkért tudósokból, fotográfusokból és képszerkesztőkből álló zsűri bírálja el.

A zsűri tagjai:
Csányi Vilmos akadémikus, társelnök
Szelényi Károly fotóművész, társelnök
Dékán István, a Digitális Fotó Magazin főszerkesztője
Lengyel János könyvtervező
Márkus Róbert kutató-biológus

A bírálat során súlyozottan esik latba a fotó esztétikája, a megvalósítás technikai tökéletessége, a kép egyedisége, a kép “mögötti” történet érzékeltetése.

A pályázat díjazása: Első díj: 200.000 Ft.
Második díj: 150.000 Ft
Harmadik díj: 100.000 Ft

Az MTA jogosult további díjakat is kiadni.
A nyertesek alkotásait az Akadémia a Magyar Tudomány Ünnepe 2008. rendezvényein (november 7-én Debrecenben, majd az MTA Székházában) kiállítja.

Beérkezési határidő: 2008. október 20.

A pályázat jeligés.

Beküldési cím:
Magyar Tudományos Akadémia Kommunikációs Titkárság
1051 Budapest, Roosevelt tér 9.
A “feladó” rovatba kérik, hogy csak a jeligét írják fel.
A küldeményre kérik ráírni: Fotópályázat

A képekhez nyomtatott formában a pályázó max. 10 soros leírást köteles adni, amely tömören, de a nagyközönség számára érthető módon tartalmazza a kép történetét és a fontos technikai adatokat.

Letölthető jelentkezési lap:

A kitöltött jelentkezési lapot a pályázati anyaggal együtt egy külön lezárt borítékban kell beküldeni.

Eredményhirdetés: 2008. november 7-én Debrecenben.

A pályázatra kizárólag saját készítésű fotókkal lehet, amelyek szerzői jogával a pályázó rendelkezik. A beküldött képeket nem áll módukban visszaküldeni.

Details

Start:
2008, September 30 @ 20:00 CEST
End:
2008, October 19 @ 20:00 CEST
Cost:
Free
Event Tags:
Website:
http://www.mta.hu/fileadmin/2008/09/Fotojelentkezesi_lap.pdf