10.7 C
Budapest
Friday, April 19, 2024

Ren Hang – az ártatlan és gátlástalan szexualitás művésze

A meztelenség ábrázolása évezredek óta az egyik legelcsépeltebb témája a művészeteknek és, természetesen, az egyik legfiatalabb művészeti ágnak, a fotóművészetnek is.

Éppen ezért ritka meglepetés olyan mai fotográfus műveivel találkozni, aki ebben az elcsépelt témakörben is képes újat alkotni.

A több, mint négy éve, mindössze 29 évesen elhunyt fiatal kínai fotográfus, Ren Hang, határozottan ilyen. Hazájában nem becsülték sokra, de a kínai értelmiségi elit által elítélt képei világszerte elismerést váltottak ki.

2007-ben, 20 évesen kezdte el fényképezni barátait, ismerőseit, igazán ismertté a 2014-ben Párizsban megrendezett kiállítása után vált – provokatív és újszerű, az emberi testet gátlástalan szexualitással és játékos, stilizált szemérmetlenséggel bemutató képei gyorsan meghódították a világot: “Olyan direkt, mint egy pornófilm, olyan finom, mint egy virág és olyan naiv, mint egy kisgyerek, aki először fedezi fel a saját és a mások testét.”

Íme néhány kép a műveiből – ha többet szeretnél, nézz körül az oldalán: Ren’s website (Wayback Machine, 2017. február 5.)

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles