12.6 C
Budapest
Friday, April 19, 2024

Laurent Ballesta, a Varázslatos Magyarország zsűrijének tagja lett Az Év Természetfotósa

Francia fotográfus, VM zsűritag a világ legrangosabb megmérettetésén

Az 1965-ben alapított Wildlife Photographer of the Year, azaz Az év természetfotósa díj mára a világ egyik legelismertebb és legnagyobb presztízsnek számító díj a természetfotózás világában. Az évente megrendezésre kerülő pályázaton több, mint 45.000 fotó versenyzik, és utazó mivoltának köszönhetően emberek millióihoz jutnak el a képek, amelyek a fotográfia, természetvédelem, tudomány és művészetek viszonyáról mesélnek.

Az első díjat ’65-ben a világhírű természettudós David Attenborough C.V.R. Dowdeswellnek nyújtotta át, Attenborugh a mai napig kiemelt szerepet vállal a verseny életében. A pályázat legszebb műveiből évente megrendezésre kerülő kiállítást a londoni Természettudományi Múzeumban mutatják be.

Az idei, 2021-es verseny fődíja egy olyan alkotóé lett, aki kapcsolódik a hazánk legnagyobb természetfotós pályázatának, a Varázslatos Magyarország világához. Az év természetfotósa 2021 díjat nem más vehette át, mint Laurent Ballesta francia mélytengeri fotográfus, búvár, biológus, aki az idei VM versenyévadban a zsűri tagjai között értékeli a magyar természetfotósok munkáit.

Laurent Ballesta: Creation

Ballesta Creation (Teremtés) című győztes alkotása álcázó sügérek triójának látványát örökíti meg, ahogyan a francia polinéziai Fakarava lagúnájának áramlataiban kavargó felhőként megtermékenyített petéket hagynak maguk után. Ez a jelenség évente csupán egyszer fordul elő, teliholdkor, és akkor is csak pár órán át tart.  Holdciklusok alapján évente mintegy 18.000 ilyen zátonylakó hal gyűlik össze telihold napján júliusban, hogy a Fakarava lagúnáját a nyílt óceánnal összekötő keskeny csatornában szaporodjanak. Az álcázó sügér csoportjai világ több óceánjában megtalálhatóak, sekély zátonyokban élnek, ahol foltos barna testük láthatatlan a sziklák és a korallok között.  Laurent és csapata öt éven keresztül minden júliusban visszatért, éjjel-nappal búvárkodva, hogy elkészíthessek ezt a tökéletes felvételt. A verseny elismert bírái a képet idén 50.000 pályamű közül választották ki egyedi kompozíciójáért, és a kép által bemutatott faji viselkedésformáért. Rosamund ‘Roz’ Kidman Cox OBE, a zsűri elnöke szerint: ” A kép oly sok szinten működik: meglepő, érdekes és energikus, egyfajta túlvilági szépség van benne. Egy varázslatos pillanatot is megragad – az élet kirobbanó teremtését.”

Sokunk számára a Gombessa-expedíciók révén vált ismertté a híres francia búvár, holott már 1999-ben a tengeri környezet tudományos tanácsadója volt az Ushuaia Nature televíziós programban. Rengeteg, egzotikus helyekre tett utazása során arra törekedett, hogy segítse a víz alatti fauna világát.

Laurent Ballesta – fotó: Caroline Ballesta

2008-ban a Francia Riviérán 190 méterrel a tengerszint alatt elkészítette a világ legmélyebben készített képét, amelyet búvár valaha is fényképezett. Egy évvel később a mélymerülés során szerzett ismereteivel felvértezve már egy titkos expedíciót vezetett Dél-Afrikában, hogy megvalósítsa régi álmát, egy közös merülést a gombessával (a bojtosúszós maradványhal helyiek által használt neve). A világon első alkalommal vegyítette a nyílt tengeri szaturációs búvárkodás technikáját a szabadtüdős merüléssel. Három társával együtt 28 napot töltött egy ötnégyzetméteres dekompressziós kamrában Marseille és Monaco között a Földközi-tengeren. Naponta a mezofotikus zónában búvárkodott 60–140 méter mélyen, merülési időkorlát nélkül, s a mélytengeri ökoszisztéma olyan fajait örökítette meg, amelyeket előtte még senki.

A Varázslatos Magyarország Laurent-al 2019-ben ismerkedett meg, azóta folyamatos jó kapcsolatot ápol a csapattal, és abban a nagy megtiszteltetésben lehet részünk, hogy a 2021-es év pályázati évad során a szakami zsűri tagjaként havonta értékeli a magyar természetfotósok munkáit. Óriási megtiszteltetés a fotópályázat számára, hogy egy ilyen kaliberű fotográfus dolgozik velünk a pályázat színvonalas és szakmai munkáját gazdagítva, valamit hatalmas öröm az, hogy a magyar természetfotósoknak véleményével utat, fejlődési lehetőséget biztosít. Bízunk benne, hogy Laurent-t még sokáig a csapat tagjaként tudhatjuk, és hamarosan vendégül láthatjuk Magyarországon is.

Magyarok a világversenyen

Wildlife Photographer of the Year világverseny története alatt több kiemelkedő magyar fotográfus is megfordult már, többek között országunk egyik büszkesége, Máté Bence 2010-ben Árnyjáték című képével elnyerte Az év természetfotósa 2010 címet.

Máté Bence: Fényjáték

Az idei versenyen a VM háromszoros győztes fotográfus Potyó Imre Peteuniverzum című képe Highly commended elismerést kapott a Natural Artistry kategóriában, Imrének ez az ötödik képe, amely bekerült a versenybe.

Potyó Imre: Peteuniverzum

Szintén Highly commended elismerést érdemelt Koncz-Bisztricz Tamás képe az ifjúsági kategóriában. Korábban a hatszoros VM győztes Daróczi Csaba, jelenleg szintén a VM pályázatának zsűritagja is  szerepelt a rangos versenyen.

Koncz-Bisztricz Tamás: Stage for a glittering fly

Nagyon büszkék vagyunk magyar természetfotósainkra, és VM zsűritagunkra, Laurent-ra. További sikeres munkát és lenyűgöző képeket kívánunk!

Wildlife Photographer of the Year verseny teljes galériája megtekinthető ezen a linken. ”

Forrás

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles