2025 Kedvencei – Szatmári Gergely

Ahogy 2018 óta minden évben, idén is megkérdeztünk kurátorokat, művészeket és elméleti szakembereket, hogy mely fotósorozatok, kiadványok, kiállítások és események ragadták meg a figyelmüket, voltak fontosak számukra az elmúlt esztendőben.

Szatmári Gergely fotográfus kedvencei a 2025-ös évből.

A 2025-ös év kedvencei közé pár olyan esemény került, amelyek a kortárs fotográfia izgalmas és meghatározó kérdéseire keresték a választ.

A PhotoBrussels Fesztivál legizgalmasabb eseménye, a brüsszeli Hangar-ban bemutatott a mesterséges intelligencia témakörben AImagine. Photography and Generative Images címmel megrendezett nagyszabású kiállítása volt.

Ki fél a mesterséges intelligenciától? Ezzel a kérdéssel mutatta be Michel Poivert a kiállítás kurátora. A meghívott művészeket egy közös szál köti össze, azaz a fényképezés határainak feltárása az AI által felkínált módon. Ez a megosztó technológia, kétségkívül a jelenkor fordulópontja, amely a hibrid művészetet minden eddiginél érzékelhetőbben teszi láthatóvá.

A tizennyolc kiállítóművész munkái egy sor újszerű fogalmat idéznek fel, mint például a történelem átírását a múlt megváltoztatása alapján, amely a történeti tudás új megközelítését eredményezi. Ezzel egyben végső soron a fotográfia identitásának lehetséges jövőjét is meghatározzák, vagyis, hogy a médium soha nem volt a valóság művészete. A mesterséges intelligencia kora az alternatív történetmesélés egyik lehetősége, a történelem átírása a múlt tényei és dokumentumai alapján. Ilyenformán az AI az általunk megtapasztalt igazságválság jelképévé vált, felcserélhetővé téve az illúziót és az igazságot, és arra kényszerítve az alkotókat, hogy egy harmadik utat válasszanak: a képzeletbelit.

Ilyen spekulatív mű Pascal Sgro Cherry Airlines című sorozata, amelyben, belépnünk egy képzeletbeli világba a Cherry Airlines fiktív légitársaságának fedélzetén, amely fantasztikus utazásra repít vissza az 1950-es évekbe egyfajta elbűvölő Kodachrome esztétikával színezve. Különösen szép, ahogy a repülés önfeledt élményét, amely a földtől való elrugaszkodás folytán történő valóságérzetünk teljes vagy részleges elvesztésével jár összeköti az AI valósághoz való viszonyulásának problematikájával.

Gyakori félelem, vagy épp megnyugtató megállapítás, hogy a mesterséges intelligencia képtelen az innovációra. A szoftverek szöveges leírásokból, ún. promptokból generálnak képeket. A felhasználó kulcsszavakat ad meg az elképzelt fénykép leírására, és a mesterséges intelligencia hatalmas vizuális adatbázisokra támaszkodva készíti el a képet. Brodbeck és De Barbuatművészek az Une Histoire Parallele című sorozatukban vizsgálták a mesterséges intelligencia által létrehozott program képadatbázisait, amely szöveges leírásokból generálta a képeiket. A szoftver nyelvi utasításait felhasználva tudták újraalkotni a világ ikonikus fényképeit.

A projekt rávilágított a forrásadatok hibáira, a kor sztereotípiáira és előítéleteire, amelyek formálták a képi tartalmat. Annie Leibovitz John Lennonról és Yoko Ono-ról készült ikonikus portréjának mesterséges intelligencia által generált reprodukciójában a szoftver folyamatosan felülírta az alkotók utasításait és ismételten felöltözve ábrázolták Lennont, annak ellenére, hogy az utasítás az volt, hogy meztelen legyen a képeken. Yoko Ono esetében is a program folyamatosan felülírta a kérést, feltételezve, hogy a nőknél gyakoribb a meztelenség.

A nyilvánosan elérhető források segítségével létrehozott képeken az AI felerősíti a sztereotípiákat. A projekt figyelmeztet a generatív mesterséges intelligencia eszközök kockázataira, amelyek hajlamosak megerősíteni a rasszista, szexista és homofób előítéleteket.

A kiállítás egyik központi témája a fotografikus igazság instabilitása. A mesterséges intelligencia által generált képek hyper-realisztikusan ábrázolnak, amelyek egyszerre tűnnek hitelesnek és spekulatívnak és ez aggodalomra ad okot főleg a dokumentumfotográfusok körében. A migráns anya vagy a milicista halála újraalkotott képe ugyancsak elgondolkodtató. Valóban ugyanolyan érzelmeket kelt, ha egy generált képpel szembesülünk, mint amikor az eredetit szemléljük? A valósághoz való hűség fontosabb, vagy inkább a képi dráma van ránk jobban hatással?

Vajon a mesterséges intelligencia fenyegetés vagy szövetséges a fotósok számára? Az AI sajátos realizmusa és a nyugtalanító hibákra való hajlama közötti ellentét központi kérdéssé vált. Valójában minden az alkalmazkodásról szól. Így az is elképzelhető, hogy a technológia akár fel is szabadíthatná a fotósokat, példátlan teret nyitva számukra a kísérletezéshez, az innovációhoz és a művészetük újragondolásához.

Az antwerpen-i FOMU-ban volt látható az elbűvölő és kalandos életű amerikai modell, fotográfus és haditudósító Lee Miller első önálló kiállítása Belgiumban.

A 20. század első felének kevés ismert női fotósa egyikeként 1930-as években Lee Miller már a párizsi szürrealista körök tagja volt. Pályafutása kezdetén olyan fotósoknak, mint Edward Steichen, Arnold Genthe, Nick Muray (Mandl Miklós), Hoyningen-Huene modellkedett. Később Párizsban Man Ray asszisztense, szerelme, múzsája és tanítványaként leste el a művészeti és szakmai fortélyokat, (szolarizáció) majd olyan magazinoknak, mint a Vogue, a Harper’s Bazaar, a Life Magazine készített divatfotókat és képei megjelentek avantgárd művészek magazinjaiban is. A szolarizációs technika Man Ray és Lee védjegyévé vált, amely egy igazi szürrealista kifejezésmód a pozitív és negatív együttesen jelentkező hatása miatt. Lee képeit nyughatatlan és kísérletező személyisége hatja át. A második világháborúban is bátran kereste a legveszélyesebb helyszíneket és fontos pillanatokat örökített meg fotósként és haditudósítóként, ami azért figyelemre méltó, mert az ilyen jellegű feladatok ebben az időszakban a férfi fotósoknak leosztott feladat volt. Fényképei olyan kiadványokban is megjelentek, mint például a The War Illustrated. Saját kiadványában, a Wrens in Camera-ban a brit haditengerészet megbízásából a háború alatt végzett nők munkáira összpontosított. Halála után életművét fia gondozta, gyűjtötte és mentette át.

Test és lélek

A párizsi Bourse de Commerce-ben látható Corps et âmes című kiállítás a Pinault Collection száz gondosan válogatott művén alapul. A tárlat nemcsak a test ábrázolásának sokszínűségét,  hanem  egyben a kortárs vizuális művészet gazdag és érzékeny mintázatát tárja fel.

A bemutatott művészek között van Diane Arbus, Niki de Saint Phalle, Irving Penn, Gideon Appah, Ana Mendieta, Duane Hanson, Philip Guston, Lynette Yiadom-Boakye, Zanele Muholi, Richard Avedon, James Baldwin, Marlene Dumas, Robert Frank, Arthur Jafa és Ali Cherri, hogy csak néhányat említsünk.

Az emberi test ábrázolásain keresztül az emlékezet, a küzdelmek, a rituálék és a spiritualitáson át az alkotások együttesen zsigeri élményt nyújtanak, ahol a művészet az emberiség élénk tükrévé válik. Ez a bensőséges és érzéki utazás a testet politikai manifesztummá, költői képpé alakítja. A szépség itt nem lekerekített, hanem gyakran tragikus, néha felkavaró, de mindig emberi. Hogyan lehet belakni a történelem által megjelölt bőrt? Amikor a lélek tele van anyaggal és az anyag tele van lélekkel.

Számomra szembeötlő a festészethez való erőteljes visszatérés. Erős színek, széles gesztusok, és őszinte figuratív kinyilatkozásokkal találkozunk. Van valami mélyen archaikus és látnoki a kiállításban. Mintha a művészet, abban a képességében, hogy megérintse a kimondhatatlant, ismét azzá vált, ami mindig is volt: rítussá. A testek táncolnak, elesnek, felkelnek, ellenállnak, eltűnnek. A test az, ami mindig is volt, vagyis fájdalmunk, az utópiáink és az igazságaink helyszíne.

Deana Lawson fotográfiái széles panorámát kínálnak az afroamerikai közösségekről és kultúráról. Munkái a faji alapon pozícionált testek politikai hatóköre körül forognak és az emancipációval kapcsolatos kérdésekkel foglalkoznak a családi archívumok bemutatásán keresztül, amely a közelség és az intimitás mechanizmusaival operál. Minden egyes alany közvetlenül a kamerába néz, és dacol az előítéletekkel. Az az érzésünk, hogy már nem mi, hanem ők azok, akik ránk néznek a saját szemünk mezítetlenségében.

Különösen gyönyörű Cecilia Bengolea lenyűgöző fekete-fehér videója, amely fiatal jamaikaiakat mutat be, akik önfeledten táncolnak a viharos esőben heves villámzások közepette. A szélsőséges körülményektől függően a test a legmagasztosabb és legemberibb formájában mutatkozik meg. A film csodálatosan megragadja a felszabaduló féktelen energiákat, az életerő impulzív áramlását.

2025 év végére elkészült Zagyvai Sári Aiotype című fotóalbuma. A könyv az elmúlt több mint 10 évben készült érzékenyen kimunkált képeinek gondosan válogatott gyűjteménye, amelyben különleges módon gabalyodik össze természet és technológia. A munkák interneten talált fotókból és mesterséges intelligencia által generált képekből indulnak ki, amelyek szokványos, könnyen befogadható módon mutatják szépnek a természetet. Az analóg laborban, és kamera nélküli technikákkal, fotogrammal valódi növények felhasználásával új réteget adott a munkáknak, így minden kép egyedi alkotássá vált.

Sári már évek óta dolgozik ezen a projekten és az albumon, amely a természet vizsgálata során szerzett személyes élményeire épül. Képei a hagyományos térélményt megbontva, a sematikus látványok hasonlóságaira épülnek és nem létező tájakra navigálják a nézőt. A képek egy általános vizuális kánonhoz igazodnak és a vizuális köznyelv szintjén fogalmazzák meg azt, amit a tájképekről gondolunk.

A digitális képek személytelen világát a természetben található mikrokozmosz lenyomataival vegyítve az ismert világ a beavatkozási technikák révén egy absztrakt, kreatív nyelvvé vált. Az analóg fotólaborban létrejövő képek a nagyon alacsony felbontás, a szűrők használata vagy egyetlen vízcsepp felnagyítása által úgy torzítják a képernyő felbontásából adódó rasztert és az eredeti képet, hogy azokon már csak nyomokban fedezhetők fel elemek az „eredeti” felhasznált, kisajátított vagy generált képből.

A fényképezőgép nélküli eljárás végén egy új réteg alakul ki. A növények negatív árnyéka jelenik meg a fotópapíron. A növények hófehéren és egy teljesen új dimenzióban a monitorról rájuk vetülő digitális látvánnyal elegyedve egy hibrid képet alkotnak. Ilyenformán a talált képek egy olyan átalakuláson mennek keresztül, ami megismételhetetlen, spontán folyamatokhoz köthető.

Csörgő Attila Fluid Shapes című kiállítása november 13-án nyílt a bécsi Gregor Podnar galériában. A kiállításon három mű vagy műcsoport látható, amelyek különböző időpontokban készültek és más-más médiumokat használnak, de mégis összekapcsolja őket a geometriai formák átalakíthatóságának gondolata.

A Squaring the Circle (2013) című fényszobor egy olyan optikai rendszer, amely a kört négyzetté alakítja. Ennek kulcsa egy harmadik forma, egy virágszerű homorú tükör lett. Ez a tükör a lámpa fényét oly módon veri vissza, hogy a fénysugarak először egy kört képezzenek, majd a padlót érve egy négyzetet rajzoljanak ki.

Az Inverse Cartography (2022-) alapja a teljes tér fotográfiai megjelenítése egy adott nézőpontból. A tér rögzítését egy motorokkal mozgatott digitális kamera végzi el. Ennek eredménye egy gömbi kép, mely logikája szerint a csillagos eget ábrázoló éggömbökhöz hasonlatos, és amelyet különböző kartográfiai módszerekkel feldolgozva “világtérképekként” is megtekinthetünk. Ezeken láthatóvá válik, hogy bizonyos, már a fényképezés előtt a térbenben elhelyezett, önmagukban szabálytalannak tűnő formák a képeken szabályos alakzatokká, négyzetekké “torzulnak” a térképészeti számítások következtében.

A kiállítás címét adó Fluid Shapes egy olyan összetett, sok elemből álló új munka, amely számos ponton kapcsolódik a fizika különféle területeihez (optika, fénytörés, hullámmozgás,) és a láthatóság kérdéséhez. A munka alapja az ún. Schlieren-optika, amely tömören megfogalmazva egy olyan optikai eszköz, amely a fénytörés jelenségének köszönhetően egy transzparens közegben (pl. vízben vagy levegőben) történő kicsi, szabad szemmel nem látható változásokat is képes megmutatni. Az üvegkockákba töltött víz felszínét motorok mozgatják. Az így keletkező hullámok változását egy parabolatükör közvetítésével videokamera rözíti és projektor vetíti ki a falra. A motorokhoz kapcsolódó pálcák finom, egymáshoz képest elcsúszó köröket generálnak és ezek együttese markáns geometriai formákat, pl. spirálist, rajzolnak ki.

Szatmári Gergely

The post 2025 Kedvencei – Szatmári Gergely appeared first on CAPA BLOG | A Capa Központ blogja.