Zagyvai Sári: A fotókon túl

A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutassa be azokat a dolgokat, kedvenceket, amelyek nem (csak) a fotográfiához kapcsolódnak, de szereti őket, inspirálóak számára. Zagyvai Sári a következőket emelte ki:

Festményeket, regényeket, filmeket, szobrokat, színházban előadásokat, balettet és számos egyéb változatos műfajú inspiráló alkotást tudnék említeni, mégis inkább fókuszálok ebben a rövid bejegyzésben a sci-fi filmekre. Azon belül is az idegen bolygókat ábrázoló képkockákra amik kétségtelenül hatással voltak alkotómunkámra.

Az Utazás a Holdba az egyik első tudományos-fantasztikus filmnek számít. A 14 perces filmet Georges Méliès rendezte. A filmben megjelenő képmanipulációk közé tartozik az egymásra fényképezés, különböző rétegek olvadnak egymásba, létrehozva az idegen távoli vidéket.

Mára a sci-fikben ábrázolt világűr megjelenítése sokat fejlődött, ez a tér nagyon hasonlít a kiberterekhez: mesterséges környezetek ezek, metaforikus terek, ahol az áthaladás jelenti a kihívást. Több világűrben játszódó sci-fiből ismerjük, azt a dramaturgiát, amikor az ember eltörpül az őt körülvevő végtelen csillagokkal díszített térben, majd a vászonra beúszik egy hatalmas technikai objektum, kiszorítva a galaktikus teret.

Minden sci-fi, hasonlóképpen a vadnyugaton játszódó filmekhez, a táj vagy a tér (űr) szempontjából a végességet igyekszik meghaladni. Mindkét esetben a film meglebegteti a fejlődés utópisztikus voltát. A vadnyugaton a térben való haladás a végtelen tájhoz kapcsolódik, az univerzumban a világűr átutazása jelent hasonló kihívást. A beutazható téren túl a vágyódás tárgya az ismeretlen vidék. Visszatekintve a Föld térképén a XV. – XVI. századig az ismeretlen vidékeket képzelebeli tájakkal, és élőlényekkel helyettesítették. Terra Incognitáknak nevezik ezeket az ábrákat, amik a fehér foltok helyét hivatottak kitölteni.

A filmek, hasonlóan a terra incognitákhoz, vágyott helyszínekké tudnak varázsolni olyan tájakat, amelyeken a történet játszódik. Az idegen bolygókat ábrázoló képkockák megváltoztatják az esztétikai tapasztalatot. A tudomány tud néhány bolygó sivatagokhoz hasonlító tájairól, és az ilyen vidékek megjelenítéséhez a filmek a Földön készült sivatagok képeit használják fel. Ezek a tájak és manipulált képeik a mozivásznakról ismerőssé váltak. A helyszínek látogatottságát serkentik az ilyen típusú fantasztikus filmek, mint például a Csillagok háborúja vagy a Mentőexpedició című film, amely a jordániai sivatag manipulált képeit használta fel, hogy a marsi tájat bemutassa.

Két király és két útvesztő című novellájában Borges felidézi a történetet, amelyet a tiszteletes mondott el A bokharai Abenhakán, aki a maga labirintusában halt meg című novellájában. Az idők kezdetén élt egy király Babilóniában, aki elkészített építészeivel és mágusaival egy olyan veszedelmesen bonyolult labirintust, amelyben a legokosabb férfiak is odavesztek. „Megbortánkoztató alkotás volt ez, mert a zűrzavar és a csoda az isten sajátos kiváltsága, nem az embereké.” Udvarába látogatott az arabok királya, akit szeretett volna megszégyeníteni, ezért bevezette a labirintusba, ahol eltévedt és kétségbeesve bolyongott. Ekkor isten segítségéért imádkozott, s Allah meghallgatta őt. A kiutat megtalálva visszatért Arábiába. Hadat üzent Babilóniának, szerencsével megszorongatta és lerombolta Babilónia tartományait, elpusztította az útjában álló kastélyokat és foglyul ejtette a királyt, hogy elvigye őt hazájába, megmutassa neki saját labirintusát. „Ó, idők királya, századok értelme és relytjegye, Babilóniában el akartál veszelyteni sokfalú és soklépcsőjű bronzlabirintusodban: a Mindenható úgy akarta, hogy most én mutassam meg az enyémet, amelyben nincsenek lépcsők, amelyeken fel kellene menned, nincsenek ajtók, melyeket be kellene törnöd, nincsenek fáradtságos folyosók, melyeket végig kellene járnod, és nincsenek falak, melyek elzárják utadat. (…) Dicsőség annak aki meg nem hal.” Ezekkel a szavakkal hagyta a sivatag közepén a királyt. Borges novellája két teret mutat be, kétféle hatalmat, kétféle útvesztőt.

A párizsi dadaista körök tagjaként Man Ray amerikai fotós és festő elkészítette Dust Breeding című munkáját. Duchamp Large Glass című szobráról készült a fénykép. Az 1920-ban készült fotó megörökíti a port, amely Duchamp New York-i tartózkodása alatt, egy évig gyűlt össze. Egy sivatagi táj szürrealista képére asszociálhatunk a megjelenő szürkés por láttán. Az absztrakt kép egy repülőgép ablakából megjelenő tájat idéz meg. Ez az alkotás nagyon szép példája annak, amikor egy kép tájat jelenít meg, de ambivalens módon valami mást ábrázol.

Martin Gayford műkritikus David Hockney képzőművésszel folytatott beszélgetéseire és levelezésükre építve fűzi fel a Spring cannot be cancelled című könyv tartalmát. A könyv a nyolcvnadik életévét betőltő és a világjárvány kitörése miatt vidékre költöző művész korábbi alkotásait és új, iPaden készült rajzait is bemutatja. A Being somewhere című fejezet kitér a képeken sokszor ábrázolt grandiózus tájak és a saját, régóta tanulmányozott és a „kert végén” elhelyezkedő táj közti feszültségre.

Zagyvai Sári | Web | Instagram

Zagyvai Sári fotográfiai munkásságáról a korábbi bejegyzésünkben is olvashat:
A Capa Központ 2022-es FUTURES-tehetségei: Zagyvai Sára

The post Zagyvai Sári: A fotókon túl appeared first on CAPA BLOG | A Capa Központ blogja.