7.3 C
Budapest
Saturday, April 20, 2024

Horváth M. Judit & Stalter György – wopcast 014 (2022.01.02.)

Íme a wopcast 14. adása, amely egyúttal az idei esztendő, tehát a második évad első része is. A tavalyihoz hasonlóan idén is rengeteg izgalmas vendégem lesz majd, egy kicsivel több extra epizóddal, amelyek alanyai segítségével kevésbé ismert, de annál érdekesebb világokba pillantunk majd bele. 2022-ben az első vendégem Magyarország legismertebb fotós házaspára, a kortárs magyar fotó legendása alakjai, Horváth M. Judit és Stalter György. Fiatalon ismerkedtek meg és házasodtak össze, életük és munkásságuk is sok szempontból összefonódott, de természetesen Judit és Gyuri külön-külön is egyedi, izgalmas látásmóddal és képi világgal rendelkezik. Gyuri Balogh Rudolf-díjas fotóművész, aki már egészen fiatalon beleszeretett a fotográfiába, hiszen a segítségével az élet iránti kíváncsiságát tudta kielégíteni. Pályafutása során fotóriporterként, fotó-rovatvezetőként és képszerkesztőként is dolgozott. Az ő nevéhez fűződik a Kerekes Gáborral közösen létrehozott Stalter ASA fotótanfolyam, amely az évek során rengeteg tehetséges fiatalt indított el a pályáján. Számtalan díjat nyert munkásságával kiállításokon és könyvekben is találkozhatunk. Judit a férje hatására kezdett el fotózni, majd igen hamar sajátos, mással össze nem téveszthető képi világot teremtett meg a kortárs magyar fotóban. Dolgozott ő is képszerkesztőként és fotóriporterként, majd később főszerkesztőként. Gyuri mellett az ASA fotótanfolyam egyik nagyra becsült előadója volt. Egyik leghíresebb, közös anyaguk a bő 10 éves munka eredményeként létrejött Más világ, amely a magyarországi cigánytelepeken és a városi gettósodott kerületekben élő romák életet mutatja be. Persze, mint a podcastben hallani is fogjuk, saját anyagokon is dolgoztak és dolgoznak, egymást segítve a válogatásban, a koncepció kialakításában. A műsorban beszélgettünk megismerkedésük történetéről és az egészségügyben eltöltött idők tapasztalatairól; elmélyültünk a gyermekkori évek és a családi örökség hatásaiban, beszéltünk a cigányságról és az identitásról. Szóba került fotótanfolyamuk kapcsán az oktatás és annak szerepe, a személyes indíttatású projektek fontossága, továbbá a betegség, az elmúlás és az idők változása is. Kellemes baráti beszélgetést folytattunk így hármasban, tele fontos témákkal. Hallgassátok tehát szeretettel a Judittal és Gyurival készült adást. Jó szórakozást kívánok hozzá!

Sourcewopcast
Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles