Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

GEOART: A Földrajzi és Földtudományi Intézet a GeoNight rendezvénysorozat keretében „A világ a mi szemünkkel” című fotókiállítást rendez

március 17 - március 27

A GeoNight főszervezője, az európai földrajzi társaságokat összefogó EUGEO. 2022-ben április 1. pénteket jelölte ki a GeoNight rendezvénysorozat időpontjának. Ehhez a kezdeményezéshez Intézetünk is csatlakozott programokkal.

A rendezvény keretében szeretnénk „A világ a mi szemünkkel” című fotókiállítást rendezni. A világban járva földtudósként, földrajzosként, környezetmérnökként mindig egy picit más szemmel nézzük mindazt, ami körbe vesz minket. Kiállításunk ötletét ez ihlette.

A kiállítást az Intézetben oktató és kutató kollégák, tanári nagyköveteink, valamint leendő, volt és jelenlegi hallgatóink képeiből szeretnénk összeállítani, ehhez várjuk sok szeretettel az utazások, terepi munkák, terepgyakorlatok során készített olyan képeket, amelyeken a lencsevégre kapott geológiai, meteorológiai, természet – vagy társadalomföldrajzi, környezeti jelenségek, folyamatok, vagy a földrajzos, földtudós és környezetmérnök képzések során megörökített emlékezetes pillanatok láthatóak.

A beérkezett fotókat 13×18-as méretben állítjuk ki (egyedi képarányt is ezen méretekig kezelünk), és április 1-től lesz megtekinthető személyesen a Földrajzi és Földtudományi Intézetben, illetve az Intézet közösségi média felületein, online. A képekhez rövid leírást is várunk arról, hogy mit ábrázol a kép, mikor és hol készült, miért fontos a készítője számára.

A képeket Vezetéknév Keresztnév.jpg, a leírásokat pedig Vezetéknév Keresztnév.doc vagy docx formátumban várjuk az Intézet e-mail-címére: geo@geo.u-szeged.hu. Amennyiben több pályamunka érkezik be egy személytől, kérjük, hogy beazonosítható módon, számmal jelölje a külön pályamunkákat! Az email tárgya GeoArt fotópályázat legyen.

A pályázat nem jár díjazással.

Beküldési határidő: 2022. március 27.

Részletek

Kezdés:
március 17
Vége:
március 27
Esemény kategóriák:
,
http://geosci.u-szeged.hu/hirek/szte-ffi-2022-marcius/geoart-fotokiallitas

Helyszín

Online