Az első haditudósítónő, aki a fronton veszítette életét – 115 éve született Gerda Taro

Gerda Taro úttörő fotóriporter volt, akinek rövid, ám annál jelentősebb pályafutása döntően az 1936-ban kitörő spanyol polgárháború frontvonalain bontakozott ki. Felvételei lenyűgöző, bár máig kevéssé ismert dokumentumai a háborús fotográfia egyik meghatározó időszakának. Taro szoros alkotói együttműködésben dolgozott Robert Capával, akivel nemcsak munkatársak, hanem szeretők is voltak. Kapcsolatukat és közös munkájukat egészen Gerda 1937-ben bekövetkezett, tragikus haláláig mély érzelmi és szakmai összhang jellemezte. Cikkünkkel Gerda Taro születésének 115. évfordulója alkalmából kivételes munkásságára és Capával való kapcsolatára emlékezünk. 

Gerda Taro 1910-ben született Gerta Pohorylle néven, egy középosztálybeli zsidó család gyermekeként. Szülei Galíciából származtak, és az első világháború idején emigráltak Németországba. Taro Stuttgartban nőtt fel, ahol egy tekintélyes leányiskolába járt és kitűnő eredményeket ért el. 1929 nyarán azonban apja vállalkozása – részben a weimari köztársaság romló gazdasági helyzete miatt – csődbe ment, így a család Lipcsébe költözött, hogy új életet kezdjen.  

Lipcsében a szélsőjobboldal térnyerésének következtében Taro aktívan bekapcsolódott a baloldali politikai mozgalmakba. 1933 márciusában, nem sokkal azután, hogy a nemzetiszocialisták átvették a hatalmat náciellenes tevékenység miatt letartóztatták. Szülei biztatására még ugyanebben az évben Franciaországba menekült. 

Egy életre szóló találkozás…

1934-ben Párizsban ismerkedett meg Friedmann Endrével, aki ekkor André Friedmann néven próbált fotográfusként érvényesülni. Mindketten hasonló nehézségekkel küzdöttek, mint akkoriban oly sokan, egyik napról a másikra éltek. Endre is emigráns volt, szülőhazájából Magyarországról érkezett a francia fővárosba. A harmincas évek elején többnyire megbízásokból élt, egy alkalommal Simon Guttman közvetítésével kapott felkérést, hogy készítsen reklámfotókat egy életbiztosítási prospektushoz. A kiadvány modellje Ruth Cerff a fotózásra lakótársával Gerta Pohorylléval érkezett. A találkozás alapjaiban megváltoztatta Gerta és Endre életét, barátságuk később szerelemmé alakult. 

Új név, új lehetőségek

Bandinak hol voltak megbízásai, hol nem, és Gerta fotóügynökségeknél betöltött állásai sem biztosították számukra mindig a biztos megélhetést. Közösen döntöttek a művésznevek felvétele mellett: így lettek Gerda Taro és Robert Capa. Capa esetében az új identitás felépítésének csak egyik eleme volt a névváltoztatás – a kitalált amerikai fotográfus jólfésült úriember volt, igy aztán Endre levágatta a haját és elkezdett öltönyt hordani. A művésznév használata arra is lehetőséget adott számukra, hogy a fasizmus fokozatos térnyerésével egyre nagyobb veszélyt jelentő származásuk rejtve maradjon. Gerta és André azonban nemcsak nevet változtattak, hanem egy kitalált személyt is teremtettek. A híres amerikai fotográfust, Robert Capát, aki az Újvilágból érkezett, és ezért képeiért többet fizettek a lapok. 

Gerta művészneve egy japán származású képzőművészhez Taro Okamotohoz köthető. André névválasztásának több története is van. Az egyik, hogy a középiskolás évek alatt cápának becézték és ennek ékezetek nélküli változatából lett a Capa név. A másik, hogy a híres amerikai filmrendező Frank Capra nevét és az Endre-Bandi-Bob-Robert verziót ötvözték egy névvé. A vele készült 1947-es rádióinterjúban viszont csak a Robert és a Capa név amerikaias hangzását és könnyű kiejtését említi, mint a választás szempontjait. André az édesanyjának 1936 áprilisában egy levélben számolt be a névváltoztatásról, amelyben a következőképpen fogalmazott:  „Új néven dolgozom. Robert Capának hívnak. Szinte azt is mondhatnám, hogy újjászülettem (de ezúttal nem fájt senkinek).”

A spanyol polgárháború 

Az 1936 és 1939 között zajló spanyol összecsapás sok tekintetben a második világháború „főpróbája” volt: az Európában akkoriban szokatlan brutalitással és rengeteg polgári áldozattal járó konfliktust a sajtónak köszönhetően az egész világ figyelemmel követhette. A szélesebb közvélemény a brutális háborút többek között Ernest Hemingway haditudósításaiból és Akiért a harang szól című regényéből, valamint George Orwell Hódolat Katalóniának című könyvéből ismerhette meg. 

A spanyol polgárháború borzalmait vizuálisan elsősorban Capa és Taro, valamit barátjuk David „Chim” Seymour fotói tették láthatóvá és kézzelfoghatóvá a külvilág számára. Mindhárman a Spanyolországban debütáltak haditudósítóként, a fotóriporteri munka iránti elkötelezettségük és baloldali ideológiai beállítottságuk késztette őket arra, hogy a háború különböző frontjain fényképezőgépeikkel harcoljanak az Európában egyre erősödő fasizmus ellen. Friedmann Endre tulajdonképpen Spanyolországban vált „a világ leghíresebb háborús fotósává”, a világhírű Robert Capává. 

Capa és Taro a VU magazin újságírócsoportjával érkezett Barcelonába két és fél héttel a harcok kitörése után. Egy Leica és egy Rolleiflex volt náluk. Capa rövidebb-hosszabb megszakításokkal egészen 1939 februárjáig tudósított a háború szinte minden fontos eseményéről a nemzetközi brigádokat, a köztársasági csapatokat követve. Már legelső útján, 1936. szeptember 5-én Córdobánál elkészítette azt a képet, amely aztán meghozta számára a nemzetközi hírnevet: a halálos sebet kapó köztársasági katona – Federico Borell – halálát megörökítő képet, amely a későbbiekben A milicista halála címet kapta, és a háború szimbólumává vált. 

A végzetes baleset

Capa számára Spanyolország a hírnév mellett a felfoghatatlan gyászt, a veszteséget is jelentette, ugyanis 1937 júliusában – amikor Párizsba utazott tárgyalni képeinek eladásáról – Gerdát Brunete mellett halálos baleset érte. 

Taro 1937. július 25-én a köztársaságiak parancsnokának határozott utasítása ellenére, életveszélyes helyzetekben tudósított a brunete-i csatáról. Amikor végképp átláthatatlanná váltak az események, akkor döntöttek úgy kísérőjével, hogy visszatérnek Madridba. Egy sebesülteket szállító autó fellépőjén állt, amikor hirtelen egy köztársasági tank jelent meg, és nekik ütközött. Gerda súlyos sérüléseket szenvedett, és másnap meghalt. 

1937. augusztus 1-jén ezrek sorakoztak fel Párizs utcáin, hogy megemlékezzenek a fotóriporterről, aki 26 évesen női haditudósítóként a fonton veszítette életét. „…bátor tudósítóként gyászolták, aki életét adta azért, hogy tanúságot tehessen a spanyol polgárháború civil és katonai áldozatainak szenvedéséről. A sajtó baloldali hősnőnek, az antifasiszta ügy mártírjának, valamint a fiatal nők példaképének nyilvánította.” – írja Hannah Abel-Hirsch a Gerda Taroról szóló cikkében. Ezt követően, azonban Taro neve egyre inkább háttérbe szorult, illetve a feledés homályába merült. Csak jóval később kezdték el igazán elismerni, mint önálló fotóriportert. 

Robert Capa és Gerda Taro munkássága annyira szorosan összefonódott, hogy Taro több fényképe később Capa neve alatt vált ismertté. A hetvenes évektől kezdve ugyan gyakrabban került elő Taro neve is a fotótörténeti diskurzusokban, ám igazán jelentős fordulatot a híres mexikói bőrönd 2007-es előkerülése hozta el a számára. A bőrönd valójában három kis kartondobozból állt, amelyekben korábban elveszettnek hitt, mintegy négyezerötszáz negatívot találtak –  a filmtekercsek segítségével több esetben is sikerült beazonosítani a képek valódi készítőjét. 

Robert Capa: Death in the Making  

Capa sosem volt képes kigyógyulni a gyászból, amelyet társa elvesztése jelentett. 1938-ban megjelent kötete megrendítő tiszteletadás „Gerda Tarónak, aki egy évet töltött a spanyol fronton, és nem jött onnan vissza”. És emléket állít a spanyol polgárháború többi – fegyveres és civil – áldozatának is, de egyúttal tanúságtétel és mély elköteleződés is a demokrácia mellett. A fotók és az azokat kísérő szövegek a háború borzalmait mutatják meg, például amikor a demokratikusan megválasztott spanyol kormány védelmében a köztársasági erők összefognak, hogy leverjék a Francisco Franco tábornok vezette nacionalista felkelést.

2021-ben, nyolcvanhárom évvel az első kiadás után a kötet először jelent meg magyar nyelven, reprint kiadásként, a Park Kiadó jóvoltából a Capa Központ együttműködésével A tetten ért halál címmel. A könyv a fotótörténeti kutatásoknak köszönhetően pontosította minden fotó szerzőjét, Robert Capa és Gerda Taro mellett barátjuk és kollegájuk David „Chim” Seymour képeit is beazonosították.

A cikk forrásául a Capa Központ állandó kiállításának falszövegei szolgáltak. A Robert Capa – A tudósító című kiállítás kurátora Csizek Gabriella.

The post Az első haditudósítónő, aki a fronton veszítette életét – 115 éve született Gerda Taro appeared first on CAPA BLOG | A Capa Központ blogja.